Rákos Vidéke, 1907 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-10 / 10. szám
10. szám. RÁKOS VIDÉKE 5 perczig sem tudok róla. Azt a fiút pedig gyűlölöm, Addig nem vergődöm zöld ágra, amig el nem választom őket egymástól . . . — Igaza van méltóságodnak, el kell egymástól választani . . . Tökéletes igaza van méltóságodnak. Én is ekként cselekedném. Dón Kulimázó bontakozott ki fellegvilágából eme rokonérzésü szavakkal . . . A kamarás visszahőköl . . . — Ki az? Mit akar? Hogy merészel. — Méltóságos uram, én Stöhr laptulajdonos és kiadó vagyok, a Csetneki Béni főnöke, kenyéradója. Javát akarom mind a két fiatalnak ... Én tudom, mi most a teendőnk ! — Ez már mégis több a soknál . . . Beszéljen hát, mit akar, aztán menjen ! — Javát akarom a fiúnak is, meg a nőnek is. Az ilyen szerelmi viszony nem való olyan ágról szakadt szegény ördögnek, mint az a reporterecske. A vesztébe rohan, lehetetlenné teszi magát. De meg a leány is bolondul gondolkozik, ha egy pelyhes állu gyerkőcz miatt elszalasztja a kínálkozó szerencsét. Hja, a mai fiatalság léha és meggondolatlan ! A felhők között járnak, a komoly valódisággal pedig nem törődnek! íme, Don Kulimázó is milyen hálátlan ! Elfelejti, hogy maga épp most egy ártatlan fehőnek köszönheti a kínálkozó ... jó alkalmat! Tudja ő, mit csinált, ha a felhőkből csöppent is alá e pillanatban ! — Ne sokat szószátyárkodjék — veti oda türelmetlenül a kamarás — de mondja meg, mit akar ! Ha okos dolgot képes kisütni, jutalomra számíthat. Mondja hát, mit tud és mi az ára! — Egyszerűen elcsapnám a kis semmiházit, folytatja a nemes Don, de ezzel nem érnénk semmit, mert csak itt maradna továbbra is, sőt a martyrt annál inkább felkarolná a donnája. De hát Dán Egon is pártolja az embereit s nem engedné meg, hogy a fiú ellen szokott erélylyel lépjek fel. — Nos ? Nos ? — Mást kell kisütnünk. Botrányt kell előidézni, amely a primadonnát innen elűzné, — Az könnyen megy a színésznőknél, de nem érnénk czélt, mert a fiút magával vinné . , . — Csakhogy olyan botrányt ám, amely erkölcsileg lehetetlenné tenné, hogy többé érintkezhessenek ! Országvilágra szóló, kegyetlen nagy botrányt! — Aztán tudna maga ilyesvalamit kisütni? — Hogyne tudnék ! Attól függ, hogy méltóságod nem érzékeny-e, ha a neve is belekerülne a hecczbe... — Mit bánom én a maguk kisvárosi pletykáit! Akár hőskölteményt is Írhatnak felőlem ! — Vagyhogy a fiú iránt nem méltóztatik-e kivétellel lenni , . . — Süsse meg a fiút! Elvégre tudni szeretném már, hogy mit akar! — Egyszerű a dolog. A közerkölcsiség nevében kell itt föllépni . . . Egy hírlapi közleményben le- álczázzuk a primadonnát, mint aki dúsgazdag, előkelő urak hajlamaival dicsekedett, aztán a szinészke- dés ürügye alatt lejött egy kis vidéki városba, mert megösmerkedett egy gyerekemberrel és vele botrányos viszonyt folytat . . , Vétkes eljárása még súlyosabb beszámítás alá esik, ha meggondoljuk, hogy itt a művészet szent czéljai milyen csúnya üzelmeknek szolgálnak palástul ... Ha ez a czikk megjelenik, a primadonna tüstént csomagol és úgy elporzik innen, mintha sohasem lett volna Páloson ! Budapesten aztán kisegítheti szörnyűséges helyzetéből méltóságod nagylelkű jósága ... A fiút is lehetne majd kárpótolni, Egyszóval én javát akarom mindenkinek, mert én a szív embere vagyok. — Pokoli egy gondolat Stöhr, azt mondhatom ! Ez az egy mód segíthet a bajon, abban igaza van önnek. Aztán mit kíván érte ? — Majd megalkuszunk, mikor a czikket bemutatom. Magam irom meg úgy, ahogy kell. Tessék bennem megbizni. — De hát Egon mit szól a dologhoz ? A magam részéről nem törődöm vele, majd helyt állok, ha rám kerül a sor. De úgy tudom, ő a lap felelős szerkesztője. Megakadályozhatja a czikk megjelenését! — Dán ur holnap körútra indul a kerületben. A távollétében fog a furfangos szerzemény napvilágot látni. Hogy pedig a helyettesei se akadályozhassák meg a megjelenést, sőt ne is tudjanak felőle, a nyilt térben fogom lenyomatni, amely egészen a rendelkezésemre áll. «Egy megbotránkozott családapa» lesz a czikk aláírása. így még nagyobb lesz a hatása. — De mikor Egon barátom visszatér? Mit csinál ön akkor? — Szakítás lesz a dologból. A lapot úgyis jövedelmezőbb mederbe kívánom terelni. Bizonyos tekintetben kapóra jön nékem a dolog. Az első zökkenővel járó bajokért lesz kegyes engem méltóságod pénzbelileg kárpótolni. Erre föltétlenül számíthatok. Egyébiránt magam is elutazom 2—3 napra. — Hát csinálja az ügyet belátása szerint. A pamflettel elvárom a lakásomon. Isten önnel! Elválnak ők, akik annyira méltók egymásra. Brúnó a kaszinóba siet, hogy kedélyét egy kis játszmával csillapítsa. Don Kulimázó — a vén imposztor — a vendéglőbe vonul s ott kirendeli a maga kis pörkölt- lét és deczi vinkóját. Igen nyájasan beszélget — már amennyi nyájasság tőle telhetik — Poldival. Ha ott lennének Nóra és Béni. a legdíszesebb mosolyaiban gyönyörködhetnének. Aztán haza vonul és alusz- sza az igazak álmát. VI. Áldásos sztrájk. Mondottuk már, hogy a «Pálosi Hiradó» délutánonként megjelenő újság. A munka reggel Q órakor kezdődik s ezt az időpontot becsületesen tartják meg a munkatársak, mert Kulimázó bácsi szörnyű patáliákat csapna minden mulasztásért. Márton colléga (mond : czolléga és nem kolléga, mert ez a titulus jár ki néki a munkatárs uraktól) persze sokkal előbb jelenik már meg a tett helyen s az egyik lapkihordóné hathatós közreműködésével eredményes működést fejt ki a köztisztaság érdekében. A collégának különösen az öreg «Don» szörnyű mocskos pipái körül nyílnak áldásos teendői. Iszonyatos piros az orra a zömök férfinak, amiben tetemes része van a szomszédban rejlő pálinkásboltnak. Közben benső jellegű csevegést folytat az említett asszonysággal. — Hogy lévén, kedves komámasszony ? Kérdi Márton mester. — Hát én csak meg lennék valahogy — köszönöm becses megemlékezését — hanem az uram meghűlt s e miatt kicsit szenvedélyes ! — Láttam bizony a felületén, hogy nagyon lényegtelen ! — Tessék hát kigyelmednek hozzánk beapre- hendálni, jól fog esni szegények. — Majd kompromitálom magamat, amidőn időm engedi! Sára asszony indulófélben van. Ekként magyarázza távozását: (Folytatása következik.)
