Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-28 / 43. szám
2. RÁKOS VIDÉKÉ Csak egy virágszálat! Ajánlva minden jó szívnek. Csak egy virágszálat! Ezzel a kérelemmel kopogtat be a József kir. herczeg Szanatórium Egyesület a kegyelet ünnepe előtt sok magyar hajlékba, a hol szeretet és irgalom lakozik. Egy virágszálat kér abból a koszorúból, melyet szeretteink sírjára akarunk tenni a temetők ünnepén. Kéri ezt a virágszálat annak a halottnak kegyeletes emlékére, akitől a virágszálat elvonjuk. És kéri ezt a virágszálat a legborzalmasabb betegség ellen való küzdelemre. 79723 ember halt meg a múlt esztendőben tüdővészben. Java olyan korban, mikor kenyeret keresett; java olyan korban, mikor özvegyeket és árvákat hagyott. Ha a társadalom megértené a kegyelet legszebb tanúsítását czélzó segélykiáltást és tényleg minden koszorúból csak egy virágszálat elvonnának azoknak a biztos halálból való kiragadására, akiket az idején alkalmazott gyógyítással meg lehet menteni, — a tlieővész nem lenne az a borzalmas nemzeti csapás, ami ma. Szeretnénk a lelkesítésnek legmesszebb hangzó harsonájába fújni. Szeretnénk, ha hirlapirói toliunk, melyet egy mélyen átérzett igaz érzés vezet, fölrázná a társadalmat, hogy még ilyen jelszó nem hangzott el hazánkban, hogy ezt a jelszót meg kell érteni, amelyért mindenkinek, legyen bár javakban gazdag, legyen bár szegény, imádja Istenét bármiként, — lelkesednie kell. Annak a jelszónak, mely csak egy világszálat kér a tüdőbetegek megmentésére, el knll foglalnia százezrek szivét. A baj oly rettenetes, a segítség oly nagy anyagi erőt föltételez, hogy czélt csak akkor érhetünk el, ha millió sir koszorújából ajánltuk föl a virágszálat, ha millió siron egy mécscsel kevesebbet gyújtottunk föl s ez az egy virágszál, ez az egy mécses a tüdőbetegek gyógyítására ömlik mind. A József kir. herczeg Szanatórium Egyesület most építi első népszanatóriumát. Száz beteget fognak az ország minden tájáról a jövő év márczius havától fölvenni s mivel a szanatóriumi kezelés három hónapot igényel, már ebben az első népszana- tóriumban évenkint négyszáz veszendő, halállal eljegyzett embert fognak megmenteni. De ha millió siion hiányozni fogna az T Á R C Z A. A rajztanár. A rózsaszínű lámpa meg az üres kálit. Irta: Zsoldos László. Szobámban — álmodozni szoktam itten — díszes függőlámpa lóg le a mennyezet közepéről, hol a nagy kampó körül éppen két gyermekangyal könyököl a felhőknek : Rafaeléi. A lámpa igen díszes és a szélén kicsipkézett, szép, vederalaku rózsaszín üvegernyője van ; sárgaréz kapcsai pedig, amelyeken függ> llgy ragyognak, mintha most hozták volna haza. Eranczi tudniillik (képzeljék, tegnap tudtomon kivül behurczolkodott a szomszédos fürdőszobába aludni s én egész éjszaka nem voltam képes lehunyni a szemem a hortyogásától!) mindennap föláll egy székre és mintha darázsdereku asszonyt kapna derékon, gyöngéden leemelve a törékeny lámpát, gondosan megtörülgeti sárgaréz kapcsait, rózsaszín ernyőjét és üveg csipkéit, ... És. a hogy' az ottománon hanyatt fekvést, tekintetem éppen a lámpán függött, az jutott eszembe, amire Franczi, aki pedig naponkint piszmogott rajta, talán világéletében sem gondolt volna: — Nézd, te szép, rózsaszínű lámpa: téged sohasem gyújtanak meg itten. Pedig, lám, ha a Nap az egy virágszál, (amely hiány pedig legjobban tanúsítaná kegyeletünket) akkor már nemcsak