Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1905-08-20 / 34. szám
_ -34. szám. KÁKOS vidéke 3 egy-egy napra az egyes osztályokban 4—5 óra esnék, ha szünet nélkül minden nap tanítanánk. Az osztatlan iskolában, a milyen az ország iskoláinak túlnyomó része, a hol t. i. egy tanító több osztályt tanít, még ennél is több. Az iskolai gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy a harmadik tanórában a gyermekek figyelme már kifárad, szelleme pihenésre vágyik, az iskolai fegyelem lazul s a czélt, a miért egybegyűltek, veszélyezteti. A lélektani laboratóriumokban tett megfigyelések, valamint az emlékezetről, figyelőképességről felvett pontos mérések ugyancsak azt igazolják, hogy három óra már a leghosszabb idő, melyet a figyelem ébrentartására le lehet foglalni. Sőt a szellemi tevékenység ilyen mérése azt is feltárta, hogy minél ügyesebb a tanító, minél inkább képes lekötni tanítványainak figyelmét, annál jobban ki tudja fárasztani szellemi képességüket s ennek működtetése tehát annál kevesebb ideig engedhető meg. A ki tehát a fenti megjelölés szerint szükséges 4—5, az osztatlan iskolában 5—6 óráig kívánja egyhuzamban foglalkoztatni a gyermek szellemét, az erőszakot tesz rajta, fejlesztés helyett kifárasztja s odáig viszi a dolgot, hogy a midőn a népiskolai növendék szellemi képességeinek kifejtésére felnőtt korában a legnagyobb szüksége volna, azt már nem teheti, mert a népiskola azokat már végsőig kifeszitette s rugékony- ságuk immár nincsen. A gyermek elleni ezen merénylet-sorozat annál kevésbbé engedhető meg, mert ezt vidéki életünk külsőségei sem kívánják. Ott az életrend a hivatali, iparos és kereskedői beosztás az egész napos tanításhoz simul és ennek kedvez. A gödöllői tanítói járáskor tehát általánosan és szabályként ezen eljárást kívánja alkalmazni. Nagyon jól tudja azonban azt is, hogy az élet legjobban megszerkesztett és a legerősebb indokokkal támogatott szabályokat is keresztülhúzza s alkalmazásukat meghiúsítja. Nem csudálkozik azonban ezen, hanem széjjeltekint és előre megjelöli azon kivételeket, melyekre az általános szabály helyesen nem alkalmazható. Ilyen kivételt alkot az az eset, ha a tanulók, a mint ez a hegyvidéki és tanyai iskoláknál van, az iskolától igen mesz- sze laknak s ennélfogva az ebédidő alatt sem mehetnek haza. Ily helyeken, a mellett, hogy a gyermek rendesen nem táplálkozhatik, a megosztott tanítás a tanításra, nevelésre és egészségügyre nézve egyaránt káros. A tanításra káros, mert a gyermek délután elcsigázva, kiéhezve, a rossz levegőben eltöltött hosszú idő után figyelemre nem képes; a nevelésre, mert felügyelet nélkül a sok gyermek unalmában nemcsak kisebb kihágásra, hanem komolyabb beszámítás alá eső vétségre is hajlandó; s káros az egészségre, mert jelenlétükben a tanterem ebédidő alatt eléggé nem szellőztethető. Itt tehát, mint kisebb rosszat feltétlenül az egyhuzamban való tanítást kell elfogadni s kárait oly módon enyhíteni, hogy a gyermekeknek pihenésre s a tanterem szellőztetésére 1 és fél és 2 órai időközökben 20—30 percznyi szünetet adunk. Ilyen kivétel az élénk forgalmú nagy városi iskola is, a hol iskolába menet a gyermek testi épsége veszélyben forog. itt a veszedelem eshetőségének lehető eltávolítása érdekében szintén elfogadható a félnapi tanítás, ha a munkásnép gyermekei részére napközi otthon áll fenn. E nélkül azonban semmi esetre, mert akkor délelőtt védve a gyermeket az utcza veszélyeitől, délutánra egészen az utczára dobjuk és az utcza nevelésére bízzuk. Támogatja ily helyeken a félnapi tanítást az élet berendezése is. A mezőgazdasággal foglalkozó helyeken nem egy- huzamos tanítást, hanem az őszi és tavaszi munkaidőben a kora reggeli időre helyezendő s 2—3 órára korlátozandó tanitást a szocziális érdek követeli, még pedig parancsolóan s azért a midőn a gödöllői tanítói járáskor ennek az V—VI. osztályban való megvalósítását programmjába vette, épp úgy szem előtt tartotta a közoktatás, mint a gyermek és a nép érdekeit. A népoktatást azzal, hogy e kedvezménynyel szemben a teljes 10, vagy legalább is 9 hónapos tanévet biztosítsa szemben a még országszerte használatos 6—8 hónappal, a gyermekét azzal, hogy tanulásában éven- kint 4—6 hónapra megakasztani ne engedje, de másrészt megadja a lehetőséget, hogy reggeli 10 óra tájban hazamenve, a mezőn dolgozó apja után az ebédet kivihesse s délután testi erejének megfelelő munkában magának a jövő életfoglalatosságához szükséges kézügyességet és gyakorlatot megszerezze, s végül a szülőét azzal, hogy saját gyermekében jelentős segítőt bocsásson rendelkezésre. Ugyanez okok késztették a kört arra is, hogy a legsürgősebb munkaidőben őszszel és tavaszszal egy hetet meg nem haladó időre az egész iskola szünetelését kívánja. Látni való ezekből, hogy a rákosvidéki tanítók nem müveitek már első összejövetelükön olyan meg- csudálni való különlegességet, hanem az országnak a népoktatással összefüggő helyzetének teljes ismeretével öntudatosan és indokoltan nyilatkoztak az eléjök terjesztett kérdésről. (Vége.) Csúnya Marcsa. Hogyha ez a világ hétszer ily nagy lenne, S egyéb nem is volna, csak szép leány benne; Rzt az egyet tudom : hiába keresnék, Csúnya Marcsa, olyant, mint te, Egyetlent se lelnék ! Ha minden leánynak keble jégből lenne, Hogyha a szive is jégből volna benne; Kesergő szavamra mind, mind fölengedne, Csúnya Marcsa, olyan, mint te, Egyetlen se lenne ! Hogyha minden leánynak keble tűzből lenne, Hogyha a szive is tüzből volna benne; S mind éngem szeretne, mind értem epedne, Csúnya Marcsa, — hej I . . . a szivem Csak téged szeretne!! Palya. jegenyesorban. Emlékszel-e, vagy tán elfeledted, Mit ígértél nékem egykoron? Mikor egyszer — régen — együtt mentünk Ott, azon e jegenyesoron ! . . . Rlkonyodott . . . S szivemben hajnal volt S a boldogság kiült arczomon . . . Mind elhittem, a mit mondtál nékem, Ott, azon a jegenyesoron ! . . . . . . S most szememből sűrűn hull a könyem S egy sóhaj kél néma ajkamon, Hogyha néha végigvisz az utam Ott, azon a jegenyesoron! . . . Palya.
