Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-01-12 / 2. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 2. szám. lességiink azon köztiszteletben álló egyén iránt, kitől Ikrünket kaptuk, nem vagyunk, nem lehetünk abban a helyzetben, hogy a jelölt vagy a jelöltek nevével beszámoljunk, a mit különben mellékesnek is tartunk. Mert nem az a fő ebben a dologban, hogy valahol jelöltek valakit; hiszen eliez — mint kifejtettük — sua forma egyénileg mindenkinek joga van, hanem a fő az, és ez ellen lesz szavunk, ha úgy történt, hogy ez megint olyan szinezettel leírjon mintha erre a jelölésre a mandátumot bárki is a ■polgárságtól kapta volna. Tudtunkkal erre nézve még az adófizető polgárságnak semmiféle nyilvános, hivatalos megállapodása nincsen, de ennek nem is érkezett még el az ideje; annál kevésbé lehet tehát helye és ideje annak, hogy bárki is akár kinek az érdekében propagandát csináljon bármely irányban a polgárság' megkérdezése nélkül. Rákos-Szent-Mikály adófizető polgárságának többsége, mint tudjuk, ez ideig senkinek a jelölése érdekében nem foglalt még állást, legföljebb abban lehetne megállapodás —- ha volna — hogy kit nem kivánna a többség jegyzőül. A ki a polgárság megkérdezése nélkül fog holmi jelölésnek propagandát csinálni, az a polgárság megbízása nélkül fog ebben a kérdésben eljárni. TÁRCA Farsangi levél. — A rákosi „Művész-alap“ mulatsága. — „Azt mondom, a mit mindig mondok, Ne háborgassanak a gondok, Ne háborgassanak bennünket.“ ... A szerelem és a bor lángszayú költőjének e sorai jutnak eszembe Nagyságos Asszonyom, a mikor napi munkáimban--elfáradva, lepihenek íróasztalomhoz, hogy ellenül! háti ah kérésének — miért is tud oly szépen kérni! — eleee.t tegyek és megírjam a „Művész-alap* mulatságának krónikáját. Hanem sajátságos, alighogy a csábítóan szép és szépen csábitó akárcsak bizonyos szemek, óh Nagyságos Asszonyom verssorokat leírom, kiesik a toll kezemből... Gondolatim játékává leszek és az emlékezetemben elvonuló rózsás képek szinos pompájának szemlélésébe merülök el. ^ ‘baj|'i csodás édesen zsengő kellemes bágyadtság fog el. Szabad tért engedek önkéntelenül is gondolataimnak, a jól eső visszaemlékezésnek: merengek. Merengek szinte hallom ezüstös kacagását — merengek én, a fagyos, gúnyoros realista, ki csak egy bizonyos szempár tüzénél tud fölmelegedni! Hol marad az objektivitás, a merev realitás, — kérdi nzonyosan csulondaros hangon Nagyságos Asszonyom. . un tudom, csak azon veszem észre magam, hogy | Vastag gondatlanság volna ez, a melynek következményeiért úgy a jelölttel, mint a polgársággal szemben a negotiorium gestor lesz majd kénytelen a felelőséget elvállalni. Hírek Mátyásföldről. — Saját tudósítónktól. — A mátyásföldi nyaralótulajdonosok mindenért lelkesülni tudó áldozatkészségükkel néhány év előtt 25,000 korona befektetéssel iskolát építettek. Az iskolába ez idő szerint 109 gyermek jár. Az iskolaföntartó nyaralótulajdonosok gyermekei e számban tizennyolccal szerepelnek. Kiviilök Mátyásföldről a kertészeknek és egyéb alkalmazottaknak 23 gyermeke látogatja az előadásokat. A tanulók három-ötöd része (68 gyermek) tehát Cinkotáról, a Forrás- és Lucska-majorbó 1, a Huszka- meg Ehmaii-1e 1 epékről jár a mátyásföldi iskolába. Ezek a gyermekek eddig iskolai nevelésben nem részesültek s a mátyásföldi nyaralótulajdonosokat őszinte elösmerés illeti meg azért, hogy a többnyire tót ajkú gyermekek megmagyarosítása érdekében oly önzetlen áldozatot hoztak. Igaz hazafias lelkesedéssel kisérik a mátyásföldiek a környék gyermekeinek a tanulásban és magyarosodásban való haladását, s a legnagyobb készséggel hozzák meg az iskola föntartásával járó áldozatokat, de természetesen anyagi erejüket meghaladó kiadásokba minden áldozat- készségük mellett sem mehetnek bele. Már pedig ezt jelentené az, ha elfogadnák azokat a kötelezettségeket, a melyekkel a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskola átadására vonatkozó szerződésben a rajtam is beteljesedett az, hogy az értelem gondolkodhatik, az akarat cselekedhetik, de a kedély az érez. A kedélyemet, — melynek hiányát annyiszor szememre hányta, — igen, a kedélyemet adta vissza ez a mulatság, nekem, a ki két külön nembli teremtménynek zene mellett való rithmikus mozgásában nem láttam eddig egyebet érzékenységre támaszkodó táncattitüdöknél. Peccavi! Bevallom bűnömet, Nagyságos Asszonyom, és imliol megvezeklek a nyilvánosság előtt. A megtért bír . . . bárányka a társas “élet kellemességei iránt való fogékonysággal eltelve, térden állva kér bocsánatot mind azért a sok rossz viccért, melylyel mulatságra hajló jó kedvét annyiszor megbosszantotta. Lássa — tudom, hogy ezzel a vallomásommal örömet szerzek önnek Nagyságos Asszonyom — bár minden vallomásomat ilyen örömmel fogadná! — de érzem azt is, hogy egyidejűleg fájdalmat okozok vele. Fájni fog önnek Nagyságos Asszonyom, hogy nem lehetett jelen azon a mulatságon, a melyen az ön száraz, unalmas filozófiával megspékelt tisztelője megtért és az ön vidám iskolájának hívei sorába szegődött. De nem is lehetett az másképen ott, a hol annyi csupa jókedvű, aranyos jókedvű ember igaz, hamisítatlan kedélylyel gyűlt össze családi estélyre olyan meleg, otthonos fészekbe, a minővé a „Müvétz-alap“ fáradhatlan rendezői a rákosi iskola tornatermét a múlt szombaton varázsolták. Pedig micsoda szorongással lesték a vendégeket! De nem csodálkoztam e fölött. Első szárnypróbálgatásuk volt ez a rákosvidéki társaséletnek regenerálására. Hogyne drukkoltak volna a jó fiúk?!
