Rákos Vidéke, 1901 (1. évfolyam, 1-34. szám)
1901-09-15 / 19. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 1901. — 19. sz. lyosa, a legdicsöbb koronának, a legdíszesebb trónusnak vérséges és törvényes örököse a legerősebb hatalomtól, az emberi természetben rejlő korlátlan szenvedelemtől leteritve henteredik ravatalos ágyán s mellette zokog görcsösen szétzúzott szivével, összetört leikével a legkedvesebb reményeiben keservesen csalódott — édesanya! Oh, a földi kínszenvedésnek nincsen elég erős jaj szava ahhoz, hogy az édesanya ama szívfájdalmát méltóképen kifejezze, a mely Erzsébet királynénk áldott szivét tépte akkor, a, midőn Rezső királyfi gyászos végzete fölött kesergett!... * Nem folytatom szenvedéseinek festését: talán az utcagyerekek is arról beszélnek már, hogy mi minden érte szive tövén Magyarország nagytáj dalmű királyasszonyát s talán a verebek is arról csiripeltek az 1890-es esztendőkben, hogy minő kínos lelkibetegség láza űzte szana-szét a világba a legszerencsétlenebb édesanyát! Délnek napsugaras kéklö ege nem tudott enyhét adni háborgó lelkének, a bűvös-bájos Korfu miszteriózus Akhilleonjában nem talált gyógyító balzsamot megsebzett szivére: a közhit szerint a csendes melankóliának szelíd betegeként bolyongott szerte-szét a világon, hol a fejét, hol a szivét tapogatva, mert amabban megszakadt a tanács szála, tanácstalanul tévelygett a nagyvilágban, emebből kihalt a családi nyugalom tűz fénye, királyi férjétől távol, hideg egykedvűséggel rótta egymásra ködbe- borult lelkének homályos napjait!... * Nem bántotta senki! Megilletödve tért ki szelíd fájdalma elöl a legvadabb szilajság is és orgyilkai között meglapulva kuporgott a fanatikus szekták lelketlen boszuja is. Bántatlanul bolyongott az ősi erdörengetegek sötét homályában, a 'vadvirágos mezöségeken s a színtelen avaron. Az utcák zajában észrevétlenül oldódott föl csöndes bánata s csak egy-egy figyelmes szemlélőnek tűnt föl fenséges arcának sáppadt színe, szúrt szemet emésztő bánatának fájdalommal teljes tekintete. (Nak egy emberi alakba bujt bestyének a vad szivét nem hatotta meg ez a haldokló lélekben vonagló fájdalom és szektárius fanatizmusa tört szúrt abba az áldott szívbe, a mely egy-két emberöltőn át a legderekabb nemzet, a magyar nemzet igazáért, jogaiért buzogott s családjának szerelmében lelkének épségét bontotta meg. Az a hitvány, gálád anarkista, a ki ezt a borza da’mas tettet elkövette, még alávaló szektájának a nevére is méltatlan!... ★ Fejedelmi kastélyában, bánatába temetkezve, ült annak idején a magvar király. Emléke visszaszállt abba a bájos múltba, a mikor a szépséges hercegnőt, a ki későbben királynénk lett, először ölelte dobogó keblére. Aligha érezte akkor, hogy az arája kebleben dobogó szívvel a magyar nemzetet szorítja keblére. Mert abban az áldott női szívben f:gant meg a magyar nemzet szabadsága, alkotmánya. Onnan plántálódott át a koronázott király kebelébe. S inig az imádandó Gondviselés nemzetünket élni hagyja, semmiképen sem fcgunk megfeledkezni Erzsébet királynénk ama halhatatlan érdemeiről, a melvekkel a nemzet s a király szivét egygvéforrasz- tania sikerült. Oh, mert nagy volt a magyar nemzet azidótt az ö jogos fölháborodásában, de nemes ezidött az ö igaz kiengesztelödésében! Az a hagyományos királyhüség, mely a magyarnak mindenha legszebb nemzeti tulajdonsága volt, a kiengesztelödcs, az ősi jogok revindikációja érzetében hálásan emeli íöl szemeit szent István koronájához s áldást kíván az égből ama fölkent főre, mely Erzsébet királynénk szivétől termékenyült meg a magyar nemzetnek kedvező alkotmányos eszmékkel ... Ave Rex — Apostolice!... ★ Látod, íölséges öreg királyom, ilyenül képzel, ilyenül szeret — néhai való jó Erzsébet királynénk, a Te boldogemlékü hitvestársad után — a Te hűséges magyar nemzeted! Oh, a magyar előkelő, nagy és nemes nemzet, a melynek ha szabadságát s alkotmányát sziveddel s lelkeddel megóvod s megvédeimezed, az utolsó csepp vérét is kiontja érted, a mint hogy ha tiz élete volna is, azt mind föláldozná nemzete szabadságáért, hazája alkotmányáért! Ez a hűséges magyar nemzet meg fog óvni ama fanatikus szektáriusok ellen is^ a kik a pokol sötét eszméitől s a gonosz lélek aljas szenvedelmeitől el- vakitva, még szentemlékü királynénknak, a Te édesbájos hitvesednek az áldott szivét is átalszurták, csak hogy fölséges királyi lelkeden halottad napjáig fájdalmasan vérző sebet üthessenek!... Hallgasd csak meg, én szeretett öreg királyom, hogy Érted, a magyar királyért, a Te fölséges hitvesed, a mi rajongva szeretett nagyasszonyunk gyászos emlékezetétől megihletve, miként veti magát a bestiális anarkisták elé az egész hősi magyar nemzet alábbi poémám örök igazsága szerint:
