Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-29 / 48. szám

48. szám. RÁKOS VIDÉKE 5 megadóztatás, mely végtére is igazságosabb, mint az j eddigi adománysajtoló rendszer. Uj bizottsági tag. Rákosszentmihály község képvi­selőtestülete november 25-én tartott rendkívüli ülésén a Hauser Gyula biró megválasztatása következtében meg­üresedett községi képviselőtestületi rendes tagsági helyre Berger Mátyás póttagot hívta be. A műcsarnok téli tárlata. A Magyar Képzőmű­vészeti Társulatnak az Andrássy-út végén levő Műcsar­nokában a héten nyitották meg a téli tárlatot. A mű­gonddal és ízléssel rendezett kiállítás, művészi szín­vonala ezúttal is igen magas s a kiválóan sikerült alko­tások egész láncolata ragadja meg a műértő közönséget. Ingyenes előadások. Az ipari munkások képzé­sére szervezett Országos Bizottság elnöksége az idén is egész sorozatát rendezi az ingyenes, szórakoztató elő­adásoknak ipari munkások és családtagjaik részére. Az előadásokat vasárnaponkint, november 29-én, december 6-án, 13-án, 20-án, 27-én, továbbá a jövő évben, január 3-án, 10-én, 17-én, 24-én és 31-én és február 7-én, 14-én, 21-én és 28-án tartják a magyar történelem, iro­dalom, földrajz, természettudományok és az egészségtan köréből. A fölolvasások helye a budapesti iparossegé­dek egyesületének helyisége (II. kér., Iskola-utca 18.), az V-ik kerületi munkás-kaszinó (Balaton-utca 8), a katholikus legényegyesület (VII. kér., Rottenbiller-utca 20.), az állami középipariskola (VIII. kér., Népszínház­utca 8.), a Kada-utcai elemi iskola (Kőbánya). Azon­kívül vasárnaponkint délután 2—4-ig nyitva tartják a Nemzeti Múzeumot, a Technológiai Iparmúzeumot és az Iparművészeti Múzeumot, a hol a gyűjteményekről ugyanakkor előadásokat tartanak az ipari munkásoknak. Uj utcanevek. A Rákosszentmihályon nemrég uj j névre elkeresztelt utcák jelzőtáblái elkészültek s a na­pokban fogják azokat a megfelelő utcasarkokon kifüg­geszteni. Ezúttal négy utca kap végleges nevet. Az eddigi Vas-utca, mely a Rákosi-útból a gyógyszertár mellett ered a templom-tér felé, Regele János-utca, a Szentmihályi-út pedig, mely ezzel párhuzamosan halad a József főherceg telepen, Farkas Ignácz-utca lesz ezen­túl. A templom-téren a templom megett keresztül vo­nuló névtelen utca Templom-utca nevet nyer. Valamint fölrakják a névtáblákat a Klimkó és Fajta-villa mellett felfelé haladó névtelen utcára is, melyet a Klimkó csa­lád kívánságára Sashalom-utcának neveztek el, mert a szentmihályi környék legszebb kilátását nyújtó Sasha­lomra vezet. Erről a pontról alig tudja még a helybeli | lakosság is, hogy milyen gyönyörű hely: elragadó per- ! spektiváját tárja elé a főváros egy részének és a budai hegyeknek. Az utca névtáblák felrakatása örvendetes esemény, melyet azonban csak kezdetnek kell tekinte­nünk, mert különösen a külső részeken bizony a hiva- ; talos kéznek sok rendező munkája akad még e tekin- j tetben is. Csak a nélkül, hogy befejezett dolgokról uj vitát kezdenénk, azt ajánljuk az intéző körök figyel­mébe, hogy élő emberekről közterületeket ne nevezzen el. Ez olyan elv, mely a legnagyobb érdemeket sem kisebbítheti. Végtére ha Kossuth Lajossal, Andrássy Gyulával, Deák Ferenczczel és