Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-04-06 / 15. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 15. szám. Tekintetes Kapczy Vilmos főszolgabíró úr! Tekintetes dr. Hirkó László) főorvos úr! Tekintetes Beniczky Lajos alispán úr! Nem visz rá a lelkünk, hogy azt mondjuk, hogy az alispán úr átiratában jelzett ténykörülmény nem a valódi állapotot tükrözi vissza, mert hiszen a Tekintetes Urak nem közvetlen tapasztalatokból, hanem alantas közhatóságaik információiból tudják és állítják, legjobb meggyőződésük szerint, hogy a cinkotai átszeli árok vizének szabad lefolyása biztosítva van. Mi ezt az állítást meg nem cáfoljuk. Cáfolja meg maga a tényállás, melynek megállapítására ezennel tisztelettel fölkérjük és a közérdek szempontjából meghívjuk Tekintetességteket. Szivesen látjuk ez alkalommal a Rákos vidékén a székesfőváros X-ik kerületének érdekelt elöljáróságát is. Es ha önök azt fogják tapasztalni, hogy az a ronda mocsár eltűnt, vagy hogy annak eltüntetésére a. szükséges intézkedések megtétettek, akkor mi itt, ezen a helyen közjegyzőileg hitelesített aláírásunkkal ki fogjuk jelenteni, hogy mind az, a mit a cinkotai maláriafészekről eddig írtunk, az minden alapot nélkülöző mese. iS?» cjp* Drágul a Sóvasút Megint drágább lesz valami. A lóvasút, a mely minden szentmiliályinak közlekedési eszköze és így drágítását mindenki meg fogja érezni. A szegénye jobban, a gazda- gabbja kevésbé, de érezni fogja az is. Nagy dolog ez ilyen rossz időkben. Olyan eszköz, a milyenhez csak kényszerűség esetében szabad nyúlni, érezve az elhatározás súlyát. Az elhatározás pedig megtörtént. A lóvasút-társaság közgyűlésén a viteldíjak fölemelését indítványozták, az igazgatóság hozzájárult az indítványhoz, a közgyűlés pedig elfogadta. Két eset lehet, a mely menti a közgyűlés határozatát, Az egyik a boldogulás lehetetlensége a régi alapon, a másik annak igazolása, hogy azért a fölemelés után sem lesz hűtelen a társaság az alapításakor kimondott elvhez, a mely olcsó és jó közlekedést Ígért. Lássuk tehát, nem jött-e ellenkezésbe ezzel a kettős főelvvel a közgyűlés határozata kimondásakor? Kereksük, szükséges volt-e a viteldíj fölemelése és nem lesz-e ezzel drága a közlekedés a társaság vonalán? Vizsgáljuk ezt részrehajlatlanul, tisztán számadatokra támaszkodva meg- okolásunkkal, kitéve magunkat inkább még annak is, hogy ilyenformán talán kissé száraz lesz ez a közlés. Sivár lesz talán az útunk, de az igazsághoz vezet. Ne sajnáljuk hát a fáradságot. Tudjuk, a lóvasútiak csak hét esztendős a múltja. I ekintsünk vissza erre az időre, talán szolgál tanulságokkal. Három kocsija volt a megnyitáskor a vállalatnak és három lova. Vasárnaponként kölcsön vett hozzá lovakat. Ez volt a kezdet. Most a lovainak száma 12 és a kocsiké 11. Tehát mindennek a háromszorosa. Ehhez képest szaporodott természetesen a személyzet száma is. És szaporodtak a költségek is. Ezt kell tudnunk mindenek előtt. Most nézzük, mennyiben változtak meg azóta a társaság anyagi viszonyai és a lóvasút forgalma, valamint azt is, hogy ez a kettő arányban van-e egymással? Az 1894. évben — a mely az első teljes esztendeje volt a vasútnak — 165,660 utas használta a pályát, a most elmúlt 1901 -ik évben pedig 397,130, vagyis a szaporodás 232,000 utas, ti mit alig hiszem, hogy valaki előre láthatott volna. A helyi érdekű vasútnak a vonatai is két óránként jártak abban az időben, míg most félóránként közlekednek. Ez olyan föllendülés, a minőt a legvérmeseb- bek se vártak volna. És a jövedelem, a haszon ? 