Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-25 / 4. szám
4. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 tehát teljesen megegyező, csak a módok, a miket az utóbbi ajánl, nem vágnak össze azokkal, a miket mi ajánlottunk inár sokszor, talán az unalmasságig sűrűén. Hányszor figyelmeztettük a mi közönségünket, hogy összetartás, a közös célok kellő megismerése és megbecsülése nélkül semminemű nagyobb eredményt elérni képesek nem heszünk és hányszor tettünk szemrehányást azért, mert figyelmeztetéseinkkel kellő eredményt elérni képesek nem voltunk. Most a „Magyar Nemzet“ nekünk teljes igazságot szolgáltat. Úgy találja, hogy a „közlekedési dolgokban a közönség érdekeit egyedül a kormány képviselné“ és kimondja, hogy a „környék nagymértékű elhanyagolása az autonómia és a municipalizmus lelkét nyomja“. Magyarán kimondva ez annyit jelent, hogy a közönség, a hatóságok választott emberei, a községek stb. nem tettek semmit és ebben — fájdalom, tökéletesen igazsága van. A magyar államvasutak vonalát az állam építette, fejlesztette, a cinkotai helyi érdekű építését maga a magántársaság cselekedte és hogy a szentmihályi lóvasút kiépült, az sem a hatóságok érdeme, azok csak késleltették az ügyet (különösen Budapest hatóságai) egy-két esztendőn át. Kimondja a cikkely a súlyos vádat, hogy „Pest-Pilis- Solt-Kiskún törvényesen egyesült vármegyék lelkiismeretét nem lehet az alól a vád alól megkönnyebbíteni, hogy a főváros környékét elhanyagolta“. És mindjárt meg is mondja miért. Mert az óriás vármegyének alig van együttes érdeke. És ez a színigazság. A helyi érdekeket, az egyes vidékek érdekeit pedig a vármegye elő nem mozdíthatja, ha kialakult közvélemény azokon a vidékeken nincsen, a mely ki- vánságaival a vármegyéhez fordulna. Meggyőződésünk a példák alapján, a mik előttünk állanak, hogy a vármegye igaz őre tudna lenni az érdekeknek, csak ezeket az érdekeltek eléje terjesztenék. És éppen ez nem történik meg. Hallani nálunk az egyesek kívánságait mindenütt, vendéglőkben, vicinálison, magánosok lakásaiban, de hogy Szentmihálynak, Mátyásföldnek, Csömörnek vagy Cinkotának mik a vágyai, a kívánságai, arról alig tudunk, mert annak testületek alig adtak még kifejezést. E nélkül pedig a szegény vármegye semmit sem tehet az érdekükben. És azért, mert így gondolkozunk, mi nem kívánjuk az állami általános hatalom kiterjesztését, mint a „Magyar Nemzet“ cselekszi, mi még bízunk benne, hogy a vármegye, a közönség, a mely Budapest környékének az ügyét elhanyagolta, azt még föl is tudná lendíteni. Mindenekfelett pedig egyelőre nem kívánkozunk Budapest székesfőváros minden boldogságot ígérő, de ebből oly keveset teljesítő kebelébe. De a-cikkelyből a tanulságot levonjuk. Az egyik, hogy immár tőlünk távolabb esők is kezdik megúnni azt a kicsinyességet, azt a tehetetlenséggel határos bizonytalanságot, a melylyel a mi dolgainkat mi itt, a főváros közvetlen közelében intézzük. Es a municipalizmus léckirálya helyett kormányhatalom néven gólyakirályt akarnak küldeni a nyakunkra. Ezért pedig nem tudunk lelkesedni, de hogy a türelmetlenségre elég okot szolgáltattunk, azt kénytelenek vagyunk bevallani. A másik tanulság pedig az, hogy ha már a kormány- hatalom érdeklődni kezd irántunk, szegény elhanyagoltak iránt, forduljunk hozzá bizalommal. Ilyenkor van értelme a népgjmlésnek, mondjuk ott ki, mi a kívánságunk és terjesszük azt Láng miniszter elé, mert most kilátásunk van rá, hogy meghallgatnak bennünket, ennyi jóakaratot tapasztalván az ő részéről. Ha pedig mindezt meg nem cselekedjük, ha még arra sem vagyuk elég élelmesek, .hogy akkor kérjünk, a mikor felszólítanak rá, ám jöjjön a felsőbb hatalom és az a leánybecsületem! Van eszem, hogy azt ki ne dobjam a sárba! ... És a szivem ? ... Ez az egy szivem ? . . . (A szivéhez kap és elmereng.) 5. szín. Bandi. (A mint a papház ajtaján kilép, meglátva Linkát, megrezzen s az egyik ecetfa mellé húzódva, merőn nézi ! Milyen szép ! . . . Milyen kedves! ... De milyen bánatos! . . . 0 ha odaszaladhatnék! . . . Ha megkérdezhetném! . . . Ha igaz volna az, a mit a gazdasszonyunk beszélt nekem én rólam és ő róla! (Nagyot sóhajt.) De nem! . . . Nem lehet ... A pokolba ezekkel a csábító álmokkal! (Megrázkódik.) Nem tehetem! . . . Nem hagyhatom itt a gazdámat, ezt az áldott embert! Cudar, bitang lennék, ha öregségére hálátlanul a faképnél hagynám ! . . . Hiszen az ő jóságos keze választott ki a szemétből; ő dajkáltatott és ápoltatott; ő neveltetett és taníttatott! Hogy ilyen ember válhatott belőlem, azt Isten után csak neki köszönhetem, csak neki! . . . (Az ecetfának támasztja a fejét.) Megfogadtam, hogy el nem hagyom, ha sírva lesz is. ! (Elmereng és Linkára mereszti szemeit. Linka. (Eszmélve, tovább dolgozik.) Ez az egy szivem jó helyen van, csak az a baj, hogy a kinek oda adtam, az nem fogja hasznát venni soha . . . soha! . . . (A kezében levő ruhával a szemét törli.) G. szín. Fránya. (Cimbalommal a hátán az utcán jobbról cammog s nagyon zihál.) Juj de nehéz máma ez a remonda cimbalom! (Megáll.) Mintha tele volna avval a sok aprópénzzel, a mi az éjjel a fagallér uracskák zsebiben maradt! Persze, ha az ember egy szikrát se alszik! (Észreveszi Linkát.) Pálinkás jó reggelt, kisasszony galambom ! Egészségire kívánom az éjtszakai nyugodalmat! (Besompolyog a kocsmaudvarra.) Linka. (Elutasító kézmozdulattal.) Köszönöm, Ferke, de pálinka nincs ! Azt a Cviki-Puszi csárdájában keressen kend, ngyis ott veri cimbalmán az egész életét. Fránya. (A cimbalmot leteszi.) Á-jáj ! Az ördögnek van ott kedve muzsikálni, mikor hétszámra se keres az ember egy kutyának való krajcárt se! Csak iszik az ember, mint a gödény s aztán vagy féllábon állva, vagy hason fekve kell muzsikálni, hogy majd kiszakad az ember bele ! Az éjjel is a Kopja Imre uraságnak kellett verni nagy keservesen. (Titkolózva.) Aztán mindig a maga drágalátos nevit rebesgette. Linka. (Megrezzenve a papház felé mutat.) Ne járjon el az a bagóleső szája, mert bizonyisten kilódítom az utcára! Fránya. (Furfangosan pislogatva.) Á-há ! Most értem csak. (Nagy titkolózva.) Hanem hallja csak, kisasszony galambom, azt is megmondta az a nyálasszáju Imre gyerek, hogy
