Magyar Székesfőváros, 1906 (10. évfolyam, 1-18. szám)

1906-10-31 / 17-18. szám

2 ____ MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS______________ 1906

A mérnöki hivatal és egy különc milliomos.

A kerepesi-ut Budapest egyik fő ütőere a legélénkebb forgalmi vonala, amelyen minden átutazó külföldi megfordul. E jelentősége ellenére még mindig tanúságot tesz arról, hogy Budapest nem igazi világváros és fejlődése egyenlőtlen. A Kerepesi-uton a három és négyemeletes paloták során még mindig találunk oly földszintes házakat és viskókat, minőket a külvárosok mellékutcáiban sem volna szabad megtűrni. Ott van például közvetlenül az ut végén, a Baross-tér sarkán, a Gerenday-féle siremlék-raktár céljaira szolgáló pajta ; lejebb az Alsó-Erdősor sarkán a földszintes ócska ház és az ut közepén a legszebb helyen, a Népszínház előtti téré tekintve, a Kasselik-féle piszkos elhanyagolt ház-négyszög.

Ez az utóbbi valóságos szégyenfoltja nemcsak a Kerepesi-utnak, hanem az egész fővárosnak. Öregebb emberek emlékezni fognak, hogy a Kasselik-féle ingatlan régebben kinyúlt a Kerepesi-ut pontjára és tele volt pálinkás butikokkal meg olyan üzletekkel, melyek tulajdonosai éhes pók módjára rohanták meg az előttük elmenőket. Amikor a város elhatározta, hogy teret létesít a Népszínház előtt, ennek az óriási ház négyszögnek körülbelül egyharmad részét kisajátították. Mindenki azt hitte, hogy a kisajátítás után a földszintes piszok-magazinum el fog tűnni és Kasselik Jenőben lesz annyi jó Ízlés és praktikus érzék, hogy a megmaradt testben impozáns bérpalotát épittet. Kasselik Jenőnek ennek a húszszoros milliomos, beszámíthatatlan különc, embergyülölő remetének, a főváros fejlődése, sőt a saját anyagi érdeke is teljesen közönyös. Kasselik a kisajátítás után uj téglafalat emeltetett a ház frontja elé és az egész épületet meghagyta régi ocsmányságában, eléktelenitve vele a környéket.

A város részéről hiba volt tehát, hogy az e^ész ingatlant már húsz év előtt ki nem sajátította. Mentségéül az illetékes hivataloknak csak az szolgálhat, hogy bizakodtak: hátha megjön Kasselik józan esze és ezen az értékes helyen megfelelő házat fog építtetni. Ámde most mi történt legújabban?

Nehány hét óta építkeznek a Kasselik-telken. A hatalmas udvaron, melyet négy oldalról övez a rozoga alacsony ház, valami vasszerkezetű csarnokféle készül. Kétségtelen tehát, hogy Kasseliknek eszeágában sincs bérpalotát emeltetni oda, hanem továbbra is a régi állapotban hagyja ingatlanát.

Megbotránkozással kell kérdeznünk: hogyan adhatott a mérnöki hivatal engedélyt a vascsarnok építéséhez? Megállapítandó, kiknek a kezén ment keresztül az ügy és mely indokokból járultak ahoz, hogy Kasseliknek joga legyen még jobban elcsúfítani a Kerepesi utat s hogy az előbb vagy utóbb végrehajtandó kisajátítás még nagyobb pénzébe kerüljön a fővárosnak?

Reméljük, a törvényhatósági bizottság tagjai közt akad, a ki az ügyet szóba fogja hozni és felvilágosítást követel. Mert elvégre is tudnunk kell, mi a döntőbb : egy félbolond milliomos szeszélye, vagy a közérdek.

Az uj nyugdíj szabályzat.

A főváros tisztviselői már rég elégedetlenek a nyugdijszabályzattal. Sokalják a szolgálati időt, ellenben keveslik az illetményeket. A főváros pénzügyeinek intézői viszont terhesnek tartják, hogy a tisztviselők nyugdija, megfelelő ellenszolgáltatás nélkül, a községi alapot terheli. Oly megoldásról, illetőleg reformról kell tehát gondoskodni, mely az érdekeket 'különösen kielégíti.

A Rényi Dezső tanácsos által kidolgozott javaslat körülbelül "megfelel ennek a célnak, amennyiben figyelembe vette a tisztviselők jogos kívánalmait, egyúttal pedig a főváros financiális helyzetét is. Rényi úgy tervezi a reformot, hogy a községi alap, mely jelenleg mindössze 133.000 korona visszatérítést kap az általa évenkint fizetett és közel 900.000 koronára rugó nyugdijköltségekre, a jövőben több mint 400.000 járulékhoz jusson.

Ebben a reformban a „do ut des“ elve érvényesül. A javaslat szerint a nyugdij-alap beleolvasztandó a községi alapba. Ez idő szerint a nyugdíjalap kapja az összes járulékokat és csak tőkekamatjának felét adja át a községi alapnak. A javaslat azt kivánja, hogy a községi alapé legyen ne csak az egész kamatjövedelem, hanem a nyugdijjárulék is.

Igazat kell adnunk Rényinek, hogy azt hisszük, hogy az utolsó pont kivételével a javaslat helyesléssel fog találkozni a tisztviselőknél. A törzsjárulékok, valamint az előléptetési járulékok ily arányban való fölemelése nem indokolt s kétségtelenül senkinek sem lesz Ínyére, hogy a különbözeiét pótlólag befizesse. Ezt a pontot el kell ejteni. Az előterjesztett javaslat hangoztatja, hogy a nyugdíjalap föntartásának semmi értelme sincs egyrészről azért, mert a fővárosnál nincs nyugdíjintézet, másrészt pedig azért, mert a nyugdij- alap csak kétszáznegyven esztendő múlva jutna abba a helyzetbe, hogy a nyugdijköltségeket a községi alap segítsége nélkül fedezni bírja.

Ehhez a financiális megoldáshoz fűződnek azután a szabályzat konkrét javaslatai. A teljes nyugdíj- képességre az eddigi negyven év helyett, harmincöt évet állapit meg a szabály, a tiszti orvosokra és tűzoltókra nézve pedig harminc évet. A nyugdíjazásnál a lakáspénz fele része is beszámítandó. Hatvanöt éves korában mindenki nyugdíjazható orvosi vizsgálat nél-