Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-06-15 / 23. szám
23. szám. RÁKOS I. Az alapkőbe helyezett okmány szövegét lapunk más helyén találja az olvasó. De a ki csak a szöveget olvassa, annak még fogalma sincsen a kiállításáról. Az okmány pergamentre van nyomtatva gyönyörű fekete betűkkel, a nevek pedig vörössel, az initial eja kézzel festett gyönyörű munka. Három példányban készült. Húsz másolati példánya a legfinomabb Van Geldern merített papirosra van nyomtatva és a templom-alap javára hat koronájával árusítható. És ezt a gyönyörű munkát fazekas Alajos űr, a Hornyánszky- nyomda vezetője — teljesen ingyen készítette, hálára kötelezve maga iránt e cselekedetével egész Szent-Mihályt. II. Semmi sem biztatóbb a küzdő emberre nézve, mint ha tapasztalja, látja, hogy vannak, a kik támogatják, vele éreznek. Ezt a biztatást a szentmihályiak ma megkapták. Budapestről eljöttek a dalosok és eljöttek mások, a kiket Szent-Mihályhoz nem köt semmi érdek. Ott voltak a szomszéd Rákosfalváról szép hölgyek és komoly urak, a kik eljöttek örülni velünk a szép sikernek és a testvér Mátyásföld kiküldöttei, hogy barátságukat bizonyítsák. Nem írok ki neveket, hiszen ezt ők úgy sem kívánják, tudom, csak köszönetét mondok nekik, a miért megemlékeztek rólunk ünnepünkön. íme az út, a hol találkozunk. Ezt jegyezzük meg magunknak. A tevékenység, az alkotás és az ezt föltétlenül követő siker: ez az, a mi bennünket összekapcsol és még egyszer köszönet nekik érte, hogy erre minket megtanítottak. III. A megjelentek között volt egy fiatal ember, az elnököt kereste. Megmutatták neki mindnyájunk Regele bácsiját. Hozzámegy, bemutatkozik és egy pár szót vált vele. Regele bácsi arca földerül; látszik az arcán, a mozdulatán az öröm. A fiatal úr egy darabig még ott időzik, azután kocsira ül és elmegy. Pejacsevich gróf volt, a ki bejelentette, hogy a templom javára részben ő maga adott, részben összegyűjtött hatezer koronát és ebből jött átadni egyezernégyszázat most, az ünnepen, míg a nem a maga, hanem a grófné bibliothékájából kerültek ki. S a régi szkeptikus, a régi cinikus ember meghatottan lapozgatta, áhítattal olvasgatta a szentek tudományát, a bibliát. A sorokat, a melyek megtérő lelkére legjobban hatottak, vastagon aláhúzta. Sára grófné nagy lelkigyönyörűséggel szemlélte a változást s nagy figyelemmel kisérte férje olvasmányait. A bibliának egy-egy aláhúzott textusa informálta őt ama hangulatról, mely azidétt férje forrongó lelkében hullámzott. „Gyűjtöttem magamnak ezüstöt és aranyat, a királyok és tartományok gazdagságait . . . semmit sem tagadtam meg szemeimtől, a mit kívántak, és nem tiltottam meg szivemnek, hogy ne éljen minden gyönyörűséggel . . . láték minden hiúságot és lélekgyötrelmet, és hogy semmi sem marad meg a nap alatt“. (Préd. 2. 8—11.) — „Ne szeressétek e világot, se azokat, mik e világban vannak . . . e világ elmúlik és az ő kívánsága; a ki pedig Isten akaratját cselekszi, mindörökké megmarad“. (Ján. I. 2. 15—17). „Keressétek először Isten országát, és az ő igazságát“. (Máté 6, 33.) „Mert mit használ az embernek, ha egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?“ (Máté 16, 26.) Sára grófné boldog mosolygással csókolta meg a gróf gyönyörű homlokát s leomló szőke hajfürtjei mintha VIDÉKE többit egy pár hónap alatt összegyűjti az aláíróktól. — íme a zajtalan munka eredménye, a melyről senki sem tudott, s a mely olyan nagy segítségünkre volt. IV. Az ünnepi ebéd alatt egy szegény asszony jött az ünneplők közé, hogy kisorsoljon közöttük egy szemre szép, de fölületesen elkészített párnát. A húsz számot csakhamar eladta és a párnát Tögl Janka kisasszony nyerte meg, egy kistétényi kedves vendégünk. Szeretetreméltó találékonysággal a párnát a templom javára ajánlotta fel, újabb kisorsolásra. Ekkor már ötven számot írtak alá, s a nyertes újra felajánlotta, s a párnát ismételten kisorsolták. S az eredmény többet tett ki negyven koronánál a templom javára egy párnáért, a melyet a készítője — négy koronáért sorsolt ki. A társaságból. — Pro memoria, -— A napokban a párisi Figaró egy régebbi száma akadt a kezembe és abban találtam a következő — valószínűleg Capus Alfrédtől eredő — apróságot. * Színhely : Egy kisebb vidéki helység, a melyben a templom alapkövének letételére készülnek. A bizottság éppen ülésezik és igen népes ; az arcok pirosak, a szemek fényesek és a hang erős. Különösen kitűnik az elnök, az előadó, az igazgató, a tanító, a jegyző, a biró, az örökös ellenzéki és egy jólétnek örvendő úr. Az elnök: Tehát áttérünk az alapkőletétel ünnepségére. Az előadó: íme, az okmány. Szerepel rajta vörös betűkkel a római pápától a községi dobosig mindenki, aláírják, a hányán csak ráférnek. Kivitele gyönyörű, ingyen kaptuk, húsz másolati példányt eladunk, abból még szerzünk is százhúsz koronát. glóriát formáltak volna az ő megtért szentje nemes feje körül. — Ha a jámborságát nézem, édes, azt kell hinnem, hogy klastrombán vagyunk — ingerkedett a boldog grófné. S a büszke fő háladatosan simult a legjobb, legszebb asszonyi kebelre, a mely valaha férfiszivet boldogítani hivatva volt . . . * * A pokol fürdőjét azóta magas palánk keríti. Ha a gróf családjával éppen arra sétál, meghatva reszketve szorongatja áldott hitvese s bájos kis fia kacsóit. Hálálkodva néz a grófné boldogságtól ittas szemeibe és a csendes, szelíd bánat lágyan, búsan rengő hangján suttogja a grófnénak : — Köszönöm, hogy kimentettetek a halál torkából!.. . A palánk-ajtó fölött apró vérvörös betűkkel a Miatyánk utolsó szavait applikáltatta: „És ne vigy minket a kísérteibe, de szabadíts meg a gonosztól. Amen!“ Aczél Lajos.
