Rákos Vidéke, 1901 (1. évfolyam, 1-34. szám)
1901-08-18 / 15. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 1901. 15. sz. És méltán! Mert a jogos méltatlankodás keserűségével aposztrofálhatjuk azt az immár ezeréves, érthetetlen s megokolhatatlan elfogultságot, a mely még ma sem hisz a hazai ipar teremtő és alkotó képességében s a nemzet verejtékes keresményét, az ország szüken-szükes jövedelmét idegen nemzetek vagyon- eröinek gyarapitására pazarolja. No valóban itt az ideje, az országot az elfogultságból a szó minden galvanizáló erejével felszö- ketni és mindenekkel megérhetni, miképp vagyunk szépen, a kik szakavatott iparos kezekkel dolgozhatunk és semmiképp sem szorulunk arra, hogy a külföldtől tanuljunk; hogy nagyon meg van bennünk a hivatásos becsületérzés arra, miképp feladatainkat a vállalkozó szellem tiszta erkölcseivel teljesitsük s ne türjük, hogy az ipar produktumainak tökéletességét és megbízhatóságát nagytüdejü reklámok alapján a külföldi ipar javára monopolizálják. De — risum teneatis! A magyar sovénizmus részéröl magasröptű orá- ciókban, lelkeshangu dikciókban s unalomhajtó pur- párlékban sok szó esik a magyar iparról és kereskedelemről; a munkáskérdés állandóan sötét gond tárgya széles e hazában s a rideg télviz idején megdöbben minden magyar emberfia, ha a magyar munkásnyomor sikongat be zuzmarás ablakán: és... és a magyar társadalom még sem tesz érte annyit, a mennyit elegikus téli hangulatában eldudorász, sőt sanda szemmel, bizalmatlan érzülettel nézi az agyonsovénizált magyar ipar termékeit s számtalanszor idegen produktum után nyújtja ki pénzes kezét. Mi istencsodája hát az, hogy nálunk a nagy hanggal teljesen kimerül a heroikusabb cselekvésre való minden enerzsia ?! Mert elvégre is a munkásintézmények javára több-kevesebb boszusággal odadobott egynéhány nyomora fillérrel még koránt sincsen kifizetve az elemi erővel reánk tolakodó munkáskérdés s azzal a néhány ezer karaj kenyérrel, a melyet ez a mai vékonypénzü könyörület a Podma- niczky-utcában a kétségbeesett éhezőknek tenyerébe szel, dehogy lesz betömve a magyar munkásnyomor káromkodó és jajveszékelö szája! Mi kell tehát a magyarnak? Emberséges munka, a miből becsületesen megél! E munka érdekében erős faj szeretetünk minden szenvedelmes erejével azon kell lennünk, hogy élet-, házi- és társadalmi szükségleteinket a magyar ipar termeléséből fedezzük s a magyar közvetitö kereskedelem figyelemmel, teljes szolgálátrakészségét bizalmunkkal, pártfogásunkkal honoráljuk. A magyar cifra szűr forrósága kellemesebb a minden izében magyar kebelnek az angol flanell dressz hűvösségénél s a kecses francia sevró-cipö jobban szorítja a lábát a nehéz magyar borjubör-csizmánál. A magyar so vénizmusnak társadalmi téren, az ipar és kereskedelem piacain való eme szenvedelmes megnyilatkozása: elszántsága és áldozatkészsége mindörökre biztosítani fogja a magyar ipart és kereskedelmet és az ország istenadta földjén nem lesz egyetlen egy siró száj sem, a mely megevö kenyere, betevő falatja nélkül szűkölködnék s a társadalmi forradalom kohójában izzó magyar lélek megnyugodva, megszelídülve áldásra fogja emelni átokra és ütlegre szorult két munkásöklét... De urak, urak: iparos és kereskedő urak, néhány szivbéli szavunk volna önökhöz! A magyar sovénizmus nem arra szabott cifra szűr, hogy alóla a vásárló, a fogyasztó publikum jóhiszeműségére, tapasztalatlanságára nyilazzuk és ócskaságot, vagy gyatraságot áruljunk újban, vagy jóban; a magyar sovénizmus nem arra szabott suba, hogy alóla a szavak ki- és beforditásával, a közvetitö kereskedelemnek immár csömörletessé és utálatossá vált szóficamitásaival, hazudozásaival «lyukat beszéljenek a baleknak felcsapó publikum hasába» s a rátukmálás szószaporitó fikcióival «minél magasabb árakat érjünk el»; a magyar sovénizmus nem arra szabott csizma, hogy abban esztelen és kelletlen gründolások után lássanak és fussanak az emberek s végül egy-egy hamis bukás szemétgödrébe ugorjának bele; nem, a magyar sovénizmus minderre nem való! A magyar sovénizmus az ország népe tekintetéből utalvány arra, hogy dolog után lássunk, hogy munkát adjunk s hogy a magunk dolgát, a magyar munkát megbecsüljük és megsegítsük; a magyar sovénizmus az ipar s kereskedelem tekintetéből kötelezvény arra, hogy az iparos urak dolgaikat tökéletesen végezzék s a kereskedő urak tisztességesen közvetítsék munkáikat; a magyar sovénizmus a nemzeti becsület tekintetéből nyugtatvány arról, hogy véreinknek, polgártársainknak életérdekeiröl tőlünk telhetöleg gondoskodtunk, hogy egyfelől magyar kézbe adtunk minden munkát, másfelől magyar kézzel nem csaptuk be soha senkifiát sem!... ügy van, kérjük szépen! A magyar ipar és kereskedelem föltétlenül megkövetelheti tőlünk a legerősebb, de a legegészségesebb sovénizmust. Még jó szegény ország vagyunk, mert az ipar és kereskedelem tekintetéből — mindnyájunk közös fájdalmára — még jó neveletlen nemzet vagyunk. Azért faj szeretetünk legerősebb és leghevesebb szenvedelmével pártolnunk, segítenünk kell mindazt, a mi — magyar! De ennek a szenvedelemnek nemcsak erősnek, hevesnek, hanem egészségesnek és észszerűnek is kell lennie! A spekuláció ne nézze bornirtnak, vagy éppen hülyének a nemzetet, legkevésbbé pedig fejős tehenének, vagy hajóvontató gebéjének! El a magyar munkáskézből minden gyatra, silány produktummal, le a magyar kereskedelem országújáról minden lelkiismeretlen alkuszszal, üzérrel, domináljon minden dolgunkon, munkánkon, adásunkon, vevésünkön a nemzeti becsület: akkor a magyar sovénizmus mindig magasan lobogó lángolással fogja fölkarolni a magyar ipart és kereskedelmet. De a magyar nemzeti jellemre utazva, a magyar nemzeti zászlóra pályázva, ne merje senki fia se kihasználni a magyart, ne merje senki fia se butának nézni a magyart!... A czél Lajos.