1894-ben 2286 korona, 1901-ben pedig 2220 korona, tehát 66 koronával kevesebb, mint hét évvel ezelőtt. Pedig azóta a József-telepi és Almásy-telepi helyi jegyek árát 8 fillérről 12 fillérre, illetőleg 12 fillérről 16 fillérre emelték fel, a mi 30,500 drb jegy után már maga is 1220 korona többletet tesz ki; vagyis e nélkül a díjemelés nélkül az idei haszon csak 1000 korona volna. Ez a száraz tény, a minek magyarázatául szolgál a forgalom és a két üzleti zárószámla adatainak összehasonlítása. A pálya, a fölszerelés, a kocsik, az istállóépület 1894-ben egészen újak voltak, 1901-ben már mindezek hét évet szolgáltak, még pedig az utolsó évben majdnem háromszor annyit, mint az elsőben. Ezért javításokra, pálya-, kocsi- és épületfentartásra 1901-ben 3624 koronát kellett fordítani, míg az első évben ezekre a célokra egy fillér sem kellett. A személyzeti és a lótartási költségek a forgalom arányában kellett, hogy szaporodjanak; ehhez járul a forgalmi eszközök épségben tartásának folyton növekedő költsége, a mit már a fokozódó jövedelem sem képes födözni. Az első föltétel, a mely érthetővé és megengedhetővé teszi a fölemelést: a boldogulásnak másként lehetetlen volta tehát megvan. Hiszen már a múlt évben halasztást szenvedett két új téli kocsi megrendelése szükséges alap hiányában. Hogy megbánhattuk volna ezt szigorú tél esetén ! De hát honnan vette volna a társaság a megrendeléshez szükséges 5200 koronát, mikor összes haszna 2200 korona volt . . . ? Ha pedig hitelbe vette volna, nem nehéz megjósolni, mennyi idő telt volna el az adósság fölvétele és a társaság bukása között ? A bukását pedig józan észszel alig kívánhatja szentmihályi ember. Látjuk immár, hogy valami módot kellett találni vagy a jövedelem fokozására, vagy a kiadások apasztására. Az utóbbi azonban teljességgel lehetetlen, hacsak valaki az adók, illetékek és részesedések fizetése alól föl nem menti a társaságot. Mert az erre fordított 2421 korona megtakarítása esetén pár év alatt csinos kis összegre lehetne szert tenni, a mi még növekednék, ha nem kellene évenként 300 K.-t a hivatalos lap oltárára is áldozni. De ezt aligha tudja valaki keresztülvinni. Az igazgatóságnak és a felügyelő- bizottságnak munkájáért pedig úgyis tíz év óta adós a társaság és egész Szent-Mihály. Itt tehát nincs mit megtakarítani. Nem marad tehát más hátra, mint hogy a jövedelmeket szaporítsuk, erre pedig — már bocsánat! — csak egy mód van: a viteldijak fölemelése. Természetesen csak mérsékelt fölemelése, a mi a közönség nagyobb megterhel- tetése nélkül keresztülvihető. Erre vonatkozólag is volna indítványom, a minek alapját szintén az elmúlt évek statisztikája szolgáltat]' a. Véleményem szerint ugyanis azoknak a jegyeknek az árát szabad fölemelnünk szükség esetén, a melyek viszonylag a legolcsóbbak. Ezek pedig a havi bérletjegyek. Lássuk az arányt, hogy mennyiben befolyásolja ezeknek az ára a jövedelmezőséget. 1894-ben a lóvasúton kiadott jegyeket használta 30,243 utas és fizetett 2957 korona 76 fillért; füzetjegyért befolyt 80,070 utas után 6379 korona; bérletjegygyei utazott 55,350 utas, befolyt ezen a címen 2015 kor. 50 fillér; vagyis 165,660 utas közül 55,350 utas (33*60J/o) volt bérletes, de a jövedelemnek csak 18tt/<ra tellett ki a bérletjegyekből. Már itt feltűnő rossz az arány a nagy személyforgalom és az aránylag csekély bevétel között. 1901-ben helyi jegyet váltott 41,200 utas 5258 korona értékben; 13,769 korona 20 fillér ára tüzet jegyet 161,560 utas; bérletjegygyei pedig 194,370 utas utazott és fizetett érte 708(i korona 50 fillért. Vagyis ebben az évben a bérletes utasok száma már 49% volt, míg a bérletekből befolyt jövedelem az összes bevételeknek csak 27'13%-át tette ki.
