Rákos Vidéke, 1904 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-28 / 35. szám

35. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 Hüvészestély. Mozgalmas, eleven nyarat éltünk, a minőre még példa nem volt a Rákos vidékén. A mulatságok és vigasságok lánczolatában pihenője alig jutott az ala­posan kiaknázott és elfáradt közönségnek. Ez lehet az oka, hogy Zsolnay Károly legutolsó mulatságára nem jutott az a közönség, melyet ezeken a nemes- czélu estélyeken évek sora óta megszoktunk s a melyet a Zsolnay rendezői buzgalma megérdemel. A szentmihályi törzstársaságnak csak egy kis töre­dékét láttuk a legutóbbi müvészestélyen s egy sereg nyaraló családot, kiket nyilvánvalóig a sokat Ígérő műsor vonzott oda. A közönség megszokott számát azonban igy sem sikerült elérni, a miből azonban nem eredt semmi baj, mert tiszta jövedelem igy is ma­radt a főoltár alapja javára — 156 kor. 53 fillér, a mi kétségtelenül szép eredmény, ha nem áll is arányban a megmozgatott erővel, — és a közönség pedig kitünően szórakozott. Az anyagi sikernek egyébként fő részesei Rőhl Gizella, Rőhl Róza, Tamássy Ilona és Szabó Juliska kisasszonyok, kik a jegyek előzetes árusításában fáradhatatlan tevékenységet fejtettek ki. Maga az előadás igen nagy sikerű volt, a mit G. Kápolnay Irén és Ferenczy Károly szereplése eleve is biztosított. Úgy kupikkal, mint komikus tánczuk- kal zajos és szűnni nem akaró derültséget arattak s a közönség alig tudott betelni az újrázással. Mind­ketten szívességből működvén közre, szép áldozatot hoztak a nemes czélra, a mi Ferenczynél annál figye­lemreméltóbb volt, mert ugyanaznap este a város­ligeti színkörben tartott hangversenyen is közremű­ködött s még is beváltotta szavát s némi késedelem­mel megérkezett. Hirdetett duettjük azonban próba hiányában elmaradt, a miért a bőkezű ráadásokkal kárpótolták a közönséget. Korányi Friczi operaénekesnő „Carmen11-bői énekelt s erős, csengő hangját élvezte és zajosan megtapsolta a hallgatóság. — Gaál Pál, zenetanár a tőle megszokott lendülettel és technikai készséggel adta elő Székely egyik magyar rhapsodiáját, melynek a „Magasan repül a daru, szépen szól“ népdal a thémája. Megérdemelt sikerrel gyarapította babérait. Vig móka a dr. Vrabély Armand humoreszkje, melyet Fürediné Barts Aranka olvasott fel művészi tökélylyel és jókedvvel. Az est műsorát egyébként Grange Jenő „Már alszik“ czimü egyfelvonásos vigjátéka nyitotta meg, melynek bohókás helyzetei sok derültséget keltettek. Jó tempóban, kedvvel és összevágóan adták. A fő­szerep Fürediné Barts Aranka kezében volt, kit ugyan jobban szerettünk volna énekes szerepben élvezni, — kifejező beszédje és művészi játéka azon­ban a meg nem felelő szerepben is gyönyörködtetett. Füredi Károly széles jó kedvvel játszotta meg az inast; jóizü túlzásai nem tévesztették el hatásukat. A harmadik szerepbe Könyves Jenő ugrott be szíves­ségből, mert Kardos Andornak a fővárosi nyári szín­házban kellett játszania. Kratochwill József és ifj. Tóth József fellépte közbejött akadályok miatt elmaradt, a mi minden veszteség mellett is a sors gondossága volt, mert a kitűnő plébános komoly s^áma a pajzán műsorban idegenül érezte volna magát. Előadás után a közönség vig hangulatban tért a terített asztalokhoz. A tánczot Mazzantini Lajos amúgy is rendezte. Az est anyagi sikerét adományaikkal gyara­pították : Keller Gyula 5, Friedrich N. 2, Vidor Dezső 2, N. N. 1, Éder László 2, Szabó Gyula György 2, Weisz Miksa 1, Wintermantel József 8, Szombathy Károly 6, Dr. Vig Viktor 2, Veszprémi József 1, Horáth Ottó 1, Mautner Miksa 3, Jung Péter 2, N. N. 10, Makady László 2, Rothauser Mór 4 korona, Hamburger Ignáczné 60, Urtiga Jenő 20 fill., Szabó József 2, Füredi Károly és neje 20, Ferk Lajos 5, Vass József 4, Bogoevics Gy. Ghenadie 5, Bosák István 1, Bernáth György 6, Beszpriny Imre 2, Singer Ignácz 1 korona, Irgang Viktória 50 fillér, Irgang Etel 1 korona, Tomós Ferencz 60, Folnovits N. 60 fillér, Kovács Kálmánné 1 kor., Szabó József 40 fill., özv. Friedrich Izsóné 1 kor., Springer Lajos 40, N. N. 40, Tolnay István 20 fillér, Libohorszky János 1, Konsunten Antal 2, Szirmay János 2, Dr. Nagyőszv Ferencz 5, Perl Miksa 10, Muzáts Lajosné 6 korona. A harangalap javára pedig Ferk Lajos 5 koronát adományozott. Zászlószentelés. Szent István napján tartotta a „Szent István“ temetkezési és jótékony egyesület Rákcsfalván zászló- szentelői ünnepélyét. A fényesen sikerült ünnepély nemcsak erkölcsi, hanem busás anyagi sikerrel is járt, a mennyiben csupán a zászlószögekből 1670 korona folyt be. A rendezőség azonban a szegbe- verést a következő vasárnapokon még folytatja, mi­vel még mintegy 150 darab szög tulajdonosa nem verte be szögét ; igy remélhetőleg a jövedelem meg­haladja majd a 2000 koronát is. A rendezés és az anyagiakban elért fényes siker oroszlánrésze Bognár Gyula egyesületi elnök érdeme, kinek közismert, fáradtságot nem ismerő tevékenysége s hívői iránti tanúsított atyai szeretete és gondossága teremtette meg nemcsak a „Szent István“ temetkezési és jótékony egyesület anyagi és erkölcsi jólétét, hanem a zászlószentelés fényes ünnepélyét is. Őszinte hálával és nagy köszönettel tartozik az egyesület minden tagja Wolf Péter és neje szül. Oberfrank Annának is, kiknek nemeslelküsége és áldozatkészsége tette lehetővé a fényes zászlószen­telést. Ők ajándékozták az egyesületnek a gyönyörű zászlót, továbbá egy fekete aranyhimzéses és egy fehér arany nyomásos szalagot. E helyütt kell még megemlékeznünk Feith Rozália és özv. Dé7/Károly né egyesületi jótevőkről. Az előbbi hat remek kivitelű nikkel lámpával, az utóbbi pedig a zászló színével egyező aranyhimzéses vállszalaggal ajándékozta meg a temetkezői egyesületet.

Next

/
Thumbnails
Contents