Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-09-24 / 39. szám
6 RÁKOS VIDÉKE. 39. szám. Sok idő telt el igy, magam sem tudnám megmondani mennyi, mig végre bátorságot vettem magamnak, hogy a lámpaellenzőt kissé félrehúzzam. A legnagyobb vigyázattal nyitottam ki, de most még a rendesnél is szükebb nyíláson bocsátottam ki egy vékony, czérnaszál vékonyságú fénysugarat. Az a fénysugár éppen az öreg ember keselyű- szemeire világított és azok a rémséges szemek tágra nyitva néztek. Hah! mikor megláttam e titokzatosan fénylő szemeket, minő gyűlölet, minő boszuvágy szállott meg egyszerre. De azért még visszatartottam magamat. Mereven álltam helyemen és akközben valami halk tompa nesz iité meg fülemet. Mindjárt tudtam, mi az. Oh, én nem vagyok ostoba. Az a nesz az öreg ember szivének dobogásától származott. Önök azt hiszik, hogy én most őrültségeket beszélek. De nem, hiszen eszemnél vagyok. Hiába rázzák önök a fejüket, én hallottam az öreg ember szive- dobogását. Hallottam, mert én mindenthalló vagyok, nem pedig őrült, mint sokan hiszik. Az öreg ember szive dobogott, mindig hangosabban, hangosabban. Utoljára tomboló dübörgéssé növekedett a kezdetben halk dobogás. Szent Isten, még meghallják a szomszédok is ezt a pokoli zajt s ettől az eshetőségtől megrettenve, vad ordítással vetettem magam az öregre s tőrömet markolatig belevágtam abba az irtózatosan dobogó szívbe. Egy sóhajtás, és vége volt, a szív elcsendesült; nem is fog többé dobogni soha. Oh, fogok-e még életemben oly boldog lenni, mint abban a pillanatban voltam ? De hagyjuk ezt, önök úgy sem tudnak megérteni engem. Szépen bevártam, mig az öreg ember teste kihűl. Akkor azután felszedtem a szoba padlózatából három deszkát és az alá rejtettem a hullát. A deszkákat pedig oly ügyesen raktam vissza, hogy a leggondosabb vizsgálattal sem lehetett nyomát sem felfedezni annak, hogy a deszkákat megbolygatták volna. Természetes, hogy a vérfoltokat is gondosan eltisztogattam. Éppen mikor már mindennel készen voltam, zörgettek a kapun. A legnagyobb nyugalommal nyitám fel azt. Három rendőr lépett be, a kik tudtomra adták, hogy vizsgálatot tartani jönnek. Az egyik szomszédom ugyanis meghallotta ordításomat, a mit a gyilkosság pillanatában önkénytelenül hallattam s gyanúsnak találván a dolgot, értesítette a rendőrséget. Engem ez az eset egy csöppet sem ijesztett meg. A rendőröknek azt mondtam, hogy álmomban kiáltottam és más rajtam kívül nincs is a házban, mert bérlőm, ki igen tisztességes öreg ur, még tegnap elutazott valahová. Aztán nyugodtan körülvezettem a rendőröket az egész házban. Bementünk az öreg ember szobájába is. Annyira vakmerő voltam, hogy ott abban a szobában fel is kértem a rendőröket, hogy foglaljanak helyet; a mit azok meg is tettek. Én is leültem, még pedig azon padlódeszkákra húztam a székemet, melyek alá az öreg ember volt rejtve. Egy darabig vigan fecsegtem a rendőrökkel, különös jó kedvem volt. De nem tartott sokáig. Nem sokára rosszul kezdtem magamat .érezni és szivemből kivántam, bárcsak már mennének ezek a rendőrök. De azok nem mentek, tovább beszélgettek. A fejem fájt, a fülem zúgott. A zugás mind erősebb lett s ők fecsegtek mindenféle bolondságokról. Hogy elpalástoljam rösszullétemet, nagyokat kaczagtam ostoba tréfáikra. Minden jól ütött volna ki, csak az a kísérteties zugás ne zavart volna meg. Csakhogy az roppant különös hang volt, nem is fülzugás talán. Inkább valami óriási gép dübörgéséhez hasonlított. Úgy rázta az agyamat e szörnyű hang, mintha villamos áram futna rajta keresztül. Hogy elnyomjam ez ijesztő dübörgést, a mily hangosan csak bírtam, oly hangosan beszélgettem a rendőrökkel. Hasztalan. A dübörgés ereje növekedett és mind érthetőbb lett. Végre megértettem. Isten segíts! ez az ő szivének a dobogása! Irtózatos és nem némithatom el . . . Csak ők ne hallanák, mindenható Isten, csak ők ne hallanák . . . csak már mennének a pokolba. De már hallják is, csak gúnyt űznek kétségbeesésemből... Nem, ezt nem viselhetem el... Nyomorultak — üvöltöttem hirtelen, mint egy tigris — ne kínozzatok. Én öltem meg... Itt a padló alatt van. Itt, itt... A szive, a szive... hogy dobog a szive! Asszony vagy . . . Asszony vagy . . . szeretlek! Csendes hódolattal. Lelkem a lelkedhez Járul áldozattal. Hozzád száll a lelkem, Érted ver a szivem: Hü rabszolgád leszek Asszony . . . mert szeretlek. Asszony vagy . , . szeretlek! Te leszel mindenem. Aranyos szivednek Szentelem életem. Hozzád imádkozom, Néked szól fohászom: Imám oh! hallgasd meg Asszony . . . mert szeretlek. Dur. HIVATALOS RÉSZ. w Hirdetmény. Alólirott községi elöljáróság részéről közhírré tétetik, miszerint Rákosszentmihály község 1906. évi községi és közmunka költségvetés előirányzata a községi jegyző irodájában folyó évi szeptember hó 21-ik napjától kezdődő- leg 15 napon át közszemlére kitétetett; érdeklődők azt a hivatalos órák alatt megtekinthetik és fent irt határidő alatt megfelebbezhetik. Rákosszentmihály, 1905. szeptember 21. Az elöljáróság nevében: Ktenedits Sándor, s. k. jegyző.
