Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-14 / 7. szám

6 RÁKOS VIDÉKÉ 7. szám. ból. A szentmihályi czigány megerősített bandája húzta a talpalá valót s a fáradhatatlan fialtaság meg nem elégelte a vigságot másnap késő délutánig. Hetedhét­országra szóló jókedv volt ez, mely a szív derítésén kívül csinos jövedelmet hajtott a jótékonyczélra : szegény gyermekek istápolására. A viczinális bérletjegyek ellen. A Budapest— kerepesi helyiérdekű vasutak bérlet- és személyjegyei árának leszállítása érdekében megindított mozgalom vezetői fáradhatatlan tevékenységet fejtenek ki. Vasár­nap Rákosfalván a Zöldike vendéglőben tartottak újabb népgyülést, a melyen az eddigi álláspontjukat erősítették meg. A gyűlésen Tolnay Károly elnökölt. SZÍNHÁZ. A Nemzeti Színház-ban a „Csalódások“ előadása puszta kegyelet címén indult s a végén a közönség felfedezte Kisfaludy Károlyt s a pompás magyar víg­játékot. Semmi elnézés sem kell hozzá, hogy az ember igazán végig élvezze, az a jó levendulás korszak pedig a csendes derű nyugalmát lopja a szivünkbe s egy lassú könnycseppet a szemünk szegletébe a nagy­anyáink, az elmúlt boldog békés idők nyugalmas em­lékére. A kinek vannak ebből az időből édes emlékei, zománcos gyermekálmai, nézze meg az ilyen darabot s gyönyörűségre talál a becsületességében, az illatában, a poézisében. A Magyar Színház-ban hosszú idők óta példátlan diadalt aratott a Rajna Ferenc—Czobor Károly „Hajdúk hadnagya“ című operettje. Színes, eleven, mozgalmas, jobbára poetikus, sőt helyenként drámai szöveg. Czobor zenéjében elsőrangú kvalitások vannak. Pergő előadás, melyben Ráthonyi Ákosé a pálma. De mintha már elég lenne a Sziklai „Krausz bácsi“-\ábó\. Jó alakítása volt, de már á la Goldstein Számi, futunk előle A második felvonás fináléját estéről-estére megismételtetik, a mi a tetszésnek eddig nem igen ismert mértéke. Érdekes, hogy mind három operette színházunk­ban csupa magyar szerzőtől adnak operettet s mind a három kiváló sikerű. — A Király Színházban ugyanis a „Fecskék“-^t lehetetlen librettója ellenére műsoron tartja a Konti zenéje; a Népszínházban pedig megbocsátják a „Katinka grófnő“-nek a Hűvös Iván félig-meddig dilettáns muzsikáját a Faragó pompás szövegéért. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Többeknek. Vedrödy Viktor úrnak a baromfite­nyésztésről tartott nagyérdekü felolvasása bő kivonatá­nak közlését legközelebbi számunkban kezdjük meg. F. J. Budapest Csak még egy kicsike türelmet kérünk. T. K. R.-Szentmihály. Mint már izentünk: szíve­sen látjuk ha ideje engedi s valamivel megtisztel. J- E. T—r. Hálás köszönet. Levél ment. T—y K—ly. R.-Szentmihály. Sajnos egy másik gyűlés visszatartott. De miért nem küldött tudósítást? T—a K—ly. Komárom-Aranyos. Még egy kevés türelmet kell kérnünk. Üdv. L. P. Kassa. Mi gondolunk a messzi, távollevőkre is. Nincs valami alkalmi förmedvény ? — Rózsaillat. O. A. Sorrendet kell tartani. Meg aztán a jót le­győzi a jobb és emez elébe kerül. De hát csak türelem. Sz. M. R—a. Ez már azután csakugyan makacs rekedtség. Toll iszony. Brr, de rossz lehet! Nagy választék jutányos árakon: Drágakő, arany-, ezüst-, H A D Á F D M fi ékszer és órákbanUUIDU Iírvl\U Benedek Gábor és Testvére utódai volt beltagjainál Budapest, ÍV., Kossuth Lajos-utcza 17. sz. .4 ffäT Modern BÚTOROK. Nagy választékban kaphatók, háló-szoba, ebédlő, szalon, úri lakosztály berendezések, a leg- r~ .............i " olcsóbb áron — ----­G\ N EMES és LENGYEL SS butorgyáros czégnél zzz — (I. emelet). — 15 wxZx.-l'ZrS'c. -7- ví^.7^7- T’s-'V- ^ -7- -7, .7- -7- -7-1 S's! -7^7- .7, ,7, &&&& StßSfe 7- x Rigler József Ede = papirnemiigyár részvénytársaság = jya ífci Levélpapír és boritékgyár, kő- és könyv­nyomdái műintézet, könyvkötészet, is­kolai és iroda szerek nagy raktára. Gyár: Budapest, fi., Rózsa-utcza 55. Városi raktárak: IY.,Egyetem-tér 5-6. Y.,Erzsébet-tér 19. « I*« 34« j§ 14« 34« 14« i*«

Next

/
Thumbnails
Contents