Rákos Vidéke, 1903 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-18 / 42. szám
6 RÁKOS VIDÉKE 42. szám. kint összejöveteleket tart, hol a tagok egymással közölhetik tapasztalataikat, kérhetik egymás tanácsait stb. E mellett közvetíti a szövetkezet a tagok termeléseit. Minthogy ez saját cége alatt történik, a tenyésztést ellenőrzi a szövetkezet, nehogy egyesek tévedése, felületessége által az összes tagok kárt szenvedjenek. Ezen agilisnak ígérkező szövetkezetét mint minden tekintetben figyelemre és érdeklődésre méltót, olvasó- közönségünk szíves figyelmébe ajánljak. Egy „jó fiú“ története. Irta: Keléz gróf. Egy mulatság alkalmával, a melyet a városligetben tartottak, Ilona rosszul lett és haza kellett volna mennie. Kocsi nem volt sehol, künn szakadt az eső s a fiatal emberek, kik az egészséges, viruló Ilonának csapták a szelet, csak kiabáltak kocsiért, ecetért, orvosért, de hogy tenne valamit, az egyiknek sem jutott eszébe. Elemér azonban rögtön eltűnt s kiszaladva, lobogó ruhában, szakadó esőben szaladt a bérkocsiállomásra. Az állomáson csak nyitott bérkocsit talált Belevágta magát és hajtatott vissza Belül annyira égette a szerelmi láz, annyira gyötörte a félelem, hogy észre sem vette mennyire lehűlt a levegő az eső következtében s gyöngyöző homlokkal, átázva tért vissza a táncterembe. Ilona ezalatt már jobban lett. Csak afféle múló rosszullét volt az egész és — bár nem táncolhatott tovább — ott maradt a mulatságon „Köszönöm a fáradságát, Elemér“ mondta szak- gatott beszédmódja szerint — „de már nem megyek haza, jobban vagyok. Menjen inkább maga, mert ilyen átázott ruhában nem maradhat. Köszönöm még egyszer a fáradságát. Mindig mondtam, hogy maga jó fiú.“ A hideg záporban nem fázott Elemér, de mikor Ilona ezt az utolsó mondatot mondta, hideg borzongás futott végig rajta. Végignézett a ruháján és csak ennyit mondott: „Igaza van, Ilona kisasszony, ebben a ruhában nem maradhatok itt. Jó éjszakát.“ És mosolygó arccal, bensőjében kínzó fájdalommal távozott. A nyitott kocsiban most már kétszeresen érezte a hideget. Fejében egymást kergették a gondolatok s ő nem tudott magának megjegyezni egyet sem Csak Ilonát látta az ifjaktól körülvéve, a mint haza küldi őt. „Le akart rázni a nyakáról“ gondolá és ez végtelenül rosszul esett neki. Csaknem önkívületi állapotban szállott ki lakása előtt a kocsiból s a hajlongó kocsisnak egy ötöst nyomott a markába, ő, a ki máskor olyan csinyján bánt a pénzzel — és föltámolygott emeleti lakásába. A házmester mialatt világított neki a lépcsőn fölmenetel közben, fejét rázva mondá: „Úgy látszik az urfi is sokszor nézett a pohár fenekére. Nagyon bizonytalan a járása.“ Odafönn kimerültén, ruhástól rogyott az ágyára s azonnal lázas álomba merült. Többször megjelent előtte Ilona képe, de alig hogy ránézett, a kép azt mondta : „jó fiú“ és eltűnt. Reggel a házmester felesége, ki Elemér szobáját takarítani szokta, rémülten látta az „ifiurat“ kikelt ábrázattal, behunyt szemekkel feküdni az ágyon. Fölrázta, tapogatta hogy él-e? Elemér fölnyitotta a szemeit, megragadta házmesterné karját s csak annyit mondott: ,,'Úgy-e nem vagyok jó fiú ?“ és erőtlenül visszaesett az ágyába A jó asszony ijedten szaladt orvosért. A tudós tanár tudományához illő komolysággal és lassúsággal készült neki a korai ,,vizit“-nek és — hogy hamarább érjen a harmadik házban lakó beteghez — befogatott és saját egészségét szem előtt tartva megreggelizett. Ezalatt a szegény, tudatlan házmesterné türelmetlenkedett és szidta magában a szerinte lelkiösmeretlen orvost. Az orvos úr végre elkészült, odahajtatott a harmadik házhoz, fölment a lépcsőn kinyitotta az ajtót s a jó asszony nagy csodálkozására, a ki azt hitte, hogy meg fog ijedni, ha a beteget meglátja, ünnepies komolysággal feltolta a szemüvegét a homlokára, megvizsgálta, megkopogtatta a beteget s egész nyugodtan jelentette ki: „41 fokú láz, nagy mérvű tüdőlob, nincs remény. Hiába, könnyelmű ifjúság.“ Megírta rendelését, az asz- szonyt elküldte a gyógyszertárba, homlokáról letolta a szemüvegét az orrára és miután még a házmestertől megkérdezte, hogy kitől kapja a látogatás díját, re bene gesta távozott. A tüdőgyulladás oly heves volt, hogy a tudós tanár gyakori látogatásai dacára három nap alatt végzett a fiatal emberrel. Atyja lejött a temetésre a fővárosba és megsiratta — nem a fiát, az mindig könnyelmű, meggondolatlan volt — hanem reményeit A házmester sajnálkozott. „Egyszer kapott be szegény, akkor is belehalt.“ És elégülten tette hozzá, „Hiába meg kell azt szokni.“ Ilonát már a városligeti mulatság után való napon értesítette Elemér egy barátja a bajról s Ilona megillető- dött, de mégis elment a technikus-majálisra, vigasztalván magát, hogy ő nem tehet róla, hogy Elemér olyan túlságosan jó fiú volt, hogy annyira megijedt egy kis rosszulléttől . . . hogy ő nem küldte kocsiért. S mikor a temetés napja elérkezett, egy nagyon szép koszorút küldött a halott koporsójára és elfogadta a kevésbbé jó, de elegánsabb és hízelgőbb Niki báró jegygyűrűjét. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Mindazokat a munkatársainkat, akik soraik- kal felkeresnének, felkérjük, hogy szerkesztősé- günket illető közleményeket szíveskedjenek ezentúl szerkesztőségünk budapesti címére küldeni, hogy azt idejében megkaphassuk. B. Az e heti küldemény, bevált. Nem lévén módunk egyenesen kegyedhez fordulni, utólagos jóváhagyása reményében tettünk csekély módosítást. Ha más alkalommal is hasonlóan őszinte érzésű, közvetetlen ki- fejezésű verseket kaphatunk, köszönettel vesszük. Idővel a kidolgozás technikája is tökéletesbedni fog. Jövő számba hozzuk.
