Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-16 / 42. szám
6 RÁKOS VIDÉKE 42. szám. művelet, a melyet nagy technikai előtanulmányok alapján tervszerűen előkészítettek, letárgyaltak, de épp a belügyminiszter a csatornázás tervét minden komoly ok nélkül visszautasította, Rákosfalva azonban ma még teljesen kültelek, a melynek csatornázása, szabályozási és városrendezési, de főképp anyagi okok miatt csaknem lehetetlen. De az elöljáróság mindent megtesz, hogy a levezető-árkok tisztán tartassanak. A gyömrői-uti csatorna már kész s most kapcsolják be fokozatosan a környék odaeső utczáit. A jövő évben is négyet. A főváros végül a rendőrséget kárhoztatja, hogy nem ellenőrzi eléggé a gyalogutak tisztántartását s ez az oka, hogy Budapesten a kocsiutak hasonlíthatatlanul tisztábbak a gyalogjáróknál. Ebből a harcz és háborúból pedig nekünk semmi különösebb hasznunk sincs, lefeljebb tisztán látjuk a keserű valót, hogy Rákosfalva-csatornázása egyelőre csak a jövő zenéje. Legyünk rajta, hogy ezt a jövőt egy kicsit megrövidítsük ! Egyébiránt a rendőrségnek sincs igaza abban, hogy a rákosfalvi levegőt fertőzöttnek mondja, holott bizony a levegő ellen nem lehet kifogásunk, a miből viszont nem az következik, hogy a csatornázásra nem lenne sürgős és fontos szükség. Szüreti mulatság Rákosfalván. A Rákosfalvi Kedélyes Ifjúság legutóbb nagysikerű szüreti mulatságot rendezett a „Zöldike“ vendéglőben. A mulatságnak rendkívül nagy közönsége pompásan szórakozott s a jókedvből ki nem fogyott. A mulatság rendezősége lapunk utján fejezi ki köszönetét mindazoknak, kik a mulatság sikerén nagy buzgalommal fáradoztak, úgyszintén a következő adományokkal gyarapították annak anyagi eredményét: Veress Alajos 5 kor., dr. Biró Géza 2 kor., dr. Friedländer Manó 2, Bognár Gyula 2, Hirsch István 2, id. Ja- novszky Antal 1, Blaskó Mihály 170, Kovács Kálmán 4, Krakora család 3‘20, Konvicsny család 5*20, Weigel József 3, Sitte József 2, Blesinger Rudolf 1, id. Csesznek András 1, Szalay József 2, Albert András 4’60, Bauer Miksa 2, Dubovszky Sándor 2, Prückler Irma 1, Rákosszentmihályi kerékpár kör 4,. Miskárs Ignácz 2, Orchovszky Anna 2, Virágh István 2, Menich József P20, Szaráts István 2, dr. Göbel József 2, Fehér Kálmánná 2, Klötzl Tercsiké 1 kor., id. Weinberger Edéné 40 fill., Richter N.-né 40 fill., Kovács Lajos 1, Menich Teréz 1, Hirsch Irma 1 kor., Menich Anna 60 fill., Weinberger Ede 2'40 kor.,.. Blaskó Valér 80 fill. A derék egyesület, mint a mulatság is bizonyítja, üdvös tevékenységet fejt ki, melyben igen jelentős vezérszerep jut Wilgermein Antalnak, az egyesület buzgó titkárának. Elgázolás. A véghetetlen rovat nem merül ki soha. Megint egy szegény magyar vasúti őr, Fury István szomorú sorsáról veszünk hirt. Összegázolta a szerencsétlent a maga vigyázatlansága következtében az éppen Budapestre érkező kerepesi helyiérdekű vasút gőzkocsija. — Halálos szerencsétlenség érte mostanában Mogyoródon Molnár Gábor budapesti lakost'is, ki Rákosszentmihályon és környékén ösmert egyén volt. A szerencsétlen ember rokonai látogatására járt Mogyoródon s. éjjel akart hazajönni kocsin, azonban belefordult az árokba s agyrázkódást kapva nyomban meghalt. A kocsis kisebb sérülések árán megmenekült. Adományok. a rákosszentmihályi ev. ref. templom alapja javára. 77. sz. gyüjtőiv. Magyar Miklós gyűjtése: Magyar Miklós 4.—, dr. Torday Ferencz 2.—, Pálfi János 10.—. Összesen 16.— kor. 78. sz. gyüjtőiv. Muszély István gyűjtése: Diviacsky János 2.—, Nagy Imre 1.—, Vidacs Dezső 1.—, Lehocz József 1.—, Kellner Mór 1.—. N. N: T. —.40, Heinrich István —.50, Heinrich Ilona 1.—, N. N. U. —.60, Heinrich Mariska —.50, Váradi Sándor 1.—, Muszély István 2.—. Összesen 12.— K. 82. sz. gyüjtőiv. Lebel Pál gyűjtése : Lebel Pál 2.—, Gruber Emma 1.—, Komjáthy Géza 2.—. Összesen 5.— kor. 86. sz. gyüjtőiv. Kovács Imréné gyűjtése: Kovács Gyula 1.—, Écsy Ilonka 1.20, Kovács Imréné 2.—, Kovács Ilonka 1.—, Kovács Imre 5.—, Maricsek Ferenczné 1.—, Látos Jánosné 1.—, Vesz- prémy Imre 2.—, K. Kovács Károly 2.—, K. Kovács Máté 2.—. Gara János 2.—, Tőzsér Lajosné —.40, Fazekas Lajos —.40. Összesen 21 kor. 87. sz. gyüjtőiv. Rang Lipótné gyűjtése: Rang Lipótné 10.—, Kreszák Andrásné 2.—, Lepter János 10.—, Lahner Eszter 1.—, N. N. 1.—. Összesen 24.— korona. 90. sz. gyüjtőiv. Keresztesi Sámuel gyűjtése: Porszász Gyula 10.—, Bruck Adolfné 10.—, Benzsay K.s 5.—. Összesen 25.— korona. Szerkesztői üzenetek. P. T. Mátyásföld. Hálás köszönettel kaptuk meg, legnagyobb sajnálatunkra azonban elkésetten. Utólagos közlését pedig nem tartottuk helyénvalónak, lévén lényegesen kelléke az efféle dolognak az aktualitás. Midőn téhát újból is kifejezzük köszönetünket, fentartjuk a szerencsét a legközelebbi alkalomra s kérjük továbbra is tapasztalt jóakaratát és rokonérzését. B. j. Rsztmihály. Újabban sem szűntünk meg az ügyet kellő módon szorgalmazni s az eredmény, az - érdemleges elintézésben e napokban megnyilvánul. Mindenkor szívesen álluuk rendelkezésére. — V. L. Aí—d. Legőszintébb köszönésünkét fogadja. Üdv. — K. F. Rsztmihály. Az említett dolog miért hallgat? Meghegyezett pennávalvárjuk a pillanatot a jeladásra. K. ur valami félreértést említett, a mit nagyon sajnálnánk. Tessék csak elolvasni s kiderül minden. Egyébként magunk jártunk illetékes helyen utána, hogy a jogos és méltányos kérelem teljesittessék. — F. S. Budapest. Szépen köszönjük. Legközelebb sorra vesszük. — Nyitraí fogorvos. Kár, hogy már nem emlékszünk a témára. De majd talán még i eszünkbe jut. Üdv.