Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-09-21 / 37. szám
37. szám. RÁKOS VIDÉKE Most történt ugyanis — két és fél esztendővel a benyújtása után a magas Minisztériumhoz — hogy .jóváhagyták a szeut-mihályi elemi népiskolának 1900. évre szóló költségvetését. Miért csak most ? Ez a kérdés merni föl önkéntelenül mindenki előtt, a ki erről hall, a ki ezt elolvassa. Miért csak most és nem évekkel ezelőtt, a mikor még a költség- előirányzat alapján lehetett volna — ha egyáltalában lehet, séges — berendezni az iskolák háztartását. Azért, mert az iskolák gondnoksága által a helyi viszonyok alapos megösmerése után, a szükségletek szoros ligyelembevételéver készített költségvetésen a minisztériumban addig módositgattak :— újra meg újra leküldvén a változtatott számadatokat — mig az idő eljárt és az előirányzatba fölvett összegeket bizony szépen el is költötték szükséges, halaszthatatlan kiadásokra. És most megjött a végzés. Megjött és kimondja, hogy a költségvetésben jelzett kiadások valamennyiét nem hagyhatja jóvá a magas minisztérium, a jóváhagyónak egy- némelyikének az összegét pedig leszállítja. Hát érthető ez az eljárás, a nehézségeknek ez a mesterséges összehordása ott, a hol a fáradozóknak biztatása, támogatása volna a hivatalos köröknek a legszentebb kötelessége. Érdemes-e egynéhány koronányi különbség támasztásával háromszoros munkát adni a tisztán hazafias lelkesedésből dolgozóknak ? Es mik ezek a különbözetek ? Talán könnyelmű kiadásokból eredők, egyes munkák túlbecsüléséből származók? Egy néhány éve már egy végzésben elrendelték, hogy a gondnokság tartozik megfizetni negyven koronányi \ zöttiik — kiket kikergetett oda a fölébredt lelkiismeret. Én is leborultam arra a koporsóra és sirattam — apámat. Hosszan, nagyon hosszan. Magamra maradtam ezenközben s a mint így állok, hogy mielőtt távoznám, rendbe szedjem a gondolataimat; a leáldozott napnak egy elkésett sugára esik a virágokkal borított sírhalomra. Egy fényes, enyhe — sugár nyugatról. Istenem, ha az lenne ! Egy meleg gondolat, mely ide tévedt s imitten békében megpihen?! (Mintha most hallaná.) Csudálatos . . . mi ez? A fák énekelnek. Kezdik a jegenyék — az orgona öles érckürtői — mély alaphangjukat a tavaszi szellő tova ragadja, neki a Deák mauzóleumának; onnét erősödve tér vissza a dallam s tovább száguldván kerek halomba ütkö- | zik; Batthyány nyugszik alatta; itt már harsogóvá válik s széles hullámokban hömpölyög végig az egész temetőn. Női, női az áradat; az orgona minden regisztere szólni kezd; zengenek a sípok; az obeliszkek, a márvány oszlopok búgó hangot adnak s a kisdedek apró keresztecskéi, ott, közel 0 hozzá, ezrivel sivítják az éles diszkántot. Zeng, zeng az egész temető és az éjszaka himnuszából is har- sogón válik ki a kettős egy ige: Kossuth Lajos . . . Éljen a haza! Az újságíró. (Halkan mintegy magának.) A távozók elhaló éneke. A hivatalnok. (Oda sem figyelt.) Es fönn a magasban, ég és föld között, találkozik a nyugati fény és a temetői ének, szépen ölelkeznek s együtt, egyesülve szállnak fel, fel mindig magasabbra. különbözetett a mennyivel kevesebbre becsülték benn a máriás minisztériumban az iskolák takarítási költségeit, mint a mennyibe az a helyszínén tényleg került. Az összeg megfizetésére nem került rá a sor. Az ügyet szépen el hagyták aludni. De megvolt a gondnoksági tagok bosszúsága, elkedvetlenedése és megvolt a huzavona, nagy ártalmára a nemes ügynek, a melynek a szolgálatába kell hogy álljon mind a két tényező : a közoktatás- ügyi minisztérium is, meg az iskola-gondnokság is. Másik esetben a minisztérium rendelte el egy tanácskozó terein létesítését. Megtörtént. Természetesen be is kellett bútorozni ezt a termet a legszükségesebbel. És íme a bútorzatokra fordított kiadást a maga egészében törölték fönn, a magas minisztériumban, a hol a terem létesítésénk a gondolata megfogamzott. És így tovább. Egyik sem fontosabb ügy, egyik sem nagyobb szabású, egyikért sem volna érdemes ellentéteket támasztani, mert a kiadások megokoltak, elkerülhetetlenek. Éppen azért érthetetlen a felsőbb hatóságok akadékoskodása. Az iskoláknak eddig volt gondnoka, Bugyi Ferencz József már leköszönt erről az állásáról, mert nem győzi a sok huzavonák okozta fölösleges munkát és civakodást és a gondnokság utolsó ülésén uralkodó hangulatból ítélve a gondnokság többi tagja is alaposan beleunt ebbe a céltalan, ok nélkül való disputába, a mivé fognak ilyenformán fejlődni a tárgyalások. Ennek az állapotnak nem szabad tovább is így maradnia. Mert senkinek sem lehet célja az, hogy eddig a köz érdekében önzetlenül működő férfiakat hasznos munkájuktól elriaszszon, hogy működésüket lehetetlenné tegye. Akadálya ez a csendes, nyugodt munkának éppen olyan részleteiben, a melyeknek jogosultságát és összegének mértékét inkább vannak hivatva megítélni a helyszínén élő, tájékozottak, mint fönt a minisztérium kisebb vagy nagyobb ablakai mögött. Örvendeniük kell az intézőknek fenn, a magas minisztériumban azon, hogy a mostani gondnokságnak sikerült nagyobb összegeket megtakarítani, nem pedig akadályokat gördíteni, elkedvetlenedést okozni lépten-nyomon. Kossuth-ünneplések. Örömmel és büszkessóggel adunk értesítést a Kossuth- ünneplések megnövekedett számáról. íme megmozdult a magyarság mégis. Éreznie kellett, hogy ez az ünnep elha- laszthatatlan, ezt meg kell tartani, mert meg nem tartása nemzetünk szégyene, a háládatlanságnak a magyarság részéről eddig nem tapasztalt...megnyilvánulása volna. Itt következnek híreink a Kossuth-ünneplésekről. Kossuth-darab a Magyar Színházban. A Magyar Színház volt az első budapesti színházaink közül, a mely sietett megünnepelni Kossuth Lajos születésének századik évfordulóját. Megünnepelte pedig jó előadással, a melynek keretében mutatta be Verő Györgynek, a kitűnő Írónak Kossuth- darabját a Bölcső és Koporsót. Az alkalmi darab méltó a Kain, az Ezer év és a Hadak útja kiváló írójához. Poétikus, magas szárnyalású mű, a mely — belevonva a napi eseményeket is a.darab kere-
