Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-14 / 41. szám
4L szám. RÁKOS VIDÉKE 3. Megkapó jelenet volt, midőn a beszéd után az ünneplő vendégsereg egyszerre fel- emelkedett s elénekelte a Hymnuszt. Keresztes István dr. mondott ezután rövid, talpraesett beszédet, azt kívánva, hogy a magyarok Istene sok olyan hőst adjon e nemzetnek, mint az aradi vértanuk. Végül közkívánatra felolvasta a titkár Jörg Endréné, Draskóczy Ilma gyönyörű alkalmi költeményét, mely az idei október hatodika legszebb virága. J ö r g n é költeményeit a »Rákos Vidéke« olvasói régen ismerik és szeretik, — ez a műve talán eddig legnagyobb alkotása. Fenséges szárnyalást!, gondolatokban gazdag és felfogásában mélyen- járó. Tomboló lelkesedéssel fogadták. A rákosszentmihályi kör közönségének szép emléke lesz sokáig e fényes sikerű ünnepély. A Kaszinó estélyének programmja sem maradt egy lépéssel sem a társegyesületé mögött. K é p e s s y Imre tanár tartott itt magvas elnöki megnyitó beszédet, mely a szomorú nagy nap történeti hátterét vázolta meg. Ezt megelőzőleg a dalkar a Hi mnuszt énekelte ei.« K é p e s s y tanár riadó tapssal fogadott beszéde után Csorba Alajos szavalta el lelkesen és színesen Ábrányi Emil »A z aradi 13« czimü lendületes költeményét. Az est fénypontja Tóth Kálmán helybeli róm. kath. lelkészünk gyönyörű ünnepi beszéde volt. Tóth Kálmán szónoki hírneve eléggé kiterjedt ahhoz, hogy ne kelljen külön megdicsérnünk. A beszéd tartalomra és formára nézve egyaránt méltó volt hozzá és a nagy alkalomhoz. A lángoló hazafias érzés hatotta át kitörd tetszéssel fogadott szavait. uniformisomat, meglehetősen lepirongatta Jeromos bátyámat, hogy az ő ácsorgásáért minden elfő a konyhán. Csak akkor kezdett csillapodni egy kissé, mikor biztosítottuk, hogy úgy is izleni fog, hatalmas étvágyunk van. • i Kényelembe téve magunkat, asztalhoz ültünk. Alig vettük azonban kezünkbe a kanalat, midőn a bátyám kitekintve az ablakon, ijedten felszökkent, — A’ deputáczió ! hamar a kardot, a csákót! A következő pillanatban már teljes díszben voltam, amikor is a polgármester horihorgas alakja lépett be négy öt polgár kíséretében. A polgármester ur a város nevében kívánta újra kifejezni azon örömet s határtalan lelkesedést, melyet azon tényem keltett a város müveit és intelligens elemei körében, hogy kegyeskedtem a tábor- szernagyi állást elfogadni. Hosszabb beszédben kifejté azután ez állás kiváló magasságát és fontosságát, végül pedig csak ugyancsak a város nevében arra kért, hogy a jövőben követendő programmomat kifejteni kegyeskedjem. Na, erre nem voltam elkészülve, de azért nem jöttem zavarba; beszéltem harczi dicsőségről, vesztett csatákról s mikor a harczmezőnek a csata után való szörnyű képét rajzoltam, úgy tetszett, mintha a konyhából a Zsuzsa csöndes zokogását hallanám. Egyébként pedig megjegyzem, hogy programmom- nak részletesebb kifejtését az időre tartom fenn, ha Befejezésül Barits Ilonka szavalta el szépen, érzéssel és lélekkel Lukács István pompásan sikerült alkalmi ódáját, melyet ez alkalomra irt. A szép költeményt a szerző szívességéből itt közöljük: Damjanich özvegyéhez. Kegyeletes érzés, honfiúi bánat, hazaszeretettől sugárzó imádat Ragadjátok lelkem nagy időkbe vissza! Saruim levetve, szentelt helyre lépek: Koszorút viszek egy Heros özvegyéhez A kegyelet szelíd virágából fonva. * * * Damjanich hitvese! Kit a hősök hőse Ölelt egykor lázas, dobogó szivére, Hozzád száll a lelkünk. Nemzeti gyászunknak élő oltár képe,, Magyar asszonyoknak éke, büszkesége, Hódolva köszöntünk ! Hódolva s szeretve, hiszen dicső férjed : Hősöd nemes lelke közös kincsünkké lett. Megosztoztunk rajta. Mert karja, mely egykor téged ölelt, védett. Vérbe fojtotta a ránk tört ellenséget, Halált osztott kardja. Átéltük veled a rettenetes perczet Mikor Arad alól a hiób-liirt vetted, Gyászos lapra írva. Följajdnlt egy egész nemzet fájdalmában, Együtt tépte veled lelkét nagy kínjában Vérkönnyeket sírva. Azért, amikor Te drája halottadat Sebeid föltépve újra elsiratod Egész nemzet gyászol. Te hősünkben élted letört boldogságát, Mi, vele elveszett hazánk szabadságát Sírjuk föl sírjából. De hisszük: hiába nem hullt drága vére Aradon, a gyászos bitófa tövébe Tizenhárom hősnek. Emlékeztetőnk lesz mindenik fejfája, Sírjukból kinő a szabadság virága S halva is ök győznek. majd Szecskafalva terepviszonyait közelebbről meg fogom ismerni. Újólag biztosítva a küldöttséget jóakaratomról, szívélyesen elbúcsúztam tőlük s az oldalt levő hálószobába vonultam vissza, Mire eltávoztak, a leves egészen kihűlt, a Zsuzsa tehát újra a melegítéshez fogott. Éppen tálalt, midőn Jeromos bátyám újabb küldöttség közeledtét jelenté. Egy pillanat s én ismét méltóságos díszben voltam. A fazekas-egylet kívánta hódolatát bemutatni, kérve egyúttal, hogy munkálkodnám közre, hegy immár hanyatlásnak indult iparuk újra föllendüljön. Váltig törtem az eszem rajta, hogy egy táborszernagynak mi a csoda köze lehet a fazekas-egyletnek, de megvallom, az összekötő fonalat nem bírtam megtalálni. Mindazonáltal megígértem, hogy jogos és méltányos kérelmük elől nem fogok elzárkózni s biztosítani őket is jóakaratomról s újra visszavonultam a hálószobába. A fazekasok a kefekötők küldöttségének adták át a kilincset, kiknek szónokuk egy kissé borízű hangon olyan magas röptű beszédet mondott, hogy nem értettem belőle egy szót sem. De azért őket is biztosítottam jóakaratomról s megígértem, hogy jogos érdekeik elől nem fogok elzárkózni. Következett volna a visszavonulás, hanem a tisztelt urak világos czélzásokkal abbeli reményüknek adtak kifejezést, hogy cs ak nem fognak egy kvaterka nélkül elbocsáttatni.
