Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-04-27 / 18. szám
II. évfolyam. Budapest, 1902. vasárnap, április 27. 18. szám. RÁKOS VIDE TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP A BUDAPEST X. KERÜLETI RÁKOSI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS JÓTÉKONYSÁGI EGYESÜLET ÉS A RÁKOSSZENTMIHÁLYI SPORTTELEP HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: MEGJELENIK M NDEN VASÁRNAP Előfizetési ár: Egész évre ......... .. .. 8'— korona 4 Rákos-Szent-Mihály, Almásy Pál-telep, Lajos-utca 449. Negyed évre .. .. .. .2 — A lap szellemi részére vonatkozó közlemények a FELELŐS SZERKESZTŐ: FÖMUNKATÁRS: Egyes szám ára 16 fi llér. szerkesztőségbe, az előfizetések pedig a kiadó- hivatal czimére küldendők. PÁRTÉNYI JÓZSEF 1 BOGNÁR GYULA Hirdetéseket fölvesz a Egy egyhasábos petitsor ár dadóhivatal 10 fillér. A tűzoltó. Talán azért oly rövid az életünk, hogy ne csüggedhessünk a folytonos munkában, s talán azért nem szabad ismernünk, tudnunk a véget, hogy ne szűnjünk meg saját énünkért küzdeni, ne veszítsük el reménységünket, bízzunk. Bízzunk és reméljünk, nem látva előre a jövőt, bízzunk és reméljünk, nem tudva, meddig kell, meddig lehet élveznünk fárasztó munkánk megérdemelt gyümölcsét. Mennyit gyötrődik, mennyit töri magát az ember! Reggel a fölkelő nap már munkába szólítja. Fáradtan, kimerülve dől este párnáira, hogy elcsigázott, rneggyötrött testét a reggeli munkára újból előkészítse. És itt nincs különbség! Úrnak, parasztnak, mesterembernek és napszámosnak egyformán kell kenyeréért megdolgoznia! Az egyik hosszú időn át szerzett tudományával, a másik atyáitól öröklött tapasztalatával, az iparos keze ügyességével, a napszámos nyers erejével, mind küzd, mind egy célért fárad, hogy —• megélhessen. Emberek, egyforma emberek vagyunk mindannyian, egyformán kell dolgoznunk is, csak hivatásunk adja kezünkbe munkánk elvégzésére a másmás eszközöket. És rohan, száguld mindegyik az elérhetetlen után. A gyermek már fényes katonai pályáról álmodozik, az ifjú hírt, dicsőséget szomjaz, a férfi a pénz, gazdagság után eped, s az agg, kifáradva az ábrándokért folytatott nehéz küzdelemben, még mindig harcolni akar a természettel, hogy legalább lassú haldoklását meghosszabbíthassa. Pihenni nem ér rá senki, mert az órák repülnek, az eltűnt időt pedig vissza nem hozhatja senki. És látva ezt a nyüzsgést, az emberiség zsibongó, saját magáért dolgozó tömkelegét, nem hihetetlen-e, hogy a nagy bolyból kiválnak egyes emberek, a kik nemcsak magukért, de társaikért is dolgozni akarnak ? Hogyan ? Talán a természet rakoncátlan szeszélye ruházta volna fel őket két embernek való munkabírással? Vagy a megélhetésért, a létért való küzdelemben emezeknek nem kel! minden erejüket megfeszíteniük ? Nem! Munkabírásuk nem több a többiénél, munkájuk épp annyi, mint azoké, küzdeniök is épp úgy kell létükért, de van a kitartáson, van az erőn kívül egy sokkal hathatósabb vezérlőjük a földi életen : a szív. A szív, a mely megtanít bennünket a jóra, megtanít a szeretetre. Az Úr parancsa: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!“ — a szív parancsa is. Eszünkkel csak gondolkodunk, tervezünk jót, gonoszát egyaránt, de a jónak választását, a helyes utat jó cselekedeteinkhez a szív mondja, a szív mutatja meg. És azok, a kik kiválnak a tömegből, hogy elvégezve saját munkájokat, embertársaik javáért, annak megvédelmezéséért is fáradozzanak, őrködve éjjel, nappal, feláldozva nyugalmukat, kockáztatva egészségüket, életüket, azok mindenesetre betartják az Úr parancsát és azoknak kell, hogy szivük legyen. De az annyi millió, meg millió ember közül alig akad néhány, a kinek önzetlen szive van. Atka az fajunknak, átka századunknak, hogy mindenki csak saját énjét látja, hogy mindenki eltelik magával, más hajára ügyet sem vet. Ne vitassuk az ellenkezőjét! Ha nem így volna, nem állana hazánk tűzoltóság tekintetében a müveit nyugat utolsó államaival egy színvonalon. Évszázadokon át büszkén tekintett szét Európán, hogy saját vérével váltotta meg őket a török jármától. Segítséget nem kért, ha kért, nem kapott, megtanulták régen ismerni a magyart, tudták jól, hogy az a nemzet, mely a Dunától az Atlanti-tengerig rettegésben tartotta Európát, az a magyar neynzet, melynek Hunyadi Jánosa, igazságos Mátyása évtizedeken meg tudta állítani útjában a vad horda áramot, van olyan keresztény, van olyan lovagias és önfeláldozó, hogy megküzd, életét és vérét áldozza csak azért, hogy Európa szabad legyen! Ilyenek voltunk! Ilyenek voltunk még’ nem nagyon régen is! Nagy Széchenyink emlékét örökké
