Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-02 / 40. szám
6 RÁKOS VIDÉKE. 40. szám. mint aki tudja, hogy üzletet nem csinál. Úgy látszik ezek már nagyon jól ismerik az utasokat, tudják, hogy «rükkzakkos» turisták nem veszik igénybe méregdrága fuvarjukat, vagy fortélyuk ez, hogy annál könnyebben s jobban pumpolhassák ki az idegent? Hát én is úgy, szó nélkül hagytam faképnél az ipsét, s gyalogosan egy igazán szép, vad, mégis nagyon gondozott gyaloguton mentem át Königs- see-re. Az esőköpeny megvédett, bár az eső jól csapkodott, gyakran állottam meg, hogy a pillanatról pillanatra változó táj megkapó természeti szépségeiben gyönyörködjem. Az ut mentén mindenütt patak zug, a hegyről medrébe hullott hatalmas kövek, sziklákban vize ezernyi habban törik meg, s oly hatalmas erővel támadja, hogy egyes helyeken a felcsapodó vizszemecskék fátyolt képeznek a sziklatömb körül. Elképzelhetlen az a zsivaj, mely itt az embert körülveszi. A patak vize mintha megdühödve szűk medrét millió darabokra akarná szaggatni. S a parton levő füzek gyökerei, mint valami vén boszorkány kiszáradt, csontos ujjai szorítják le a földet, hogy a víznek jobban ellenállhasson. Csalódik, ki azt hiszi, hogy csak egy patakról van szó; egyik követi itt a másikat, össze-, szét-futnak, keresztül-kasul, mint az ember kezén az erek. No de jaj a hidaknak is szinte nyikorognak bele. A hegyoldalokról pedig folyton alig 50—100 lépésnyire zuhog egy-egy csermely, mintha a küzködő patak segítségére sietne, melynek máskor átlátszó, kékes-zöld vizét átlátszatlanná teszi, mintha meszet oltottak volna belé. A viz partját a házatlan fekete csigák tömege lepi el. A zöld egysejtű moszatok vastag csúszós nyállal vonják be a kiálló köveket, olyanok, mint valami kígyó vagy hüllő kiálló testrészei. Az eső lassan eláll, bár a felhők sötéten borítják az eget. Alkonyatszerü homály borul a tájra. Egy csendesen fodrozó, ultramarinzöld viz előtt állok, mely a föld egyik legszebb tava — a Königssee. Egy lelket se látok most itt, hol különben naponta kétezerén járnak. Tőlem száz méternyire benn a tó bejáratánál Szent János szigetkének fái bólogatnak csupán felém — engem köszöntenek!... (Folyt, köv.) Szerkesztői üzenetek. T. K. Ehmann telep. Az utcza ügyben legközelebb. Alaposan óhajtunk foglalkozni a kérdéssel, nagyobb sulylyal s igy a kisebb felszólalást abba olvasztjuk bele. Kerékpáros kör. Rákosszentmihály. Szives levelüket megkaptuk; úgy fog történni. Csak arra kérjük, ne tessék a helybe czimzett levelet Budapesten feladni, mert 14 fillér büntetést kellett fizetnünk. G. T. Budapest. Meglesz; már készül. S. T. K. Rákosszentmihály. Köszönet. A másik is megtörtént. Folytatását kérjük. B. G. Rákosszentmihály. Már meg a felelet szorította ki, ezzel pedig nem lehetett várni. Kiszedve áll. De óh, rejtelmes, szép maszk, miért nem szabad a titoknak sürü fátyolát lerántani? Kérjük, ki tudja hányadszor, titokban és nekünk súgja meg! Ez tulajdonképpen dukál s kegyed valóban kegyetlen. Az Írásából annyit tudunk, hogy hölgy, — hogy fiatal, hogy szép és jó. A költészetéből, hogy müveit és aranyos jó, érező, szerető szive van. Minthogy setéiben bódorgunk, mindez nem lehet bók, a miként, hogy a nyomtatott papirost mindenkor megszoktuk becsülni