Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-28 / 35. szám

35. szám. RÁKOS Főoltár. A buzgóság és fáradozás nem történt hiába. — A nagy törekvés és akaraterő a legna­gyobb feladatokra is képessé tesz. Ékes bizonyitéka a rákosszentmihályi templom nagyharangja s uj fő­oltára, melyet immár sikerült a semmiből megterem­teni. Ennek a munkának az oroszlánrésze pedig Zsolnay Károlyé, ki a legszebb czélok egyikét vívta ki, most már az önmegnyugvás szelíd érzetével tér­het pihenőre. A nagyharang Váczon várja felszen­telését, hogy azután nyomban hallassa érczszavát az ájtatos hívőkkel, — a főoltárt pedig tegnap rendel­ték meg a szentmihályi vezérferfiak Komáromi Béla rákospalotai asztalosnál, ki az efféle munkáknak kü­lönösen ügyes mestere s a palotai javítóintézetnek most készített szép főoltárt. O szerelte fel a rákos- palotai róm. kath. és ág. h. ev. templomot is. Pálfi Jánjs vezérletével Fehér János lelkész Waygand Károly igazgató, Zelky Endre és Zsolnay Károly jelentek meg Komáromi műhelyében s ott 1060 ko­ronáért megrendelték a főoltárt, — melynek költsé­gére eddig 800 kor. áll rendelkezésre. Zsolnay Károly kijelentette, hogy egyelőre sem ez évben, sem pedig jövőre több mulatságot nem rendez Szentmihályon s igy a hiányzó összeget köz­adakozásból kell összeteremteni, a mi szintén nem lesz túlságosan nehéz feladat, ha figyelembe vesz- szük azt a lelkesedést, melylyel a közönség a főol­tár sürgős megépítésének tervén csüng. Alig terjedt el a hire, hogy még 230 korona a hiány, az ág. h. ev. vallásu Voigt Vilmos, községünk ismert lakosa volt az első, ki az adakozást megkezdette, buzgó követőkre találván K/'onedíts Sándor és Spannraft Ágoston személyében. Ha 112 lakosa akad községünknek, ki egyen­ként csak 2 koronát adományoz az oltárra, október 2-án Szent Mihály napjára, a búcsú ünnepi miséjét az uj főoltár előtt lehet bemutatni az Urnák. A főoltár javára a gyűjtést teljes erővel meg­indították. Az adakozásokat Fehér János lelkész kezeli. — Az adományok jegyzékét lapunk hétről- hétre közölni fogja. E főoltár az egyetlen, a mi még a szentmihályi templom felszereléséből hiányzik. Vele teljes lesz az Isten háza, jámbor hívek filléreiből épült palotája, a vallásosság és keresztényi szeretet dicsősége. Beírások a kisdedóvodába. A rákosszent­mihályi kisdedóvó intézetbe, mely Róna Aidámé gondos vezetése alatt áll, a beírások már megkez­dődtek. A gyermekek évi dijat nem fizetnek, csak egy korona beiratási díj lerovása kötelező. Kaszinó. A rákosszentmihályi kaszinó alap­szabályai, mint értesülünk, legközelebb leérkeznek a belügyminisztériumból, hol a kormányhatósági jó­váhagyást várják. A kaszinó vezetősége türelmetle­nül várja a pillanatot, a mikor a belépésre vonat­kozó nyilatkozatot aláirt hetven tagot társasvacso­rára hívják össze s egyúttal megjelenésre kérik a tagokon kívül álló érdeklődőket is. — A kaszinó helyiségeben ez idő szerint tizenkét lap áll a tagok rendelkezésére. Csütörtöki társaság. A csütörtöki társáság előzetes hírének megfelelő pompás estét élvezett Csömör. Az esős idő csak alig egy kis részét tar­totta vissza a társaságnak a csömöri kirándulástól, melyet az évadnak megfelelő pompás vadételekből összeállított vacsora fejezett be a Stoffer-féle ven­déglőben. — A jövő héten Mátyásföldön tart össze­jövetelt a társaság. Ipartársulat. A rákosszentmihályi ipartársulat elöljáró választmánya szeptember 4-én, vasárnap' este 7 órakor az Engelbrecht-vzndéglő