Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1905-09-10 / 37. szám

V. évfolyam. Rákosszentmihály, 1905. vasárnap szeptember 10. 37. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI és KÖZGAZDASÁGI HETILAP RÁKOSSZENTnihflLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. A MÁTYÁSFÖLDI NYARALÓTULAJDONOSOK EGYESÜLETE, A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET, RÁKOSSZENTMIHÁLY ÉS VIDÉKE ELSŐ TAKA­RÉK- ÉS HITELSZÖVETKEZETE, A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP, A RÁKOSSZENTMIHÁLY! IPARTÁRSULAT, AZ ANNA-TELEP EGYESÜLET, A POLGÁRI DALKÖR ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI KERÉKPÁROS KÖR HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Remény-utcza 4. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Bő fizette! árt Egész őrre . . • korona Fél évre .... 4 . Negyed érre ..... t . Egyes szám ára 90 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Egy egyhazához petltsor ára 10 fillér. Önkéntes tűzoltóság. Régi magyar tapasztalat az, hogy mind­addig nem ébredünk öntudatra, a mig valami csapás fel nem ocsudtat. Vagyis röviden és velősen, a közmondás szavaival: maga kárán tanul a magyar. Keresgéljünk-e a múltak tör­ténetében példákat erre, hogy az igazságát bizonyithassuk. Ugyebár felesleges?! Pedig igy mifelénk, már mint a Rákos vidékén nem mindig igazságos a szemrehá­nyás, hogy közömbösek volnánk a közszük­séglet jelentkezésével szemben s ne tennénk meg minden tőlünk telhetőt. Bizony számta­lanszor zengettük dicséretét e helyen önzetlen közszolgálatoknak, a közösség érdekében tel­jesített példás áldozatkészségnek, a mások javának előmozdításán való lángoló lelkesedés megkapó példáinak. Közönségünk egy-két ve- zérfiu példaadásán rendszerint derekasan fel­buzdult s mintának lehetne mutogatni azokat a csodálatos eredményeket, a melyeket ezek a felbuzdulások szültek. Mégis, érthetetlen és megmagyarázhatat­lan, hogy némely dolog iránt olyan bámula­tosan közömbösek tudunk lenni. Hogy olyan távol áll a lelkűnktől az egyébként annyira becses és értékesnek tudott és elismert eszme, mintha nem is a mi áldozatra kész, nemes tűz hevitette közönségünket érintené, hanem valami hideg, önző és közömbös idegen ember­csapatot érdekelne. íme, az önkéntes tűzoltóság kérdése. A legutolsó faluban is ez az első eszme talán, a mely megkapja a lelkeket s csatlakozásra buzdít ellenállhatatlanul. Mi csak szépen meg­eresztjük évről-évre egyszer, egy üresebb, közbeeső héten, az obligatorius vezérczikket, hogy jó polgárok, sorompóba, ma nékem, hol­nap néked, mindnyájunkat érhet baleset, a veszedelem közös, a védelem közös, az áldás mindnyájunké... és igy tovább a régi jó reczept, meg hát a szivünk jobb érzése sze­rint is. Szépen elolvassák, meghallgatják, na­gyon melegen helyeslik is a csendes pipaszó mellett, — egy-két vállalkozóbb szellemű, ér­zékenyebb lelkiismeretű törzskari vezér ki is mondja a szentencziát, hogy hát csakugyan meg is csináljuk most már — és a vége semmi, de egyáltalán semmi. Elalszunk egy évre megint csendesen. Pedig bizony még sem kellene megvárni azt, hogy valami katasztrófa tanítson meg az okulásra. Jóllehet az isteni gondviselés ke­gyelme megvédett eddig minden nagyobb baj­tól, ez azonban csak nem lehet biztosíték a jövőre is? A házak mind sűrűbbek lesznek, meg lakottabbak is, a gyerek is szaporodik, ezernyi ok, hogy a koczkázat nagyobb legyen napról-napra. Vagy a fővárosban bizakodunk, hogy a jó szomszéd megment? Ez gyenge kis remény. A hivatásos tűzoltóság nem jöhet ki ide, a határon túlra, az önkéntesek megtehetik, de akkorra már késő is lehet, meg biztonságul ez nem is lehet elegendő. Községünk szegény, ettől jó egyelőre mit sem várhatunk. Marad a társadalom, a szegény, sokat nyúzott, mindenre kihasznált, kifacsart társadalom. Ezt még bizonyára kibírja, ki kell bírnia a saját maga javáért. Hogy van benne tetterő, mutatja a forrongás, mely keblében állandó s csaknem szüntelenül uj teret nyit és uj, méltó czélokat keres tevékenységének. Itt van ez, mért nem kisérti meg ezt is, egyi­két a legderekabbeknak, legjobbaknak. Egyik szentmihályi derék polgár, hallo­másunk szerint, felmelegitette a napokban az önkéntes tűzoltóság szervezésének eszméjét s egy-kettőre tuczatnál több lelkes vállalkozót talált. íme egy kis mag, próbáljuk meg el­ültetni. Jól tudjuk Hauser Gyula bírónak régi kedves eszméje ez; nem vehetné most is a kezébe s kezdhetné meg a Dobos József gár­dájával? Vagy a vállalkozó szellemű kaszinó Mai számunk 12 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents