Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-02-09 / 7. szám
7. szára. RÁKOS VIDÉKE meg az engedélyt. Lüscher József nem nyugodott meg a polgármester végzésében, hanem megfölebbezte a közigazgatási bizottsághoz, mely az első fokú határozatot helyben hagyta. Most már csak a földmivelésiigyi miniszterhez fordulhat Lüscher József, ha ugyan az időjárás ki nem figurázza továbbra is instanciázását. Az alagi versenytér átalakítása. Az Úrlovasok Szövetkezetének igazgatósága nagy reformon fáradozik. Kein csekélyebb dologról van szó, mint az alagi versenytér átalakításáról, még pedig a legmodernebb versenypályák mintájára. Elsőbben is a tribünök kiszélesítéséről és komfortabbá tételéről van szó és ezzel kapcsolatosan a mellékhelyiségek és a totalizator kényelmének emeléséről. A pálya szintén szélesittetnék; az alagi már eddig is sikerültén lekötött homok, pedig valami úton-módon ugyanolyan ruganyossá tétetnék, mint például a budapesti versenytér gyepe. Természetesen rengeteg pénzt igényelnek ez átalakítások, de az Úrlovasok Szövetkezete el van határozva rá, hogy minden áldozatot a lehetőség határain belül meg fog hozni. A pálya átalakítása egyúttal magával hozná az alagi versenyek díjainak emelését különösen az elő- és utószezonban, melyekben eddig is a legjelentékenyebb futamok kerültek eldöntésre. Az érdekes terv realizálása már a legközelebbi időben várható, ha a pénzügyi nehézségek el lesznek háríthatok. A rákosszentmihályi piac helypénzszedési jogát a képviselőtestület évi 605 korona bérért Tobiász Ádám rákosszentmihályi lakosnak adta ki. Erre a kérdésre, mint múlt számunkban már jeleztük, még vissza fogunk térni. A községi számadásokat vizsgáló képviselőtestületi ülések elnökeiül a gödöllői járás községeibe a vármegye a következő törvényhatósági bizottsági tagokat küldötte ki : Aszódra: gr. Ráday Gedeon ildadi lakost. Bagra: Groszner Sándor domonyi lakost Boldogra : Molnár Lakus túrái lakost Csömörre : Kende Tivadar nagy- tarcsai lakost. Cinkotára: Kende Tivadar nagytarcsai lakost Dányra: dr. Ében János zsámboki lakost. Domonyra : gr. Ráday Gedeon ikladi lakost. Gödöllőre: dr. Gallovich Győző rákoscsabai lakost. Galga- hévizre : Rolf Kamii budapesti lakost. Hévízgyörkre : Eisler Sándor aszódi lakost. Isaszegre: dr. Rosenfeld Sándor gödöllői lakost. Ikladra : Groszner Sándor domonyi lakost. Kartalra: Ferber Béla vérségi lakost Kerepesre : Kratochvill József csömöri lakost. Kistarcsára : KratochviU József csömöri lakost. Mogyoródra : dr. Zachár Kálmán gödöllői lakost. Nagytarcsára : dr. Gallovich Győző rákoscsabai lakost Pécelre : Dubovszky Nándor rákoskeresztúri lakost. Rákoscsabára: Dubovszky Nándor rákoskeresztúri lakost. Rákoskeresztúrra: Folner Lajos gödöllői logot mondott el, hogy alig bírtunk magunkkal a kacagástól. Milyen sokoldalú ember ez a kedves direktor! No hanem volt is taps, éljenzés I Ebből különben bőven kijutott a maga örök-ifjú barátjának, Hermán Ödönnek is. Hát bizony nem csuda, hogy a mulatság külsőségeiben is oly szépen sikerült, mikor ez a kedves, jó ízlésű öreg átvállalta magára a dekorativ részt. Hogy Erdős barátunk mit csinált? Fánkot evett egész éjjel, és ezt a műveletet ő sztrájknak nevezte ki. Hogy miért sztrájkolt? Azért, mert Stelly direktor békóba verte a gavallérját. b Ő tudniillik örömében, hogy olyan fényesen sikerült a mulatság, a művész-alap összes képeit odaadta volna sorsolásra, de ebbe a főintrikusok nem mentek bele, hanem 12 órára gondnokság alá helyezték a vicinális képtár-rendezőt. Mérgében azután egész éjjel fánkot evett. Legalább igy mondják a rossz nyelvek. Pedig nem volt oka a mérgelődésre. Annyi sok szép képet nyertek megint a