Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-17 / 32. szám
32. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 manapság napról-napra veszít. Kölcsönös szeretetet, együtt munkálkodást és boldog pihenést az egymás társaságában. Az ő kedves felesége, az ő szép leánykája: az ő igazi boldogsága, tiszta öröme. A hosszú évek alatt egymáshoz szeretetiikkel úgyszólván hozzánőttek. A munka után a fáradság perceiben a családja szeretete adja neki az erőt a tovább munkálkodásra és az ő sikere ismét a családjának legfőbb büszkesége. íme a példa rá, hogy fáradhatatlan szorgalommal és kitartással minálunk is lehet boldogulni a polgári pályákon. Nálunk is lehet sikereket elérni, nálunk is lehet egyszerű polgárnak maradni és ezen a réven érni el tisztességet, elismerést. Bár vonzana ez a példa minél többeket közülünk. úA úA úA c?A úA úA c>? AA JA úA úA úA úA AA AA AA AA SPORT. A szentmihályi tenniszverseny. Szép számmal gyűjtötte össze a szentmihályi társaságot a Sporttelep tenniszversenye. A verseny kezdetének napján — augusztus 9-én — a Sporttelepnek hálóval elkerített tenniszhelyén sűrű egymásutánban gyülekezett össze a fiatalság, a hölgyek és az urak egyaránt. A most készülő harmadik pálya területén (a melynek a költségeit volt hivatva pótolni a verseny és a mulatság jövedelme) szabad biiffé volt, a melynek asztala a hölgyek jóvoltából rogyásig volt rakva az ínyt csiklandozó, finomnál finomabb sültekkel és tésztákkal. Az asztal mellett sörös hordók állottak a szomjasok szolgálatára és hűsítőül szolgáltak főképen a hölgyeknek a málna- és citromszörpök. Sőt egy néhány üveg jó bor is állott a borozók rendelkezésére. A futball-tér felé eső részen helyezkedett el a Samu bandája és húzta főképen azoknak szórakozásául, a kiket maga a verseny nem érdekelt volna. Bár ilyenek a közönség soraiban alig voltak találhatók. A pályák körül levő padokat pedig ellepte az érdeklődő, jórészt hölgyekből álló közönség, szép keretet szolgáltatva a mozgalmas képhez, a melyet a versenyzők játéka nyújtott. Ugyanilyen volt a második versenynapnak a képe is, csak éppen hogy a cigányzene hiányzott már akkor. A versenyek eredménye különben a következő volt: Az első pályán: 1. Spannraft Paula, Chorus Ernő 6 — Spannraft Elza, Hauser János 4. 2. Egerzeiger Gizella, Lehel István 9 — Réber Irma, Kernstock Kornél 7 (egy foglaló). 3. Tóth Anna, Borhy Mihály 6 (fél foglaló) — Hrabál Hedvig, Ilimmel Miklós 0. 4. Tóth Anna, Borhy Mihály 6 — Spannraft Elza, Hauser János 2 (másfél foglaló). 5. Réber Irma, Kernstock Kornél 6 (egy foglaló) — Hrabál Hedvig, Himmel Miklós 0. 6. Tóth Anna, Borhy Mihály 6 — Róth Paula, Klimkó László 4 (fél foglaló). 7. Egerzeiger Gizella, Lehel István 6 — Spannraft Paula, Chorus Ernő 3 (két foglaló). 8. Róth Paula, Klimkó László 6 — Réber Irma, Kernstock Kornél 2. 9. Réber Irma, Kernstock Kornél 7 — Spannraft Paula, Chorus Ernő 5 (egy foglaló). 10. Egerzeiger Gizella, Lehel István 6 — Hrabál Hedvig, Himmel Miklós 2. 11. Róth Paula, Klimkó László 6 — Spannraft Elza, Hauser János 3 (egy foglaló). örömömre akkor gördült ki az utolsó kocsi, mikorra odaértem. — Álljon meg! — kiáltottam a kocsisra. — Rákospalotára mennyiért visz ki? — Rákospalotára? ilyen időben? 10 forintért! — mormogta. — No, adok 5 forintot, aztán menjünk! — mondám. —* Ne sokat alkudjon az úr — morgott tovább haragosan a kocsis, — mert úgy itt hagyom, mintha itt se lettem volna, — és ezzel a lovak közé vágott és elhajtott. Határoznom kellett. Vagy megfizetem a 10 forint viteldíjat és még idejekorán elérem kitűzött célomat, vagy pedig bőrig átázom és nekiindulok egy másik kocsi keresésének. Én tehát az előbbit választottam; beszálltam és onnan belülről szóltam ki a kocsisnak: — De gyorsan, a mint lehet, Rákospalotára, Ka- zincy-utca 246, — s ezzel becsaptam az ajtót, elhelyeztem a csokrot, köpenyt és esernyőmet, aztán hálát adtam az Egek Urának, hogy legalább vadonatúj feketeruhámat, meg a csokrot sikerült megmentenem. Cigarettára gyújtottam és egy kissé kényelembe helyezkedtem, s azon gondolkoztam, hogy a ki nagyon takarékos akar lenni, az rendesen ráfizet a dicsőségre, éppen úgy, mint én mostani helyzetemben. A mint így magamban tépelődtem, aggodalommal vettem észre, hogy kocsisom nem megy Újpesten át, a merre én szerettem volna, hanem a mai Podmaniczky-utcán végig, a Városligeten keresztül, a Hermina-kápolna mellett el, a mostani Zuglón át. — Hát hová visz erre ? — kérdeztem a kocsi belsejéből hirtelen. — Palotára erre közelebb ! — felelte rövidesen. Én tehát beletörődtem sorsomba, kényelmesen hátradőlve tekintgettem ki a mostoha időbe. Körülbelül már jó 3/4 órát haladtunk, a midőn az út mellett egy magában álló házhoz értünk. Itt egy öregesnek látszó ember megállítja a kocsimat és a kocsisra rászól keményen: — Hát nem tudod öcsém, hogy a ki kocsival ezen az úton átmegy, annak vámot kell fizetni? Mielőtt azonban a kocsis felelhetett volna, én két darab ezüsthuszast nyomtam a békétlenkedő öregnek markába, a mit az nagy hajlongások között köszönt meg s intett a kocsisnak, hogy tovább mehetünk. En szentül azt hiszem még ma is, hogy az öreg becsapott minket. Innét kezdve útunk a helyett, hogy javult volna, még inkább rosszabb lett. Bár az eső már nem esett olyan nagyon, hanem azért a kocsi mégis tengelyig járt a pocsolyában, ráadásul még a homokos, süppedékes úton a kocsi kerekei el-elakadtak úgy, hogy alig bírták a lovak kimozdítani. Nemsokára a búzaföldeken és kukoricásokon át egy dombhoz értünk, a melyen okvetlen keresztül kellett mennünk, mert az út arra vezetett. (Folytatjuk. 1
