Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-04 / 44. szám
2. RÁKOS VIDÉKE 44. szám. tott be s ezen a következő neveket olvashattuk : Községi képviselők. Rendes tagok : Ké- pessy Imre, Herczegh József, Urbányi János, Bentsik József dr., Kecskeméthy Vincze, Ént Zsigmond. Póttagok: Kovaltsik Béla, Czinker István, Karácsony Lajos, Cserjessy Károly. A választás a községi párt fényes győzelmével végződött. Délután 4 óráig beadtak 299 szavazatot, amelyből a párt 282-tőt, az ellenzék 17-et kapott. A szavazatok összeszámlálása után a főszolgabíró kihirdette az eredményt, amely szerint: Rendes tagok lettek: Szlannár Antal 279, Pete Dani 278, Berghoffer Ferencz 276, Weisz Ignácz 275, Irgang Mihály 275 és dr. Bentsik József 164 szavazattal. Kivülök kapott: Egerzeiger József 133, Képessy Imre 29, Urbányi János 24, Herczegh József 19, Kecskeméthy Vincze 18 és Ént Zsigmond 17 szavazatot. Póttagok lettek: Kubinyecz Sámuel Lajos 280, id. Spann raft Ágoston 280, Klimkó István 279 és Szabados András 276 szavazattal. Kivülök kapott : Kovaltsik Béla 19, Czinker István 19, Karácsony Lajos 18, Cserjessi Károly 18 és id. Lehel Pál 1 szavazatot. Klimkó István a saját szerénységének esett áldozatul, amennyiben önmagát törölte s igy egyszóval hátra maradt. A póttagok sorában mind e mellett már is a második helyre került, amennyiben Kubinyecz Sámnel első póttagot az annakelőtte elhunyt U j v á r y Ignácz dr. helyére rendes tagnak hívták be. A választás eredményét általában igen szerencsésnek mondhatjuk. Különös tapintattal történt a győztes párt jelölése, amidőn a testület ui tagjai sorába a külső részek, a Vida- és Anna-telep képviseletét is bejuttatta. A hat uj tag közül négy újra választott, — uj tagok pedig Berghoffer Ferencz és Irgang Mihály, előbbi Anna-telep régi, ösmert polgára, Irgang Mihály pedig a vidatelepi polgárság egyik igen hasznos, tevékeny tagja. Teljes mértékben méltányos dolog, hogy a képviselőtestületben a külső részek is képviselővel rendelkezzenek, akiknek nem kicsinylendő hivatásuk, hogy a külső telepek érdekei méltánylására a testületben talajt biztosítsanak. Igazi, komoly községi érdek volt tehát, hogy e derék polgárokat megválaszszák a testületbe s nagy méltatlanság lett volna, ha erről ezúttal megfeledkeztek volna. Mulatságos epizódja volt a választásnak, midőn egy úri ember egy férfi választó meghatalmazásával akart szavazni, amit természetesen visszautasítottak. A szavazás egyébként rendben, csendben folyt le. A választás végén a főszolgabíró megköszönte a bizalmi férfiak közreműködését, kiknek nevében P á 1 f i János mondott viszontköszönetet a tapintatos vezetésért. Este hatalmas áldomás zárta be az emlékezetes napot, mely községünk érdemes vezetőségének a legszebb elégtételt szerezte meg, a községet pedig legalább jó egyelőre remélhetőleg a békés egyetértés nyugalmas, áldásos munkájában erősiti meg. Rákóczy ünnep. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Talán más alkalommal nem lettem volna annyira büszke a kitüntetésre, amely engem ért az önök körében, mint most, mikor a magyar szabad- ságharcz és honszerelem ideális alakjának, a nagy Rákóczinak emlékét dicsőíthetem. Hiszen most, mikor Magyarország a bujdosók hamvainak visszatérésén örömünnepet ül; mikor a hontalan hősök, kik legféltettebb kincsünk, hazánk alkotmányos szabadságáért küzdöttek ismét hazát nyernek; mikor áldott hamvaikat végső nyugalomra szülőföldjük fogadja kebelébe, melynek hegyeit és völgyeit a szabadságért vívott harczokban kiontott vérük oly bőven áztatá : megmozdul a magyar szivek sokasága s a hősök lelkének fenségétől megihletve, felmagasztosulva hódol a dicső emlékezetű fejedelemnek. De midőn szent áhitattal hódolunk a poraiban is élő, a halálában is diadalmaskodó fejedelem előtt, felmerül lelki szemeink előtt az a szomoru- sággal és dicsőséggel, gyászszal és diadallal teljes idő, melyben Rákóczy zászlaját kibontotta és minden rendű igaz magyart harczra szólított: pro patria et libertate, a hazának szabadságáért! Rákóczy kora legendás korszak volt. Csodás idők jártak kétszáz esztendővel ezelőtt Magyar- országon. Kigyult a honszerelem lángja, melynek fénylő sugarai bevilágitnak a múltba és késő jövendőbe; felhangzott a lelkesedés harsonája és napkelettől napnyugatig a rónán és bérezek alján megremegtette a honfiak szivét. Dicsőség és gyász váltották fel egymást; a nemzet igazaiért, a hon szabadságáért kelt harczra a magyar nép és soha el nem enyésző betűkkel irta be hősi vitézségét a világtörténelembe. Egy egész korszakot alkotott, amelynek magasztos szent eszméi, örök időkre szóló nagy tettei Útmutatásul szolgálnak a késő unokáknak, Rákóczy kora kétszáz év múltán felujult ami lelkűnkben is, az ő szent fogadalma száll el a magyar ember ajakáról, a lelkesedés megdobbantja sziveinket, szenvedéseinek emlékezete pedig fájdalommal tölti el lelkűnknek. Annak a kornak nagyságát, dicső küzdelmeit kétszáz esztendő szürke ködén keresztül is ragyogni látjuk, az ő kuruezainak rettenthetlen bátorságát, hősi vitézségét csodáljuk, zászlóinak lobogása ősi dicsőségről regél. Harczi riadóját mintha most is hallanánk, a tárogató hangjai mintha újra megszólalnának s annak a csodás, fenséges időnek szelleme lebegne fölöttünk, hogy émlékeztessen Rákóczy Ferenczre. Mikor kibontották az első szűz Máriás lobogót s megharsant a tárogató hivó szava, zászlója alá sietett a nemzet szine java, mert azt hitték, hogy lábuk nyomán megújul a föld szine, szabad lesz a haza és szabadok lesznek a gyermekei. Csalódtak ! Elveszett a sereg, megtört a remény és bujdosóvá lett a vezér. De mikor leáldozott a nap és a bujdosó kuruez tárogatója utoljára sírta el gazdája fájdalmát a határszélen, Rákóczy akkor sem volt legyőzve, mert Rákóczy az eszme, az igazság, Rákóczi a históriai Magyarország, Erős volt, mikor gyengének hitték, hatalmas, mikor már seregének utolsó foszlánya is szétoszlott, mert erős volt a lelke és halhatatlan az eszme, amely nevével összeforrott.