az első népszanatórium még hiányzó tőkéje volna együtt, de már tavaszszal uj gyógyitóházakat lehetne tervezni és építeni és rövidesen, csak a társadalomba menjen bele élő hitként az egy virágszál fölajánlásának poe- tikus eszméje, — minden vidéknek megépítheti az agilis egyesület a maga népszanatóriumát. Ha meggondoljuk, hogy már az első népszanatóriumban minden vidékről fognak fölvenni betegeket, tehát tőlünk is, akkor az irgalomadományokat nem fogják megtagadni, Vezessen minden embert az a gondolat, hogy a maga adományával hozzájárul emberek életének megmentéséhez. Hogy idején alkalmazott szakszerű gyógyítással a tödőbetegség gyógyítható, azt Németország példája igazolja, ahol szanatóriumok létesítése óta 25 százalékkal kevesebb a tüdőbetegek halálozása. Nincs helye annak a fatális közönynek, melylyel a szörnyű veszedelem pusztítását nézzük. Mennyi könny, menynyi gyász van azokért, akiket a kór elsorvasztott; mennyit meg lehetett volna menteni azok közül, akiket gyászolunk, Nyissa meg szivét mindenki kegyeletének s ne sajnálja azt az egy virágszálat s azt az egy mécsest a veszendő emberekért való nemes fölbuzdulása lesz az az égbeszálló ima, mely be- vezekli minden földi gyarlóságunkat. Meggyászolt halottunk ott fönn a magasban kedvesen veszi majd áldozatunkat. A kegyelet koszorújából a tüdőbetegeknek fölajánlott hiányzó virágszálat találja legszebbnek, mert áidást, boldogságot fakaszt, mely könnyet törül le az árvaságnak, az elhagyottságnak keserű könnyeit. Az első népszanatórium Gyulán, a lugosszerü erdőben épül. Előbb a helyet orvosi szempontból Kuthy Dezső ur, az Erzsébet-szanktórium igazgató főorvosa és Tauszk Ferencz dr. egyetemi tanár urak megtekintették és a czélra alkalmasnak találták. A szanatórium 700.000 korona költséggel épül, a higiénia legnagyobb követelése szerint. A terveket a genialis és annyira gyászolt tervező, Czigler Győző készítette s a szakemberek tetszését annál inkább megnyerte, mert a férfi és női betegek külön helyeztettek el. Az egyesület rövid négy évi fennállása után gyűjtötte össze lehanyatlik, minden este kell más világosság; s ha valakinek eszébe jutna, minden este meggyujtanak téged; és — most rideg szobadísz — te megint boldogan lobognál s világítanál kellemesen, diszkrétül és hűségesen, mint azelőtt. Hanem az senkinek sem jut eszébe, szegény elhagyatott; csak — ma, hosszú idő után, — nekem. É)e azért én is megmaradok a halom gyertyánál, mert én is csak gondolok ilyesmit s nem cselekszem . . , Furcsa. Pillantásom most véletlenül a szögletre esett, hol a hatalmas, barna cserépkályha tetején egy nagy, kupolás madárkalit áll. A kálit üres, és ajtaja most is nyitva van, mintha ma is várná a csattogó fényes madarat, mely — ki tudja mi régen ? — kiröpült belőle. Ez a madárház is szép, díszes és erős s bizony akármicsoda finnyás luxusmadár jól érez- hetné magát benne; ha ugyan olyan állhatatlan nem volna az istenadta tollasa! Hosszasan néztem a kupolás rácsozatra s amilyen közlékeny természetű vagyok, azt hiszem, ehez is iett volna egy-két szavam, ha — ez egy pillanat müve volt — időközben mosolyogva le nem csókolja pillámat az álom. az én jótékony barátnőm. De lecsókolta s én, miként kis húgom, Diána, — ki alvásom alatt bekukkantott a szobámba — este a vacsoránál kijelentette, rémitően csikorgattam a fogamat. — Nem érfem — válaszoltam neki nevetve —
