Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-10-12 / 40. szám
40. szám. 4 RÁKOS VIDÉKE volt igazán, a mint a délszaki növényekkel diszitett szentélyben összegyűltek a díszesen öltözködött papok, ott lobogtak a vörös, fehér és zöld színben tündöklő zászlók és a tömjén füstjétől illatos templomban láthattuk az egy évvel ezelőtt is látni alig remélt egyházi szertartásokat. Matejko esperes ezután a szószékre lépett és megható, szép beszédben szólott a szentmihályiakhpz, kifejtve milyen nagy az ő öröme azon, hogy a püspök úr ő méltósága őt küldte ki a mai ünnepre, a ki négy évvel ezelőtt a templomépitő-mozgalom megindításánál is jelen volt. És kifejtette, hogy ha jogos és nagy az öröme a földmívesnek, a mikor a vetést a magtárba hordja; ha a bányász örvend annak, a mikor nem csüggedve a sok sikertelen munka közben — nemes ércre talált, mennyivel szebb és nemesebb az öröme ma a szentmihályiaknak, a kik nem anyagi dolgokért fáradoztak, hanem a lelki szükségletük kielégítésére irányuló fáradozásukat jutalmazta sikerrel a mindenható Isten. Nagymisét szolgáltatott ezután az esperes Kratochvill és Bocié tisztelendők segédletével és ezzel a szentmihályiak magasztos, szép örömünnepe véget ért. A szentmise közben in-felmutatáskor Mihályfy Irén, Belhints Imre kitűnő volt növendéke adta elő igen szépen Ricdnyánszkymik egy énekszövegére Wawrinetz Mór által írt „Ave Máriát“. A szentmise után azonnal keresztelő volt. Galambos Mátyás szentmihályi lakosnak a gyermekét keresztelték Mihály névre. * Déli egy órakor ebédre gyűltek össze a szentmihályiak az Engelbrecht-íé\e vendéglőbe. A pecsenyénél szólásra emelkedett Matejko Vilmos esperes és kifejtette, hogy a mai ünnep három szempontból fontos. A róni. kath. egyház szempontjából általában, az államéból, a melynek alapja és támasza a tiszta erkölcs és a váci egyházmegyééből, Élénkség, hangos kacagás érte füleimet ...se különös zajban újra gyermeklánynak hitte képzeletem Őt, a fiatal özvegyet ... A gyermekzsivajból azonnal kivettem vonzó s mégis engedelmességet követelő hangját. A régi ismeretséget jogcímnek véltem arra, hogy alkálin atlanko dj am. Önző voltam. Nem is gondoltam azzal, hogy szívesen veszi-e, nem szerez-e százszor annyi kellemetlenséget neki e látogatás, mint a hány kellemes pillanatot igér énnekem ? Látni akartam . . . beszélni vele ... a múltról s a jelenről. Benyitottam. Egyideig némán tekintettem reá s lelki szemeim előtt végig vonult az utolsó három év története, az ő sorsa s az én „néhai“ ifjúságom. Újra fiatalnak éreztem magam, leánynevén szólítottam, előttem volt kedves, szelíd arca, hallottam édesen csengő szavát s újra ábrándoztam . . . Remény szállt lelkembe. Áldottam azt a pillanatot, mely arra bírt, hogy a tervbe vett tátrai nyaralás helyett haza jöjjek. I ávol volt most is tőlem az a remény, hogy valaha viszonozza érzelmeimet, de éltetett az a gondolat, hogy a melynek a területén az Istennek új hajléka épült, Élteti az egyház fejét, a pápát, az államét, a királyt és a váci egyházmegye fejét, Csálcy püspököt. Begele János a templomépítés védőjét, József királyi herceget köszöntötte fel. Matejko az evangéliumból vett idézettel Regele Jánost a bibliai Simeonhoz hasonlítja, a kit csak akkor bocsátott el az Ur, a mikor már megadatott neki, hogy az Üdvözítőt lássa. Kívánja neki, hogy még üdvös munkálkodásának sok sikerét lássa. Majd fölemlíti, hogy ugyanakkor ott volt a templomban egy Anna nevű nő, a ki az írás szavai szerint hét évig élt férjével és nyolcvannégy évig volt özvegy. Otte Albertnénak kívánja, hogy 84 évig éljen a férjével, sőt annál tovább is. Kratochvill József a templomépítő bizottságot köszöntötte föl, kívánva nekik, hogy az elnökükkel együtt sokáig éljenek. Majd Matejko esperest köszönti föl, a ki mélákkor érdeklődött a szentmihályiak ügye iránt, a mikor az még embrió-állapotban volt. Megköszöni neki a mai beszédével szerzett gyönyörűséget és kívánja, hogy az esperesi gondok lehetőleg keveset bántsák és minél több örömben legyen része. Az ebéd folyamán még Regele János Kratochvill plébánost, majd Demko Géza alelnököt, Paulheim Ferencet, a templom építőjét, Mócll Lajost, a tervezőt, Farkas Ignácot és a felügyelő bizottságot éltette. Matejko Vilmos is még ismételten beszélt, éltetve Otte Albert pénztárost és a mai gyűjtésen résztvett hölgyeket. Kratochvill József Pálfi Jánost, Zsolnay Károlyt és Wayand Károlyt éltette. Felköszöntőket mondtak még Pálfi János Szabó Józsefre, Szabó József a munkásokra, Farkas Ignác Regele Jánosra, Paulheim Ferenc a társaságra, Farkas Elek a jövendő békés együttmunkál- kodásra. sokszor, naponta láthatom, sétálhatok vele, s e közben egészen megfeledkeztem arról, hogy az utolsó három év engem mennyire megváltoztatott. Közelléte megifjított s hangjának édes zenéje felvillanyozott. Árnyékként követtem mindenfelé ... kísértem minden lépését, lestem minden gondolatát. Szép nyár volt ez, szerelmes, forró . . . A múlt hónap első felében elhagyták a mi kis falunkat, elköltöztek a megye székhelyére. A beköltözés előtti napon azonban én, „a ki mindenütt ott van, a hol nem kell“, ellátogattam hozzájuk. Szives volt, mint mindig és mindenkihez, mosolygott is néha, de azért áttükröződött arcán a bosszankodás jele. Beszélgetett falusi pletykáról s ezzel elmagyarázha- tatlan kapcsolatban arra kért, hogy ne kisérjem többé az utcán. Erre igazán nem voltam elkészülve. Fejembe szállt minden vérem. Hát még e kedvesnek tartott fészekre is kiterjesztette lomha szárnyait a mendemonda vénasszonya? Kábult fejjel távoztam, kínzott , a lelkiismeret szava, mert hiszen szándékommal ellenkező dolgot értem el. Szórakoztatni óhajtottam s e helyett bosszúságot, kellemetlen■: VwAJaÉa
