Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1902-07-27 / 29. szám

2

29. szám

RÁKOS VIDÉKE

És a te térségeiden élők elfelejthetik-e, hogy mivel tartoznak neki, a haza atyjának, Kossuth Lajosnak, az ő emlékének most, a mikor száz esztendeje, hogy megszületett.

Nem, ez nem lehetséges.

Az ő ünneplését bizonyára sokan akarták; mindenki szívesen ünnepel a többivel, ha lesz valami alkalom reá. Csak a mi apró-cseprő dolgaink okozhatták, hogy még senki sem állott a térre és senki sem kiáltotta az emberek közé az ő nevét, Kossuth Lajos nevét.

Most megteszem.

Mástól vártam az első szót, a minek örülhessek, a miért azt a másikat dicsérhessem. Nem jelentkezett, hát szólok én.

Nem szólok tervről, hogy ez legyen, hogy az legyen, de kérem, hogy ünnepeljünk. Mert most az a mi megaláztatásunk, ha nem hajtjuk meg a fejünket.

Még nem késő.

Községenkint vagy az egész vidék együtt ünnepeljük Őt, Kossuth Lajost, a ki olyan drága volt nekünk, a míg élt és a kiről nem feledkezhetünk meg most sem, halála után.

Hiszen olyan rövid ideje még, hogy elbúcsúztunk Tőle, könyező szemmel, fekete ruhában.

Fai-h as Fleh.

<£**■ «y* «y*- «y*- «y* «y* «y* «y* <yy

Jele ez a helyeslő érdeklődés annak, hogy a mi közönségünk is kezdi belátni a mostani helyzet tarthatatlan voltát.

Hiszen érthetetlen is az, hogy a míg minden téren az iparfejlesztés jelszavával találkozunk, addig egész társadalmunk mintha csak arra volna berendezve, hogy az ipari és kereskedői pályától mindenkit elriaszszon.

A legelső rossz bizonyítvány, a melylyel gyermekünk meglep bennünket, az első nagyobb csínytevés, a melyre az ő részéről rájövünk, megszüli a népszerű fenyegetést, a mi a nagyobb gyerekeknél a mumust pótolja, hogy „ha ez még egyszer előfordul, kölyök, suszterinasnak adlak“.

S ez a fenyegetés később megvalósul, s az idegenkedő gyermek kedvetlenül lép az ipari pályára, a melyre a szülője is azért küldi csak, mert rossz, mert nem tanul vagy mert a körülmények lehetetlenné tették, hogy tovább tanulhasson.

A pályáján később ugyanilyen kedvetlenséggel halad tovább. Csak akkor vallja be, hogy iparos vagy kereskedő, a mikor hasonló foglalkozásúak között van és röstelkeaik, mikor ezt lateinerek között is meg kell tennie. Mert tudja, hogy ezeket is úgy nevelték, hogy az iparosokat maguknál alacsonyabban lévőknek tekintsék.

Ha azután az ilyen körülmények között mégis meg- tollasodottak sietnek az iparos vagy kereskedő osztályból menekülni, mihelyt ezen a pályán annyit szereztek, hogy az megélhetésüket biztosítja és menekülnek a „magánzódnak mindenkit boldogító címe alá, az ugyancsak könnyen megérthető.

A pályaválasztásról.

Nagy örömünkre szolgált az az érdeklődés, a melyet a Fálcos Vidékének múlt heti számában a pályaválasztásról közölt cikkelyünk az olvasók között keltett.

Ez az oka, hogy minálunk képzett iparososztály kialakulni nem képes, nagy kárára az országnak. Végtelen kárára különösen most, a mikor — a jelekből ítélve — belátható időn belül következhetik el Magyarország gazdasági különválása, a mi pedig képzett és nágyratartott tö•TÁRCA

TŰNŐDÉS.

Sokszor eltűnődöm a ffe lett:

A fiamból, hogy mit nevelek.

Az apai kétség úgy űz, hajt: —

Mi lesz a fiamból, mi lesz majd . . .

Rendre számlálgatom ujjamon,

A hány kenyérszerzés-mód vagyon ;

Sorra szedem mi szép, mi a jó,

Neki milyen pálya lesz való.

Bár egyre fürkészem az utat — Boldogságához melyen eljuthat,

S hasztalon kutatom tűnődve:

Nem tudok kijutni — dűlőre 1

De nem is kutatok, keresek I Minden pályán adnak kenyeret,

Csak lelkét szorgalom betöltse:

Megterem a munka gyümölcse.

Aztán meg hiába keresem,

Minek válik be gyerekem ;

Most jut eszembe: — hiszen még Nincsen is a háznál feleség . . ,1

Tuba Kiírói)/.

Nyári levelek Katica húgomhoz.

Budapest, 1902. július 23.

Kedves húgom!

Múltkori leveledben azt kérdezted tőlem, hogy vájjon a nyári nap tikkasztó hősége elől hova menekülök az idén.

Nem tagadom, kedves húgom, sokáig haboztam ; orvos barátaim, mint hires Gotterhalte-tüntetők, Karlsbadot ajánlották, de magyar szivem hazánk északi részébe, vagy Erdély regényes bércei felé vonzott.

Tudod azonban, hogy szivem már nagyon sokszor, akárcsak orvosaim, bolondot cselekedett, s azért egyikre sem hallgattam, hanem megszereztem a fürdők lajstromát. Ezt böngészem már egy hete minden este, míg az álom ólomszárnyaival szempilláimra nem nehezedik, másnap azután újból kezdem.

Most tartok az „M“ betűnél.

Itt olvastam, hogy Budapesttől keletre, alig félórái távolságban, ha nem is vad, de azért regényes vidéken, ha nem is fenyvesektől, avagy százados tölgyektől, de igen kedves kis lomberdőtől körülövezve fekszik Mátyásföld, hol egykoron az Igazságos még homokbuckákon bandukolt. Ma már valóságos „paradicsom“ azzal a különb-