Rákos Vidéke, 1901 (1. évfolyam, 1-34. szám)
1901-10-13 / 23. szám
RÁKOS VIDÉKE 1901. — 23. sz. 4 — Atvuskám! Vannak-e jó csípős anekdotái ? — kérdi Szálka. Az öreg ferenci szerzetes nagyot bámult. — Aztán miről lenne az jó ? — Válni akarok a feleségemtől. Az öreg ferenci szerzetes még nagyobbat bámul. — Hát hogyan értsem ezt ? Csípős anekdota... válás ... Ne izéljen! — Ennek fele sem tréfa, atyuskám! Majd meglátja a végit! Csak arra kérem, hogy ha kérdezek valamit, hát vágjon le úgy, a hogy csak tud 1... * — Tisztelendő atyám, mondja el, kérem, a legnagyobb csodát a szentirásból. A jó ferenci atya gondolkozóba esik. Szálka azonban nem várja be feleletét, — Gondolatom szerint az, hogy Illés próféta tüzes szekéren utazott az égbe és még csak meg sem sütötte magát. — Gondolatom szerint ennél az is nagyobb csoda, hogy Bálaám szamara megszólalt a pusztában, a nélkül, hogy kérdezték volna. Szálka erős, kínos tiprást érzett a lábán. A felesége lába volt. — Kellett ez magának — balek?! Az egész világ ki fog nevetni azért, hogy micsoda nagy szamár az uram!:.. — Ügyvéd ur, el akarok válni az uramtól! A Szálka nagy szálka a szememben! — Ugyan-ugyan! S vájjon miért? —- Mert módfelett ostoba s szertelen nagy szamár? — Bocsánat, asszonyom, ezt senki sem fogja elhinni Szálkáról, valószínűleg magamaga sem! Aztán min vesztek össze, ha szabad tudnom? — Képzelje, anekdotákon! Mindenfelé anekdotákat provokál, azután kegyetlenül lefőzik, irgalmatlanul leverik a sárga földig. A mamlasz nem tud visszavágni, olyan gyönge firma s mindig szégyenben marad. Ezt én rendkívül restellem! Semhogy ilyen jómagával tehetetlen ember felesége legyek, világgá megyek. Szegény Szálkáné az egereket kezdette itatni: nagy cseppekben peregtek alá könyei s esdeklő tekintettel várta az ügyvéd feleletét... * — Zavarban vagyok asszonyom! Mint ügyvédnek nem kellene törődnöm önnel, de mert jóbarátomnak a felesége, nagyon a szivemen viselem a dolgát. Szálkáné most már két kézre fogott fejjel zokogott. Az ügyvéd azonban nagyon jól ismerte. — Asszonyom! Tudja ön a dalt a szajkóról? — Miről, a szajkóról? — Igen, igen! a szajkóról! — Nem tudom! Nem is vagyok kiváncsi rá! — és kezeivel elutasító mozdulatot tett. — Ugyan, ugy-e? — kérdi finom gúnyos mosolylyal az ügyvéd és rögtön hozzáfűzi: — Akkor nem mondom el! Szálkáné boszus csalódással hagyta faképnél az ügyvédet ... v * Pajtás, az elébb volt nálam a feleséged, válni akar tőled. — Inkább ma, mint holnap! — Nono! Mind a ketten megbánnátok!-— Én nem ! — De meg! — Elég már a jóból! — De nem a hitvesből! — Találok másikat! — Igen, de az már nem lesz — hitvesed! — Hát lesz — feleségem! — Nem bizony, annak is csak a — fele! — Hát az mennyi lesz ? — Hát az csak asszonyod lesz, de több semmi! — Untatsz a bölcselkedéseddel! — Hát tudod a dalt a szajkóról? — Miről, a szajkóról? — Arról, arról! a szajkóról! — Dehogy tudom! Honnan tudnám! — No kérdezd meg csak a feleségedet!... * Szálkáné haragosan nézett a férjére. — Hallja, maga kitűnő adoma-fejtegető. Tudja-e a dalt a szajkóról ? Szálka nagy zavarban volt, de nem vétette észre. — Én tudom! El is mondanám, de nem akarom — megsérteni! — Akkor nyelje el s hallgasson vele! Elég, ha maga mamlasz ... — És ön, drágalátos asszonyom ?! Ön talán bölcsebb lett attól, hogy nem tudja? No, hát ha megszakad sem mondom el! — Majd megmondja más! — Próbálja meg, hadd nevessék ki! — Már mint engem ? Nem vagyok én — maga! * Szálkáné három éjjel nem tudott aludni, olyan nagy bajban volt a szajkóval. Utóbb is az ügyvédjükhöz rohant s majd kivágta a szemét a napernyőjével, oly mérgesen csapott feléje. — Maga bolonddá tartott engemet! Megkérdeztem füt- fát a szajkó dala felől, senki sem tud róla semmit sem. Az uram, az tud, a semmirevaló, de titkolja, mint a bűnét. Azt mondja, hogy nem akar megsérteni. Hát mi közöm nekem a szajkóhoz ? Hogy kerülök én a szajkódalba bele ? — Nagyon is nagy köze van hozzá! — Hogyan ? Azonnal magyarázza ki magát! — A szajkó fölkap egy szót, vagy egy mondatot s későn-korán, hegyen-völgyön azt hajtogatja és kérdezgeti. Méltóztassék csak tovább faggatózni, hátha — ujjat mutatnak majd a szajkóra s végre is a maga igaz nevén szőlitják meg az aranyos madarat ! Szálkáné elsápadt. A napernyőjével fültövön ütötte az ügyvédet s boszusan ... köszönés nélkül távozott. * — Pajtás, megvan a szajkó! — mondja az ügyvéd Szálkának. — Ne félj, nem fog az többé az anekdotákkal pirongatni! Alaposan kioktattam a kis hóbortos mamát, de sajog is bele a balfülem! — Hát voltaképen milyen is az a nóta a szajkóról ? —- Eredj haza, kérdezd meg a párodat, az már tudja! — De be ne csapj! *
