Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-28 / 43. szám
5. RÁKOS kartársai állították gyönyörű fekete márványkőből, jelezvén, hogy az érdemnek és szeretetnek emlékét az azóta elmúlt 3 évi idő sem mosta el. Óriási közönség volt együtt a sírnál, kik mind az elhunytnak barátai, tisztelői, kartársai és tsnitványai voltak. Ezek között éppen a mátyásföldiek hivatalos és nem hivatalos személyiségeit nem találtuk, pedig tudtunkkal az elhunyt Mátyásföld közéletében is elég eredményes működést fejtett ki. Az ünnepélyt egy gyászdal nyitotta meg, amelyet a Vll. és Vili. kér, polgári leányiskola növendékeinek együttes énekkara adott elő. Azután Földes Gábor tanár, a polgári iskolák tanári testületéi megbízásából tartott nagyhatású emlékbeszédet, amelyben megható szavakkal és elég kimerítő részletességgel ecsetelte az elhunyt tanárnak a nevelésügy terén is, de főként a közjótékonyság terén erejét felülmúló eredményekkel ékes életet. A csaknem félórát betöltő emlékbeszéd ékes formájánál és zamatos magyarságánál fogva érdemes volna arra, hogy megörökittessék. Megtudhatták belőle mindenek, hogy mily hasznossá valhatik egy rövid emberi élet a legszerényebb eszközök birtokában is, ha oly egyén a birtokosuk, kit csak a szép és jo iránt való lelkesedés hevít és kit bámulatos akaratereje a kijelölt utón való haladástól eltérittetni nem engedi. Vajdafy Béla — szegény ember létére — úgyszólván semmiből, csupán tehetségei és tudásával körülbelül 40.000 koronát teremtett össze jótékony és kulturális czélokra. Hogy megszámlálhatatlan tettei közül nehányat kiemeljünk, édes atyja megörökítésére pl. »Vajdafy József alap-«ot létesített, kettőt is, amelyekből jó magaviseletül és szorgalmas tanulók segélyt, illetve jutalmat nyernek. A székesfővárosnak igen sok iskoláját zongorával és fiszharmóniummal látta el. A rákosfalvi templom építési alapját gyarapította, az újpesti templomot Madonna-keppel látta el, a szegény gyermekek felruházására, amelynek eszméje is tőle eredt, nyolcz alkalommal adott tetemes összegeket, az 1876. évi árvízkárosultaknak 200 koronát, a kőbányai népkönyvtárnak 160 koronát juttatott; 1887-ben Huber Károly elhunyt zeneszerző nyomorban hátramaradt árváinak felsegélyezésére 286 koronát teremtett ; a zenészek orsz. segélyző egyesületét több száz koronás adományban részesítette ; a mátyásföldi iskola alapját is ő vetette meg; 1887-ben az Engeszer Mátyás-siremlék fentartására hunyoritva megmondtam Dianának, hogy majd olvassa el, hol jártam, ha megírom : szépen faképnél hagytam a familiámat és mivel otthon elromlott a szamovár, lementem a rendes kávéházamba. Ott ült a sarokasztalunknál egy barátom, egy neves szobrász, akire rosszakarói két dolgot szerettek ráfogni. Egyik, hogy különben remekszép allegorikus szobrain egy és ugyanaz a női típus ismétlődik ; a másik pedig, hogy nehány év óta ivásra adta magát; Erről az emberről tudtam, hogy ifjú korában csakugyan rajztanárkodotj egy grófi kastélyban, ahol én ugyan egész életemben nem voltam s csak azért képzelhettem mindent oly ismerősnek, mert úgy látszik, voltakép az egészet az ő nevében álmodtam. S ahogy’ most megláttam itt a kávéházban, természetesen rögtön eszembe jutott, hogy a gidavári kastélyról szólt az álom és hogy az aranyhaju grófkisasszony a gidavári comtesse lehetett; ez (vannak ilyen megokolatlan visszaemlékezések az álmokban), emlékeztem