Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-08 / 41. szám
2 RÁKOS épp úgy tudta és érezte, mint érzi és tudja ma, hogy azok a férfiak a szabadság küzdelmét vivták, amaz eszméjét, melynek méhéből ikertestvérként születnek a függetlenség és testvériség eszméi. Harczoltak, hogy ez a föld szabad és független legyen és egyesítsen munkában és harczban mindenkit, ki e hazának fia, hogy szabad fejlődése legyen a magyar nemzetnek és a világ népeivel való érintkezés testvérként fűzze össze őket. Tudjuk és érezzük, hogy az a harcz eltiport jogaink visszavivásáért, szétszaggatott alkotmányunk helyreállításáért, elfojtott szabadságunk diadaláért, az isteni és emberi jogokért folyt. Önvédelmi harcz volt az : a törvénytelen támadással, zsarnoki hatalommal és zsoldos hadsereggel szemben. Felséges kor vala az, századok viszály- kodása és tespedése után fénylő pont a nemzet egén s e felséges kornak zárköve : bitófa, sirhalom, gyász. Fényre a legborzasztóbb sötétség. Ámde az a szégyen, a mit a megalázó kivégzésekkel akart a zsarnokság szabadság- harczunkra és hőseinkre borítani : az aradi Golgotha a dicsőség záloga lett. Diadalmas, emberfölötti harczokban 'elbukva, megváltásunk lett az a nap, a melyen tizenhármán védtelenül, fegyvertelenül, áldozati bárányokként, — kik az imént még oroszlánok valának — fölléptek a halál lépcsőjére érettünk. Nem akkor győztek ők, a mikor diadalmámorban, dicsőségtől ragyogva maguk előtt űzték az ellenséget, hanem akkor, a mikor a bakó kötele kiszorította belőlük az életet. Mert a diadalt feledni lehet és a szerencse elbizakodottá tesz embert és nemzeteket. De a balsors és elnyomás, a kegyetlen üldözés, fosztogatás, vérontás és mártírhalál megtermékenyíti a lelket halhatatlan érzésekkel és elszánt tetterővel. A méltatlan megalázás szüli a fölemelkedést, a gyilkos igazságtalanságból kél ki a diadal- mas jog. Az aradi vesztőhelyen ment végbe a magyar nemzet megváltásának misztériuma : a megöletettek teste és vére a nemzet jogainak testévé és leikévé leve. A komor homályból, a mivel október 6-ának gyászhomálya árasztja el történelmünk egét, fényes csillagként tör elő az ő ragyogó, törhetetlen honszerelmük lobogó lángja. Oly nagyoknak mutatkoztak a megpróbáltatás legsúlyosabb óráiban, a halállal szemben ; oly férfiasán, oly nemesen, oly fönséges erővel fogadták a végsőt.: a halálos csapást, — noha nem adatott meg sejteniök, hogy kihulló vérük nemzetük jövő nagyságát fogja megteremteni, — hogy ki nem érezné magát közülünk kicsinynek és gyöngének, ezek előtt a nagyok és erősek előtt ? Hol volnánk, mik volnánk, ha ők nem lettek volna ? És a fejlődésnek melyik dimenvidéke 41. szám. ziójában élnénk, ha ők meg nem haltak volna a hazáért ? Gyászos haláluk a nemzet erőforrásává vált. Emlékükből merítettük a kitartást az elnyomatás hosszú évei alatt a zsarnokság ellen, bízva az igazság és jogok diadalában, a nem zeti föltámadásban. lm a föltámadás bekövetkezett ! Be kel lett következnie, mert a küzdelemben, hol durva erőszak áll szemben nagy és szent ideálokkal, önkény egy nemzet jogos törekvéseivel, a népek sorsát intéző végtelen hatalom mindig az eszmét és a jogot juttatja győzelemre, ha a nemzetben van hűség a múltakhoz, ha van férfias kitartás a lelkekben és csüggedést nem ismerő bizalom a jövőhöz. Föltámadt az a Magyarország, melyet az osztrák császárság megsemmisitettnek vélt 1849 októberében. A nagylelkű nemzet nem gondolt boszura a tengernyi szenvedésért, hanem legbölcsebb fiának tanácsát követve, fá- tyolt vetett mindarra az igazságtalanságra, kegyetlenségre és jogtalanságra, melyet az elnyomatás korában tűrnie kellett. Megbocsátott még — a hóhéroknak is. Mert a magyar nemzeti lélek nemes, nagylelkű és egyenes, aljas számításra és hitszegésre képtelen. Úgy hittük és bízva reméltük, hogy megbocsátván az ellenünk vétkezetteknek a nemzet szabadon haladhat boldogulásának maga választotta utján. Hiszszük ezt még most is, midőn ugyanoly sötét fellegek gomolyognak hazánk fölött, mint ötvenhét évnek előtte. Mit rejt a jövendő méhében, ki tudná megjósolni ? De a nehéz megpróbáltatások izgalmas napjaiban edzze meg erőnket és szilárdságunkat az a tudat, hogy nem veszhet el nemzet, mely a jog és törvény alapján állva összetart. Fordítsuk tekintetünket vértanúink felé, kiknek neve a magyar nemzeti história szentjei közt fog tündökölni örökkön-örőkké és megilletődött szívvel boruljunk le emlékük előtt. Sírjukból hangtalanul, de lelkünket át j áró - lag hangzik a szózat: a haza minden előtt ! Gazdagság. Irta: Szabokska Mihály. Hogyha kevélykedő gazdagokat látok: Én még kevélyebben nézek le reájok. — Mit ér, ha szegények szivben, szeretetben, S büszke vagyok rá, hogy koldusnak születtem! De ha koldust látok árván, elhagyottan: Lehajtom fejemet megalázkodottan: Megered könnyűje mind a két szememnek, S a gazdagok sorsát akkor irigylem meg.
