Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-17 / 11. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 11. szám. Rákosvidékének polgársága évek óta küzd, hogy közlekedésének javulása által vidéke fellendüljön. Már-már reménysége volt, hogy ezen igényei a tervezett villamos vasutak kiépítése által többé- kevésbbé kielégittetnek. Sajnosán tapasztalja azonban, hogy ebbeli reményeiben újabb csalódások elé néz. Az eredménytelenség okai az ez irányban indított' mozgalmak széttagoltságában és a polgárság látszólagos közönyében is keresendők, pedig a Rákosvidéke közönségének legfontosabb és halasztást nem tűrő kötelességévé, sőt létkérdésévé vált itt a modern követelményeknek megfelelő és a vidék jövő fejlődésére messze kiható közlekedési viszonyokat teremteni. Nem hihető, hogy ily nagy, fontos közczél szolgálatára Rákosvidéke összes érdekelteit tömöríteni ne lehetne és éppen ezért alulírott előkészítő bizottság a „Rákosfalvi függ. 48-as kör' megbízásából t. czimet f, évi márczius hó 25-én d. u. 4 órakor a Rákosfalvi „Zöldike“ vendéglőben tartandó közös értekezletre tisztelettel meghívja. Ezen értekezletnek tárgya lesz oly módot és tervet kidolgozni, amely m ig egyrészről hivatva van a már megindított különböző mozgalmak, tervek és óhajoknak a tömeges és egységes fellépés által komoiy súlyt adni; másrészről az egész Rákosvidék érdekeit felölelő egységes vasúti politikát megteremteni és annak megvalósítását h athatós eszközökkel keresztülvinni. Az ügy fontosságát tekintve kérjük, hogy ezen értekezletre 2—3 tagból álló megbízottja a fenti napon okvetlenül megjelenni szíveskedjen és azoknak neveit f. hó 24-ig a Rákosfalvi függ. 48-as kör elnökségével közölni méltóztassék. Tisztelettel Képessy Imre, Gaál Pál, Friedländer Manó dr„ Szétsi Mihály. A mozgalom megérdemli közönségünk érdeklődését. Csak helyes irányba kell terelni s igy vezetni, hogy komolyan vegyék és komoly eredménynyel kecsegtethessen. Ilyenkor márczius fele... Egy kis versnek ez volt a czime, Sokat nem ért, rossz volt a rime. A versre, mondd, emlékszel—e ? Szivembe cseng mind messze hangzó Édes—kedves, gyöngéd harangszó, Ilyenkor márczius fele. Jól emlékszem, mikor szavaltad, Tüzes szavad, beszédes ajkad Szint, illatot öntött bele. Dicsérted a rímes beszédet, Szóval tetszet nagyon tenéked Ilyenko/ márczius fele. A tavaszi nap enyhe fénye Reményt önt az ember szivébe, S bohó játékot üz vele. Bizony, bizony, ez régi nóta, Megújul már évezrek óta, Iiyenkor márczius fele. A bérczteXő még hóbelepte, Mégis kibú a tarka lepke, Kicsalja a tavasz szele. S egy biztató szó, egy tekintet Rabbá teszi már sziveinket Ilyenkor márczius fele. S oszt, hirtelen hidegre fordul, E/tün a nap, sivit szél zordul: Szeszélyes márczius jele. Elvész a leple porba fagyva, S a szív megtör, magára hagyva Ilyenkor márczius fele.., Elmúl tavasznak fénye bája, Szép csendbe csendbe hull le rája A múlás sárga levele. Szétfoszlott álom, drága emlék, Melytől me gdobban a szivem még Ilyenkor márczius fele. Tavasz van újra, ámde néma Piros ajkad. Nézd a noétna Rossz rímekkel most is tele! Már nem kell vers, sem az írója, S a sorokat hiába rója Ilyenkor márczius fele. TÁ R CZ A. Egy kis palota múltjából. Irta: Zsoldos László. Ahogy járok-kelek az utczán előrekonyitott fővel és mogorván, mikéntha nem is fiatalember volnék, hanem öreg, akinek vállát egy fogyófélben levő élet terhe hajlítja előre a nyakatövébe: Istenem, oly különös gondolataim vannak néha! Ön, türelmes olvasóm — akinek tiszta élete forgását az ön napról- napra pontosan megújuló kötelességei és örömei olyanná tehetik, mint az óramű — talán el sem hinné, ha mondanám, hogy a magamfajta álmodozó alkalomadtán milyen, de milyen furcsákat gondol! Teszem azt, a minap fejembe vettem, hogy a föld még sem mozog és nem is gömbölyű, hanem lapos, aminőnek a régiek hitték, az ég pedig, az a kék. vagy felhős, amit látunk, a födője és úgy van rajta, mint a háztető. A padláson lakik a gazda, akit, mivel sohasem jön le, sohasem láthatunk. Ő szedi be tőlünk, lakóktól, a házbért, amelyet azonban korántsem pénzben, hanem a magunk becses életével kell lefizetnünk, mindig utólag. A gazda az egész életet hitelezi, de többnyire roppant nagy kamatra, mert amikor visszaveszi tölünk, már testben-lélekben, vágyakban meggyarapodtunk, holott amikor fölvettük a kölcsönt, csak igen kicsi testet és eszecskét kaptunk. A gazda tehát nem igen dolgozik veszteségre, noha időközben ő is kárpótol bennünket különféle gyönyörűségekkel és á föld szépségeinek a megismertetésével, ezt azonban úgy csinálja, hogy a végén annál nagyobb fájdalmat okozzon nekünk a válás e gyönyörűségektől. És furcsa, az emberek, mint eső után a béka, azért mégis egyre bújnak elő a föld alól, ahova viszont a kiköltöző lakók hurczolkodnak, A gazda pedig nappal a Nappal, éjszaka pedig a holddal meg a csillagokkal folytonosan le-le világit a földre, hogy lássa, nem történik-e idelent valami rendetlenség? Úgy látszik, jó szeme van, mert gyakran megkönnyezi az emberek gyarlóságát, amint azt az eső is mutatja. Valamint a tűzhelyben begyújtáskor a megfogam- zott szikra egyik apró fácskáról a másikra ugrándozik pattogva előre, az én nevetséges gondolataim is ezen módon éppen odáig jutottak, amikor alig öt lépésnyire előttem nagyot csöngetett rám egy szembe robogó villamos és én álmodozásaimat a kocsiuton