rá, a aalóságban is férjhez ment volt egy rideg képű báróhoz, aki aztán megmentette a családot az anyagi romlástól. Örültem, hogy álmomat ilyen könnyen tisztázni tudtam s derülten újságoltam a szobrásznak. — Öreg, tudod-e, kivel beszéltem délután álmomban ? — Nos ? VIDÉKE 43. szám 130 koronás alapítványt tett, 1899-ben szegény zenedéi növendékek tandijának pótlására a nemzeti zenedénél 200 koronás alapítványt tett. Sőt 1893-ban még az országos izraelita tanitó-egylet vagyonát is 380 koronás adománynyal gyarapította stb. Az egybe- gyült közönség a bámulat és meghatottság vegyes benyomásaitól eltelve hallgatta Földes Gábor tanár- adatainak felsorolását, amelyek, mint ő maga is megjegyzé, csak részleges kivonatát képezik tetteinek. Azután előlépett Erney József, a nemzeti zenede egyik igazgatója és rövid beszéd kíséretében letette kartársainak is koszorúját. Végül a polgári iskolák növendékei a hymnus lélekemelő hairgjaival rekesz- tetta be az ünnepélyt s a közönség lassan szétoszladozott. A bukaresti kiállításon. Brázay Kálmán budapesti nagykereskedő, kiállított készítményeiért a következő kitüntetéseket kapta: Sósborszeszéért és sós- borszesz-szappanáért a Grand prix-t, kölni vizéért az ezüst érmet, kollektiv kiállításáért Grand prix-t; borokért és likőrökért pedig az arany érmet kapta a cég ama része, a melynek S z u 1 y Aladár dr. a tulajdonosa. Csütörtöki társaság. A csütörtöki társaság egyelőre megszakítás nélkül Mátyásföldön tartja összejöveteleit. Elhalasztott sorshúzás. A rákosszentmi- h á 1 y i e v. r e f. hitközség tárgysorsjátékának már egy Ízben eihalasztott húzását október 25-én kellett volna megtartani, azonban azt hatósági intézkedéssé ismét kénytelenek voltak elhalasz- iani. A sorsjáték ügye ugyanis nagyon kellemetlen kátyúba került. Tervezője és legfőbb mozgató ereje Kiss Ferencz volt, aki időközben lemondott gondnoki tisztéről s ezzel megszűnt a sorsjáték dolgában is hatásköre, A jó ügy ezzel gondozó nélkül maradt s oda jutott, hogy az eladott húszezer sorsjegy ára még a költségeket se fedezi, a nyereményekre pedig a hitközségnek semmi anyagi fedezete sincs. A kellemetlen ügy további fejleményeiről még sejteni sem lehet semmit és nyílt kérdés, hogy miként sikerül lebonyolítani nagyobb megrázkóetatás nélkül, ámbár a fiatal egyház vezetősége bizonyára megtalálja a módját, hogy az ügyet helyes kerékvágásba döcz- czentse. — A gidavári comtesse-szel. Emlékszik rá? És mint egy igazi naiv ember, mosolyogva tettem utána: — Úgy vettem észre, hogy nagyon boldogtalan szegényke . , . A szobrász merően nézett a szemembe. — A comtesse, — dünnyögte olyan ércztelen hangon, mint aki előtt mindez nem újság. Elhallgatott és a márványasztalra könyökölvén, maga elé bámult. Jó másfél perez telhetett belé, mikor újra megszólalt : — Pinczér, három üveg sört! Én nemsokára hazamentem, s ahogy szobámba léptem, első pillantásom önkénytelenül is a kályha teiején levő üres kalitra esett, melyből Isten tudja, mikor röpült ki — vesztére — a madár. — Az — s fejemmel itt a rózsaszín lámpa felé biczczentettem — az tehát a gidavári báróné, te pedig — és most a kalitra mutattam — te pedig a szobrász vagy és odalent sörözöl a kávéházban. Ezzel lefeküdtem s szentül megfogadtam magamban, hogy sohasem leszek ilyen bolond kalitka. Franczinak pedig ni ég holnap megparancsolom, hogy öntsön petróleumot a lámpába.