rákosszentmihályiak, hogy majd meglincselték őket a szerencséjükért. Befejezésül hagyom azt, a miről már előbb lett volna illő megemlékeznem. A szünórai meglepetést. Ilyent is csak Rákosfalva produkál. lakost. Szadára : Lissits Károly gödöllői lakost. Túrára : Hajdú István valkói lakost. Valkóra: Fleischmann Béla bagi lakost. Vác Szent- Lászlóra : Rajtsán János valkói lakost. Versegre : Schossberger Lajos kartali lakost. Zsámbokra: Molnár Jakus túrái lakost. A községi elöljáróságoknak az előző évről, esetleg évekről szóló számadásokat az 1886 : XXII. t.-c. 142. §-a értelmében a képviselőtestület folyó évi tavaszi közgyűlés elé kell terjeszteni és a tavaszi közgyűlés határnapját 15 nappal előre kihirdetni és ennek megtörténtét föszolgabirá- juknak bejelenteni kell. Fősorozás. A f. évi fősorozás Gödöllőn a nag-yvendéglő termében az alább irt napokon mindenkor d. e. 8 órakor lesz megtartva Minden község I., II. és III. korosztályú védkötelesei tehát a következő sorrendben tartoznak a sorozó bizottság előtt megjelenni és pedig: 1. f. é. március hó 1-én Szada, N.-Tarcsa, Dány, Pécel, R.-Keresztár; 2. f. é. március hó 3-án Boldog, Zsámbok, Vác-Szt-László, Isaszeg, Cinkota; 3. f. é. március hó 4-én Aszód, Mogyoród, Kartal, Bag, R.-Csaba; 4. f. é. március hó 5-én Iklad, Hévíz, H.-Györk, Túra, Domony; 5. f. é. március hó 6-án Csömör, Kerepes, Kis-Tarcsa, Yalkó, Verseg; 6. f. é. március hó 7-én Gödöllő községek L, II. és III. korosztályú kötelesei. Sorozási elnök az idén dr. Förster Aurél kávai nagybirtokos lesz. Sokan nem tudják, hogy „védkötelesekké“ lettek, hanem nyugodtan várnak a meghívóra. Különösen áll ez a gödöllői járás területéről távol levő ismeretlen tartózkodású védkötelesekre, a kiknek a névsorát alább közöljük oly célból, hogy ösmerőseik esetleg figyelmeztessék őket a sorozásra, mert ha elmaradnak, szökevényeknek tekintik őket. Sorozás alá kerülnek : Fischer Mózes, Benyech Sándor, Grzanka Mihály, Lukács István, Katancsik András, Groszmann Sándor, Rudolf Dezső, Fischer Nándor, Ungár Károly (aszódi), Kollár György, Petera József, Kis András, Kornfeld József (gödöllői), Bikics János, Kovács József (domonyi), Pintér András, Fazekas József, Sluch István (kartali), Kifusz Gyula, Faházi Imre, Gerhart Sándor, Újlaki Sándor (rákoscsabai), Szobár József, Fabók János, Hermann Manó, Nagy Mihály, Zurek László (rákoskeresztúri), Király Gyula Béla, Horváth István, Csemeri Döme, Jeszenszki Ferenc (vác- szentlászlói), Piri János, Kromek Sándor, Mészáros János, Fekete János, Füleki János, Jankovich Károly, Kontró Lajos (vérségi), Riez Ernő, Szalogai Sándor (zsámboki), Polánszky István, Zábel József (cinkotai), Halbauer Mihály, Tóth Lajos, Czinkotai Józset Három óra felé járt már az idő, — mert a „Müvész- alap“ bohem-ízű mulatságainak, úgy látszik egyik specialitása, hogy a szünórát hajnal felé tartják — mikor a vigalmi bizottság elnöke, dr. Göbel József óriási virágkosárral, egy másik hosszadalmas rendező pedig egy még óriásibb tál virággal lejtett be a terembe. Sok-sok, szebbnél-szebb virágcsokor volt a két úrnál, mind nekünk szánva. És ez a sok szép virágcsokor a par excellence udvarias elnöknek, őr. Göbel Józsefnek ajándéka volt. Nagy nehezen én is hozzájutottam egy csokorhoz. Talán fölösleges mondanom, hogy eltettem emlékül. No csak semmi féltékenykedés, barátom ! Isten vele. Zzuzsu s. k., a nagyságos asszony. Igaz, köszönöm az amethyst szivet, a mit a karpere- cemre küldött. Az őszinteség e szimbólumának megörültem. Hanem cserébe azért nem küldöm el óraláncára a kért kicjyócskát, mert ez örökké tartó szerelmet jelent. Majd csak inkább egy szent Antalkdt veszek magának, kedves barátom. Kmft.