Rákos Vidéke, 1906 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-19 / 33. szám
VI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1906. vasárnap augusztus 19. 33. szám. RÁKOS VIDÉKE TrtRSnDflLni és KÖZGAZ&flSrtGI HETILAP RÁKOSSZENTniHflLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. A MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDONOSOK EGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KÉR. RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET, RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSŐ TAKARÉK- ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLY! SPORTTELEP, A RÁKOSSZENT MIHÁLYI IPARTÁRSULAT, AZ ANNA-TELEP EGYESÜLET, A POLOÁRI DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Rákosi-út 61. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : BALAZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár : Egész évre.......................S ku;. Fél évre ............................4 « Né gy ed évre.......................2 « EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhasábos petitsor ára 20 fillér. Budapesti magyarság. I. Régi nóta már az, hogy Budapest, a magyarok szépséges fővárosa minden, csak nem igazában magyar város. A »pesti magyarság szálló igévé vált fogalom, mely azt az elferdített németbe oltott és lengyelzsidó zsargonnal befuttatott, elfacsart, elgyötört silány beszédet jellemzi, amelyet nagyobb részében magyar szavakból összeállítva a főváros lakosságának kilenczven százaléka használ. Valami alföldi, ép nyelvérzékü atyafinak a szive szorulna el a hallatára. A főváros környéki helységek, telepek pedig tovább terjesztik a mételyt, sőt a nyaralók révén még gyalázatosabb alakot ölt a még fokozottabban pongyolává váló pesti magyarság. Szomorú állapot ez, mikof a műveltség középpontja, az ország szive ilyen nyomorultul idegen rész a nemzet testében. Még szomorúbb, hogy nagy műveltségű, közpályán működő férfiak mit sem tőrödnek ezzel a veszedelemmel, hanem maguk is rabjává válnak a korcs beszédnek s lassanként úgy megszokják, hogy többé nem is tudják a helyestől megkülönböztetni. Színházak, tehát előkelő színvonalú kulturális intézmények, vígan élnek a budapestiek nyelvével, sőt mi több, a lapok maguk terjesztik a nyelvrontást. Talán az egyetlen »Budapesti Hírlap«, a tiszta magyarság e régi bajnoka, monnhatja el magáról, hogy ritkán tisztátalan a nyelve. Ritkán, mondjuk, mert az utolsó negyedévben háromnégy vaskos magyartalanság disztelenkedett még ennek lapjain is. A többiről jobb nem beszélni. Egyáltalán csak egyes kivételes czik- kelyekben törődnek a nyelvvel, a többiben valósággal tombol a pesti zsargon. Az akadémikus értékű tudományos harcz, melyet a helyes, magyaros beszéd érdekében folytatnak, keveset ér. Simonyi Zsigmond hiányos és részben tökéletlen Antibarbarusa senkit sem fog a helyes útra téríteni, amig a társadalom intelligens elemei kutyába se veszik a helyes magyarság ügyét. A kereskedelem németsége, a német zsidó tingli-tanglik galicziai zsargonja, a Privát Manók és Berger Zsigák zsúrbeli magyarsága, a fiakeres választékos nyelve, mind megannyi eleme a szép budapesti beszédnek. A zsidóság megmagyarosodása különben dicséretes jelenség, de egyúttal nagy bajokkal is jár, mert egyrészt nem alapos, csak felszínes, másrészről pedig idegenes, nyelvrontó elemeket olt a magyar nyelvbe. Az elsőt bizonyítja az, hogy többnyire csak addig tart a magyarsága, amig nem jön indulatba, vagy a beszédje nem fakad valami belső érzelemből. A perpatvar, az imádság, a fontosabb és válságosabb pillanatok nyelve bizony még ma is a német. Amikor az agynak nincs ideje magyarul kendőzni a közlendő gondolatot, csak az őszintébb német szó tolul az ajakra. A magyar tehát ' a zsidóság nagy részénél még csak egy második nyelv, amelyet bár szívesen használ, de éppen kétnyelvűségénél fogva és gyakori felületessége miatt nem sajátít el igazán, nem válik vérévé annak léuyege, nem hatolhat el annak leikéig, hanem megrontja s valami különleges nyelvet gyúr belőle. A budapesti zsidóság példát vehetne e tekintetben alföldi hitsorso- saitól. A vidéki, teszem azt a biharmegyei polgártárs külömben tud magyarul, mint nagyon sok budapesti újságíró, aki a budapesti zsidósággal egyetemben szivében megmagya- rosodott, derék honfitársunk bár, de a nyelvet éppen olyan mértékben segit elrontani, mint a régi pesti és budai sváb családok csak leges- legujabban magyarosodó generácziói rontották el a másik oldalról. Csodálatos jelenség, hogy a mai csaknem soviniszta lángolás hazafias korszakában, amikor az egyre erősödő magyar nemzeti állam kiépítésének folyamatos mnnkásságát látjuk mindenütt, olyan keveset törődnek a magyar beszéd tisztaságával. A társadalom éppen semmit; az irodalom néhány alkalmi czikkely erejéig, az előadó művészet három-négy szinmai számunk 12 oldal.