a nemzet valamennyi nagy fiával szemben nem tágítottak mellőle, nem lehet olyan érdem, mely kivételre kényszerítene, ha másért nem, pusztán annak a praktikus oknak a kedvéért, hogy minden eleven embernek okvetlenül létező ellenségei ne lelhessenek benne céltáblát kényüknek. A jelen esetben is jutalmazott igaz érdemet pedig hasonló értékű meg- tisztelésben lehelett volna részesíteni egyelőre elmésebb és alkalmasabb módon is. A szentmihályi közpiac. A rákosszentmihályi közpiac jelenlegi elhelyezése hosszú idő óta sok panaszra adott alkalmat s a község vezetősége már régebben el­határozta, hogy a piacot a mai szűk utcatestből a templom-térre, a templom köré helyezi át. Egyik olva­sónk ennek a határozatnak a sürgős végrehajtását szor­galmazza most hozzánk intézett levelében. Olvasónknak igaza van, a templom ma már teljesen rendben, készen áll s nem igen lehet semmi akadálya, hogy a piacot oda, mint legalkalmasabb központi helyre áttegyék. Ajánljuk a képviselőtestület figyelmébe, hogy a meg­hozott határozat alapján az elöljáróságnak adja meg a szükséges utasítást. A Rákosszentmihályi Sporttelep ülése. A Rákosszentmihályi Sporttelep választmánya december 1-én, kedden, este 7 órakor Rákosszentmihályon az Ujváry-féle kioszk helyiségében ülést tart, melyre az elnökség ez úton is meghívja az érdekelt tagokat Az elveszett lakodalmas vendég. Nagy vigas­ság volt e hétnek keddjén Csömör községében. Egy szépséges virágszál, meg egy deli legény lakták lako­dalmukat. A násznép betöltötte a lakodalmas ház min­den zegét-zugát s állott a mulatság kivilágos kivir- radtig. A cigány roskadásig nyütte a vonót, a hangos mulatozás majd szét vetette a ház falát. Patakokban folyt a bor. Pintszámra fogyott a jóféle pálinka. Mint hű barát, vagy tán rokon, Krnák János rákoskeresztúri földműves is pontosan megjelent a nevezetes menyek- zőn s a derék, életerős ember ugyancsak kitett magáért a „szeszi“ pusztítása terén. Olyan volt a jó atyafi haj­nalfele, mint valami spirituszfábrika. Csakhogy a gyár üzeme a raktár túltömöttsége következtében megakadt, s Krnák uram bánatosan szemlélte a még mindig gar­madában álló fogyasztási adóköteles cikkeket — ő neki már abban nem tellett többé semmi öröme. Isten tudja mit gondolt illuminált koponyájában a bátyó, annyi bizonyos, hogy a násznép közül egyszeriben csak el­tűnt. Kiment a kútra talán erőt gyűjteni, egy kis üdítő vizitallal restaurálni a megrokkant masinát. Odabenn a nagy sokadalomban egy darabig észre se vették a hiányát. Csak úgy reggel 7 óra felé jutott valakinek eszébe, hogy a keresztúri vendég hiányzik. Nosza, kezdték keresni, kutatni. Az egész násznép lábon álló része felkerekedett s felhányta a házat, udvart, ólakat s minden képzelhető rejtekhelyét. Krnák uramnak csak nem jöttek nyomára. Végre is nagynehezen rábukkan­tak — a kútban. A hidegvizes, mély kútban. Akkorra már maga is hideg volt a szegény. A csömöri lakoda­lom így végződött keresztúri temetéssel. Vesztegzár Csömörön. A minap megemlítettük, hogy Rákosfalván, Csömörön s a környékén száj- és körömfájás fordult elő a lábas jószágok között. Csömör község elöljárósága ennek következtében vesztegzárat rendelt el.

Next

/
Thumbnails
Contents