Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-09-07 / 35. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 35. szám szeretet szent füzét, jelenjenek meg ezen ünnepen felsőbb osztályú tanulóikkal s vegyenek részt a zászlóZászlótisztelési versek. tisztelésben. Az ünnep sorrendje: 1. Istentisztelet, melyen ezen alkalomra pályázat útján beszerzett magyar dallamú egyházi énekeket fognak előadni. 2. Istentisztelet után a Templom-térre vonul az ünneplő közönség s a tanulók nemzeti szinű kokárdával vagy karjukon nemzeti szinű szalaggal zászlóik alatt fölvonulnak s az emelvény előtt felállván, a Himnuszt A magyarnak szent jelvényét Isten áldja, Isten óvja, Legyen tisztelt mindörökké Népem drága lobogója I Nagy a világ és mindenütt Isten szeme néz le ránk, De csak hol magyar szív dobog, Csak a hol a zászló lobog, Csak ott van a mi hazánk!! . . . éneklik. 3. Kossuth emlékezete. Ünnepi beszéd, tartja Stelly Géza. 4. Ünnepi költemények: Rudnyánszky Gyulától, Paláqyi Lajostól s többektől. 5. A nemzeti lobogó jelentősége: Móra Istvántól. 6. Zászlótisztelés. A tanulók néhánya a zászló elé lép s az alább közölt rövid költeményekkel a zászló előtt tiszteletet tesz s megcsókolja azt. 7. A tanulók fogadalma a nemzeti zászló előtt. Minke Béla. 8. A közönség a Szózatot énekli. A Kossuth Lajos emlékére ültetendő 100 gyümölcsfát a rákosi iskolának 30 éves jubileumán fogjuk ünnepélyesen megáldani. A zászló tisztelésére szerzett költeményekből bemutatunk egy párt és kérjük a hivatottakat, küldjenek be a zászló tisztelésére alkalmas igen rövid verseket vagy prózát. Stelly Géza. Emeljétek föl a zászlót! Hadd lássa egész világ I A csatákon dicsőséggel, A békében becsülettel Vitéz ősök ezer évig Mocsoktalan hordozák I Emeljétek föl a zászlót! Elrejteni nincs miértI Ez küzdött a szabadságért, Műveltségért, haladásért, A királyért, a hitért. Tűzzétek ki ezt a zászlót! Csak ez az egy lobogjon itt; Ez ékítse a palotát És a szegények kunyhóit! Tűzzétek az oltár elé, Joggal lenghet ott előtte ; Napsugárból, szivárványból Szűz Mária maga szőtte. TÁRCA Angelina naplójából.*) „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szive távol van tőlem ! j Az Úr. Ereiben olasz vér pezsgett, a melynek minden csöppje égett, ha szeretetből vagy méltatlankodásból fölindult. Elragadtatva néztem arcán az öröm rózsapirját, ha kedvére valót mondtak vagy tettek a társaságában; meg- illetődve néztem arca vérének haragos biborát, ha léha beszédeket kelle hallania s hitvány gavallérokat kelle megtűrnie közelében. Hányszor kellett volna modellképen állnia-íilnie, de semmikép sem állott gyönyörű arcához a dolog! 7 Áem vagyok én arra érdemes, hogy a madonnát ábrázoljam! mondotta bajosan piruló szerénységgel. Művészek jókora vagyonnal fölérő kincseket Tgértek neki egy-két napi modellkép-állásért; nem tette" meg semennyiért sem. Nem akarok én az utca képe lenni — mondotta fellobbanó önérzettel, hogy a sétautak csütlő-botló kéjelgői legeltessék rajtam szemeiket! Férje, ez az előkelő, de sivárlelkű rué, a kinek temploma a versenytribün, bibliája meg a kártya volt, bosz- szusan rágcsálta fakó szájaszélét. ) Mutatvány Aczél Lajosnak Az élet könyve című most, megjelent kötetéből. A munkát az iskolamegnyitások alkalmából választottuk a sok szép közlemény közül. — Mi úgy élhetnénk, mint a kiskirályok, ha maga nem volna oly esztelenül bigott és nevetségesen gyámoltalan ! — vágta oda végül a gyönyörű asszonynak. Angelina e pillanatban csodaszép lett, még a férjét is elbűvölte fönséges alakjával. Ajkán fájó mosoly játszott, szemeiben egy-egy nagy könycsepp rengett. Imbolyogva szőkefürtű angyalkái után indult. Értem, értem 1 — felelte férjének a mély szégyenérzet fuldokló hangjával s többet nem beszélt vele az életben. A kis Szerafin s a csepp Szeraüna lelkendezve futott a bájos mama ölelő keblére. Csakhogy megjöttél, aranyos mamuskám! — mondta repeső örömmel a kis Szerafin. Angelina ölébe kapta aranyos babáit s a szőkefürtű angyalfőket izzó arcához szorítva, szivettépő fájdalommal zokogta el szomorú indulóját: — Meg . . . meg szivecskéim! . . . De el is megyünk innen —- örökre ! II. Mikor a Szentszék Ítéletét kihirdették s Angelina megszabadult attól a vérig sértő életközösségtől, a melyben női szemérmével párosultan asszonybecsületét kellett volna kockára vetnie a — kényelmes életért, hogy feledhessen és megnyugodhassék, a valláson kívül az írásban keresett foglalkozást és vigasztalást.- Ah, ha imádságos könyvem és írótoliam nem volna, meg kellene őrülnöm az elhagyatottság fájdalmától! — kesergett szegény magában.