annyira, hogy csak igazat mondunk s léha bókok nem kaphatók raktárunkon. — Köszönjük s mindenkor szívesen várjuk. X. P. Rákosszentmihály. Sokkal okosabbnak tartjuk magunkat (s ez nem kérkedés) hogy sem megtennénk a „jóakaróinknak“ azt a szívességet, hogy dühbe jöjjünk, Az élet roppant filozófiára tanított meg s ez az oka, hogy szánakozva nézzük az Ízetlenséget is, meg a komiszságot is. Az igazság pedig olyan, mely végtére is diadalt ül s a gyatraság leleplezése és meggyalázása önmagától elérkezik s annál példásabb leend. Micsoda jó szokás az, hogy ha az ember az indulatában megirott dolgokat, később szépen félrerakosgatja. Ezt az üdvös rendszert ajánjluk mindenkinek, mi már réges régen követjük. A suhogó nádpálcza és a dorong pedig csak a végső eszköz, ha a tisztességes agyak és szivek megszűnnének védelmezni az igazságot. De mi még bízunk bennük. Az igaz barátságért forró köszönet. Homo novus. Nem közölhető és sok a személyeskedés benne. Rege. Budapest. Olyan hosszas, hogy még nem tudtuk elolvasni. Bizonyos kvalitásokat azonban első tekintetben is fedeztünk fel benne. Alkalmadtán bővebben. K. K. Levél ment. V. Czinkota. Utána járunk. M. Gy. Kispest. A község azt mondja, hogy fedezet hiányában nem vállalkozhatik reá. Ki-ki, a saját portája előtt. Egyes embernek csekélység, valamennyi együtt pedig elviselhetetlen teher lenne. Arról pedig, hogy a szintje túlságosan mély, azt mondják, hogy ők nem „tehetnek, már pedig mindennek csak ez az oka. Üdv. H. T. Budapest. Kedves levele olyan szép és poétikus, hogy szives engedelmével ideiktatjuk. Hadd olvassa élvezettel más is, miként mi gyönyörködtünk benne. íme: Nagyrabecsült szerkesztő ur! Szeretettel kérdem, hogy hol késnek az én szivem hófehér virágai —? Azt a prózát igen nagyon szeretném, ha Nagyrabecsült Szerkesztő ur leközölni szíveskedne. Hiszen itt van a gyilkos ősz, a virághervasztó őszi alkonyat. . . . Volt egyszer egy poéta. A lábai kilátszottak lyukas csizmájából, de azért nagy eszmék és perzselő gondolatok lakoztak lelkében. Ment, ment fáradhatatlan s minden bánatát elsírta. Egyizben, midőn az éhségtől már majdnem összerogyott egy jóltevő tündér megszánta s megjelent előtte egy darab hússal s kenyérrel kezében. Már — már a hús után kapott reszkető kezével, midőn a háta mögött ezüstcsengésű női hangokat hallott. Valaki az ő nótáját énekelte. Lázban égő szemei lecsukódtak, egész testében megreszketett, visszafordult s rohant a hangok után, az ő édes nótája után, mig a gyengeségtől össze nem rogyott... szederjes ajkakkal, mosolyogva lelték meg másnap egy vadrózsabokorban —. Az alkotás gyönyörében égő lélek, a vágyak édes mámorába fűlt szív a koporsóból kitör és eget kér. Eget kér, hogy majdha igazán leborul számára a virághervasztó őszi alkonyat, legyen egy darab mosolygó kék ege a múltból, legyen egy pár ragyogó édes emléke, mely az ősz hajszálakat mégegyszer és utoljára napsugárossá festi . . . Szives jóindulatába és szeretetébe ajánlva magam, maradok őszinte tisztelője stb. Válaszunk pedig csak annyi, szürke próza —, hogy egy piczike türelmet. Kézirata a becses közlendők sorában várja, hogy igen rövid időn belül életre keljen. Nálunk mindig szívesen látott az ön Írása, kedves poéta. Igaz szeretettel üdvözöljük.
