Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1905-01-08 / 2. szám

renczet illeti meg, ki az élőkép rendezésében csakugyan ötletességéről és jó Ízléséről tett újból tanúbizonyságot, eddigi sikereit is jelentékenyen felülmúlva. Az élőkép szereplői is derekasan kitettek magukért s rászolgáltak a zajos elismerésre. A műsor egyik legkiválóbb száma volt a Duda József hegedüjátéka is; ez a fiatal ember nemsokára mint kész művész szerepelhet.

De osztatlan elismerés illeti az egész kerékpároskört, mely ez estével is életrevalóságát bizonyította be s tanúságot tett arról, hogy a maga terén társadalmi hivatásának is komolyan meg tud felelni s hasznos tényezője társadalmunknak.

Felülfizettek: idősb Duda József 6, Tolnai Károly 5, N. N. 5, Czeglényi Henrik 4, Kedélyes Ifjúság 3. Barna Livor 4, Badics Lászlóné 2, Mazács Lajos 2, Szalay Nándor 2, Pillhoffer József 2 koronát. Jelen volt leányok: Mazács Mariska, Libái Kornélia, Libái Aranka, Libái Elvira, Stanek Paulácska, Nádasy Natália, N. Emmácska, Fritz Rózsika, Simon Czeczilia, Ruff Etuska, Pávlik Rózsika, Kiss Annuska, Bereczki Margitka, Bereczki Giziké, Greskovics Ágneska, Ménisch Annuska, Tolnai Margitka, Tolnai Rózsika, Aubert Erzsiké, Nidih Mariska, Tóth Margitka, Fleising Etuska, Grosztig Teruska, Papp Rózsika, Papp Etelka, Mihálkó Mariska, Katay Ilonka, Sajtár Adélka, Berger Ilonka, Bobkó Aranka, Durdik Irénke, Sziber Gizuska, Gőczi Emmuska. Asszonyok: Mazács Lajosné, Szegedi Zoltánné, Basziliádesz Osz- kárné, Rang Lipótné, Betczik Józsefné, Suszter Ká- rolyné, Duda Józsefné, Rédli Györgyné, Kubik Józsefné, Stanek Jánosné, Libái Lajosné, Bozsák Mihályné, Bozsák Istvánná, Herskovics Jánosné,

Mihálykó Györgyné, Badics Lászlóné, Kiss Sándorné, Papp Jánosné, Szalay Nándorné, Prejez Károlyné, Ruff Ferenczné, Tolnai Károlyné, Barna Liborné, Albert Andrásné, Ottohál Sándorné, Sajtár Ferenczné, Élő Vinczéné; Hokó Elekné, Marton Istvánná, Dénes Arpádné, Kaiéi Jánosné.

Vigasztalás.

— Iluskának. —

Édes, szép violám, aranyos Iluskám,

Mért halovány arczod, meséld el szaporán ;

Meséld el csak gyorsan, mért könnyes a szemed,

Mi bántja a lelked s tested úgy mért remeg ?

Azért sápadt arczod, mert rosszat álmodtál Vagy azért hull könyed, mert árván maradtál ? Avagy tán attól félsz, hogy a ki imádott,

Esküjét megszegte s hütlenül elhagyott ?

Ne félj ettől, lelkem, mert a te kedvesed Mint eddig szeretett, most is csakúgy szeret!

Árva sem vagy rózsám, ez ne legyen gondod Jó apánk az Isten majd visel rád gondot.

Soh’se búsulj szentem, szivem Iluskája,

Boldogok leszünk mi, — meglásd, — nemsokára ! Te én vélem, Ilus, én meg majd Te véled,

Forró szerelmünkből üdvösségünk éled !

Kukoricza Jancsi.

a katonák közé rogyott. Kettejük erre megragadta a karját, miközben a többiek előre léptek, hogy a rejtélyes ládát feltörjék.

— Ha azt a ládát kinyitjátok, — szólalt meg a fogoly, mély, elfúló hangon, — mindnyájan elpusztultok.

Hirtelen visszahúzódtak a katonák és a megijedt úzbasi elhagyta a szobát. Az ajtóból visszaszólt:

— Vigyétek az asszonyt a Mir Alai bey elé; ti többiek pedig szállítsátok ki a ládát a szabadba; de jól vigyázzatok.

Szükségtelen figyelmeztetés. Ha bátrak lettek volna, akkor engedetlenséget követtek volna el. De ez a török hadseregben lehetetlen. Nagyon óvatosan, igen lassan czipelték reszkető kezeik a ládát kifelé és gyöngéden helyezték le a fűidre. A verejték csakúgy csurgott fakó arczukról, mikor elvégezték a munkát és biztos távolságra siettek.

Az asszonyt a templom elé hurczolták, melyet főhadiszállásnak alakítottak át Mir Alai (a vezér) és vezérkara részére. Mir Alai fehér szakállu, barátságos arczu ember vala, a főpap székében ült s Írásokat intézett el, miközben több tiszt unalomból a szentelt gyertyákat tördelgette, vagy a kard hegyével a szentképek szentjeinek szemét bökdöste ki. A foglyot vonszoló két katona beléptére bosszúsan tekintett fel Mir Alai.

— Mit vétett ez a bolgár asszony?—kérdezte.

A két őr egy perezre eleresztő foglyát, hogy

parancsnokukat üdvözölhessék. De az úzbasi volt az, a ki a kérdésre felelt:

— Egy bomba darabbal kezében találtuk, a mint egy ládát szögeit le. Mikor azon voltunk, hogy megvizsgáljuk a ládát, szembe szállt velünk és Mehemednek itt a szeme közé vágott és kijelentette, hogy bárki merészelné kinyitni a ládát, halál fia lesz.

— Mondd, igaz-e mindez ? — kérdé Mir Alai — részvéttel tekintve a fogolyra.

Halálos csend uralkodott, melyet csak Mehemet zavart meg, mikor a puskáját teljes súlyával az asszony lábára ejtette. Az nyöszörögve húzta a lábát arrább. Mir Alai szigorú tekintetet vetett a katonára, mire az hátrább lépett.

— Mondd meg nekem, kérdé jóakaróan, mi van a ládában?

A fogoly ajkát keményen összeszoritotta.

— Robbanó anyag-e ? Gondolj arra, mondá jóságos hangon, hogy vannak más eszközök is, hogy egy fejes asszonyt szólásra bírjunk.

Erősen megrázkódott. Homloka a nagy gondolkozástól ránezokba húzódott. Mint valami rosszul nevelt gyerek, olyan könnyen döntött ez a makran- ezos asszony, az élet és halál kérdése felől.

— Igaz, mondá, robbanó anyagot tartalmaz.

— És fel fog robbanni, ha fedelét leveszszük?

Fejével igent intett.

— Talán te készítetted a mi számunkra?

Most történt először, hogy az asszony felemelte

fejét és birájának szemébe nézett.

— Igenis, én tettem, mondá elhatározva.

Mir Alai egypár másodperczig jóakaróan nézett a fogolyra.

— Vigyétek el ezt az asszonyt, szólt a katonákhoz, utóbb hozzátéve, mikor az uzbashi köszönt, hogy ő is távozzék.

— Mondd, uzbashi Abdullahnak, vigyen magával kirendeltséget s lőjjék fejbe ezt az asszonyt.

A fogoly fájdalmas, tompa kiáltást hallatott,