külön helyi­ségében ülést tart, melynek érdekes tárgysorozata VIDÉKE 5 lesz. A tagokat ez utón is meghívja az ipartársulat vezetősége az ülésre. Kósza hir. Ösmeretlen forrásból e héten az a híresztelés terjedt el Rákosszentmihályon, hogy az Ilona kávéház üzletvezetője, Oardovszky Lipót visz- szalép üzlete vezetésétől s helyét más váltja fel. Érdekelt helyről felkértek annak közlésére, hogy e híresztelés nem egyéb alaptalan pletykánál, a minőt már eleget üldöztünk, de úgy látszik, kiirthatatlan a fajtája. Zenetanfolyam. Rákosssentmihályon szeptem­ber 1-én nyílik meg a Gaál Pál zenetanfolyama, mely a múlt évben olyan szép sikerrel működött s egy csapásra népszerűvé vált. A polgári leányiskola kebelében ezúttal helyszűke miatt nem lesz zene­tanfolyam, hanem Gaál tanár ez évben Remény- utcza 18. szám alatti lakásán rendezi be a tanfolya­mot, melyen zongora, hegedű, czimbalom, ének és zeneelmélet lesznek az oktatás főtárgyai. Tandíj hónaponkint 2 korona. A zeneelmélet minden hala­dottabb növendékre kötelező s ezért egész évi díjjal 2 korona fizetendő. Tanítás hetenkint háromszor, a délutáni órákban. Naponként 9—12 és 3—7 óra között lehet beiratkozni az intézet helyiségében, a hol készséggel szolgálnak bővebb felvilágosítással is. E tanfolyam szervezete teljesen megegyezik a budapesti zeneiskolák szervezetével és czélja komoly munkával az általános zenei műveltséget, illetve értelmet megadni s az erre való törekvést úgy a csekély tandíj, mint egyéb kedvezményekkel bárki­nek lehetővé tenni. A tanfolyam tanterve úgy van tervezve, hogy a növendékek annak végeztével bármely zenekonzer- vatorium vagy akadémia megfelelő osztályába lép­hetnek. Tehát minden szülő tisztában lehet a felől, hogy midőn gyermeke a „Tanfolyamot“ bevégezte, a zenei kiképzését is befejezte, vagy ha arra különös tehet­sége és képessége van a gyermeknek, a felsőbb kiművelésre is alapot nyert. Ä zongora- és hegedű- tanszak az előkészítő osztályon kívül hat, az ének-, czimbalom- és zeneelméleti tanszak pedig három­három osztályból áll. A tanfolyamra 8—10 éves növendékek is fel­vétetnek és ezek részére külön előkészítő osztály állittatik fel. A minden hónapban kiadandó „Szorgalmi jegy“ teljes tájékozást ad a szülőnek gyermeke igyekezete vagy renyheségéről. A tanfolyam hallgatói a körülményekhez képest évközben rendezett 1—2 nyilvános hangversenyen, de az év végén föltétlenül megtartandó vizsgálati hangversenyen fogják haladásukat bemutatni. Választmányi ülés Mátyásföldön. Folyó hó 19-én a mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesülete meglehetős fontos tárgysorozattal választmányi ülést tartott. Az elnökség Meixner Emil elnökből, Bello- vics Imre alelnökből és Polesznák János pénztárnok­ból állott. Szendy János titkárt akadályoztatása miatt Vajdafy Lehel számvizsgáló biz. tag helyettesítette. Jelen voltak: dr. Demjanovich Emil, Diósy Lajos, Fehérváry József, Hudetz János, Irsay Ignácz, Janecskó István, dr. Läufer Lajos, Mihályfy József, Miksó Imre, Paulheim János, Paulheim József és Vizváry Gyula választmányi tagok. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnöknek többrendbeli előterjesztését tárgyalták. A „Knie József és neje“ vendéglőssel kötött pótszerződés aláíratott és hitelesíttetett, mely körül­ményt a választmány tudomásul vette. A postaigazgatóság amaz átiratát, mely szerint a mátyásföldi postamesteri helyiségek bére fejében

Next

/
Thumbnails
Contents