Rákos Vidéke, 1905 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1905-03-12 / 11. szám

11. szám. rákos alól s igy éppen nem gazdag községünk kétszeres megterheltetés alatt nyögne nyilvánvalólag kényszerítő szükség nélkül. Mi tehát egészen loyalisak és igazsá­gosak voltunk, midőn a derék javaslat megtételének érdemét Bugyi Ferencz Józsefnek juttattuk, a kivitelben azonban a jegyzőnknek van igaza, ki helyes és okszerű módosításával az eszme megvalósítását lehetővé tette. Hírek. Márczius 15. A rdkosszentmihályi ipartársulat, márczius 15-iki ünnepélye olyan nagyszabásúnak ígérkezik ez évben, a minő példátlan a lelkesedő Rákosszentmihály történetében is. A hazafias kiáltó szó nem hangzott el a pusztában, hanem nemes egyértelműséggel seregük össze hívására a község egész közönsége. Valóban nagy siker és eléggé nem dicsérhető eredmény, hogy az ünnepélyen való részvételét bejelentette a község minden számottevő lakosa, sőt jelentősebb testületé is. A rákosszentnii- hályi kaszinó, mely szintén meg akarta külön ülni a nemzet e páratlan ünnepnapját, elhatározta, hogy az ipartársulat ünnepségéhez csatlakozik. Az előzetes tárgyalások kölcsönös megállapodásokat hoztak létre. Az ipartársulat választmánya a legnagyobb örömmel vette tudomásul ezt s megbízásából küldöttség jelent meg a kaszinó szerdai választmányi ülésén. E kül­döttség melynek tagjai voltak: Mauser Gyula biró, Radomszky Mihály ipartársulati jegyző s Balázsovich Zoltán, az ipartársulat elnöke, részt vett a kaszinói ülésen s ott az ipartársulat elnöke ünnepélyesen meghívta a kaszinót az ipartársulat estélyére. — Samu István, a kaszinó elnöke szives szavakkal üd­vözölte a küldöttséget s kihirdette a kaszinó egy­hangú határozatát, mely a részvételt megígéri. A rákosszentmihályi társaságnak a kaszinón kívül álló csoportja szintén Ígéretet tett, hogy miként az előző években, úgy ezúttal is örömmel csatlakozik az ipartársulat hazafias vállalkozásához. így tehát tel­jesedésbe megy az az óhajtásunk, melynek két hét­tel ezelőtt e helyen nyomatékosan kifejezést adtunk s a község egész társadalma együtt fog ünnepelni, a miért a legteljesebb elismerés illeti meg azokat, kik az ipartársulat kezdeményezését teljes lelkese­déssel magukévá tették. — A márczius 15-iki ünne­pélyen Balázsovich Zoltán, mint az ipartársulat el­nöke, és dr. Acsay Sándor, a kaszinó titkára fog ünnepi beszédet tartani. Az ünnepséget az Engel- brecht-féle vendéglőben tartják s társasvacsorával fejezik be. Részvételi jegy 1 kor. 20 fillér. Kezdete 7 órakor. Hitelszövetkezet. A Rákosszentmihály és vidéke első takarék és hitelszövetkezete mint azt már hirde­téseinkben is jeleztük, márczius 19-én, (vasárnap) délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését Rá- kosszentmihályon, a Bürgermeister- féle vendéglő nagytermében. A szövetkezet igazgatósága márczius 8-án tartott ülésén elhatározta, hogy a betétek után fizetett kamatlábat a rendkívüli pénzbőség következté­ben 5 százalékról 4 százalékra szállítja le. Egyúttal megállapították a pénzek kivételénél előirt felmon­VIDÉKE _ 5 dási határidőket. E határozat szerint 50 koronáig terjedő betéteket felmondás nélkül kiszolgáltat a szövetkezet; ezenfelül 100 koronáig 4 nap, 300 ko­ronáig 8 nap, 300 koronán felüli összegnél pedig egy hónap a felmondás határideje. A rendkívül ér­dekesnek ígérkező közgyűlésre felhívjuk úgy a t. szövetkezeti tagok, valamint az érdeklődő közönség figyelmét. A szövetkezet igazgatósága legutóbb is több nagyobb összegű kölcsönt szavazott meg'az állandóan nagy számban jelentkező üzletfelek szá­mára. A Rákos Vidéke mai száma már mint a hitel- szövetkezet hivatalos lapja jelenik meg, a mint- az lapunk élén is látható. A szövetkezet lapunkat már alapszabályaiban hivatalos lapjává avatta, a miről sajnálatos félreértés következtében csak legújabban vettünk tudomást. Annál nagyobb örömmel pótoljuk most a mulasztást s Ígérjük, hogy a szövetkezeti tagokat és a közönséget egyaránt pontos, gyors és kimerítő értesítéseinkkel fogjuk a szövetkezet ügyei­ről tájékoztatni. Választmányi ülés Mátyásföldön. A mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesülete f. évi márczius hó 3-án tartotta választmányi ülését, a melyen jelen voltak : Meixner Emil elnök, Bartolfy János alelnök, Szendy János titkár, Polesznák János pénztáros, Janecskó István, Diósy Lajos, Paulheim János, Stahulyák Iván, Zehntbauer Gyula, Miksó Imre, dr. Neiszer Antal. A határozatképesség megállapítása után titkár je­lenti, hogy Kecskeméthy Vincze ingatlanát, Telek tanár vette meg. Az ülés főtárgya volt: a közgyűlés elé terjesz­tendő évi jelentés megállapítása. A közgyűlésen 6 választmányi rendes tag, 5 póttag és 3 számvizsgáló tag kerül választás alá. A kandidáló bizottság tagjaivá választották : Meixner Emil elnök, Bartolfy János alelnök, Szendy János titkár, dr. Läufer Lajos és Miksó Imre vá­lasztmányi tagokat. A közgyűlés napja április hó 2=ára halaszta- tott el. Lapunk, mint minden évben, úgy ezúttal is legközelebb bőven fogja ismertetni az egyesület működéséről szóló évi jelentést. Friedländer doktor panasza. Dr. Friedländer Manó orvostól, kedves barátunktól, a következő panaszos le­velet kaptuk, melyet esetleges félremagyarázások kike­rülése czéljából, kiváságához képest, készséggel közre­adunk : Kedves barátom! Lapod márc. 5-iki számában nevemmel kapcsola­tosan „Influenza-járvány Mátyásföldön“ cim alatt egy rövid hir jelent meg, mely végtelenül kellemetlenül le­pett meg és őszintén mondom, hogy ezt tőled, jó bará­tomtól, nem vártam volna. A cikked u. i. azok efőtt, kik nem ismernek vagy legalább eléggé nem ismernek, azon látszatot keltheti, mintha bizonyos ingerentiat gyakoroltam volna annak megjelenésére, holott ezt annál kevésbbé tehetném meg, mert nem habozom kijelenteni, hogy egyenesen orvosi tisztességbe ütközőnek tartom a reclamot, bármily alak­ban, és egyenesen megszégyenítőnek az orvosi állásra. Nem akarok sem a te, sem a hir beküldőjének jó indulatában kételkedni, nincs is jogom reá, de kér-

Next

/
Thumbnails
Contents