Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)

1904-02-24 / 8. szám

1904 február 24. Magyar székesfőváros 9 Iskolád leányok veszedelme. Súlyos termé­szetű panaszok foglalkoztatják a VII. kerületi iskola­széket, melyek méltán aggodalomba ejthetik ama szülőket, akiknek iskolába járó leánygyermekei van­nak. Több szülő elpanaszolta, hogy az Aréna-uti elemi és polgári iskola tájékán ismeretlen férfiak megszólítják a leánygyermekeket s mindenfele Ígé­retekkel magukkal akarják őket csábítani. Az iskola közvetetlen közelében van ugyan rendőrőrszem, de annak kisebb nagyobb gondja annál, hogy kissé az iskolás gyermekekre is felügyeljen. A panaszos szülők arra kérték az iskolaszéket, hasson oda a tanácsnál s a főkapitányságnál, hogy minden iskola közelében rendőr legyen, a kinek szigorú köteles­ségévé tétessék az aféle gyanús alakok szemmel tartása. Nem minden szülő van abban a helyzetben, hogy leányát kiséret mellett küldhesse iskolába s igy örökösen rettegnie kell attól, hogy valami sze­rencsétlenség éri gyermekét. A kőbányai vízvezeték. A kőbányai maga­san fekvő részek vízszolgáltatása tárgyában a vizmü- igazgatóság javasolta a tanácsnak, hogy csakis viz- műóra mellett adjon vizet. E részeken a fővárosnak tetemesen nagyobbak az önköltségei s igy — miután a vízvezetéki szabályrendelet szerint a vhet drágáb­ban számítani nem szabad — a fővárosnak ily utón kell megvédenie az érdekeit. A tanács illetékes ügyosztálya a vizmüigazgatóság javaslata értelmében tesz előterjesztést a tanácsnak. Művészeti és kertészeti kiállítás. A képző­művészeti társulat tavaszi tárlatával kapcsolatban rendezendő kiállítás ügyében a főváros s a társulat kiküldöttjei a kővetkező megállapodásra jöttek: A kertészeti kiállítás az április 1-én megnyíló tavaszi tárlat két utolsó hetében tartatik meg. Kezdődik május 3-án s tart a tárlat bezártáig. A műcsarnok körül jókora terület elkerittetik a kiállítás czéljaira s azon ideiglenes fedett helyiség épül a kényesebb növények számára. Ezt az elzárt helyiséget a műcsarnok hátsó részéhez csatolják s abban elhelye­zik a főváros európai hirü azalea-csoportját, továbbá az ausztráliai virágzó növényeket, a pálma csopor­tokat s a különböző egyéb melegházi növényeket. A szabadon levő területre kirakják a babérfákat s mindama növényeket, melyek a hövösebb időnek is ellentállanak. A kiállítás területén büffé is lesz s ezenkívül mindennap katonazene. A Csik-árok újabb áradása. A Csík-árok megint bajt okozott a partmenti telektulajdonosok­nak. A múlt héten számos telket elöntött s ekkor hatóságilag azt konstatálták, hogy az áradást tulaj­donképpen a jégtermelők idézték elő. Hirtelen bocsátották ki jégtermelő telepeikről a vizet, melyet a különben is megduzzadt patak nem birt levezetni. Nehány telep zsilipjének az eltávolítása után a viz csakhamar visszatért a rendes medrébe. E hó 16-án azonban újabb áradás történt s a veszélyeztetett telkek ismét viz alatt állanak. Az érdekelt telek­tulajdonosok nevében Sümegi Vilmos fővárosi bizott­sági tag felkereste a polgármestert és Heuffel köz- épitési igazgatót s a Csik-árok mielőbbi rendezését kérte, mert a bajok csakis az árok végleges rende­zése után szűnhetnek meg. KÖZGAZDASÁG. A Hazai Bank Részvénytársaság- e hó 18-án tartotta ez évi rendes közgyűlését báró Dániel Ernő elnöklésével. A lefolyt év tiszta nyeresége 761,659 korona 98 fillér, a mi a részvénytőke 8-256 százalékos kamatozásának felel meg. A lefolyt évben elért eredmény 43 421 korona 89 fillérrel kedvezőbb az előző év eredményénél. Az összes forgalom ismét jelentékenyen emelkedett 4.673.553,874 korona 40 fil.-re íugott, tisztán a készpénzforgalom 1,237.928.741 korona 14 fillér volt. — A váltóleszámitoló üzletben 445,138.594 korona 72 fillér forgalmat értek el, az előző évi 408.406.271 korona 91 fillérjei szemben. A leszámítolt váltók összege 139.563.825 korona 82 fillér. (Az előző évben 128.680.713 korona 48 fillér.) Résztvett az intézet a Budapest székesfőváros négy és fél százalékos kölcsönkötvényei konvertálásának a keresztülvitelében s egyéb vállalatokban és szin­dikátusokban. Javasolja az igazgatóság, hogy a tiszta nyereségből, a javadalmazások leírása után, a szelvényeket 10 koronával váltsák be. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette, a felmentést megadta s a választások megejtése után, Enger Alajos indítvá­nyára köszönetét mondott a vezetőségnek s a tiszti­karnak az elért eredményekért. A Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankja mint részvénytársaság e hó 20-án tartott ülésén megállapította az intézet 1903. évi mérlegét. Az intézet tiszta nyeresége 614059-38 K. Az igazgatóság márczius hó 9-én tartandó közgyű­lésen azt a javaslatot szándékozik előterjeszteni, hogy az alapszabályszerü jutalékok levonása után 440.000 korona fizettessék ki a részvényeseknek 5y2%-os osztalék gyanánt, 80.000 korona (l°/0) a rendes tartalékalaphoz, 20.000 korona az árfolyam- külömbözeti tartalékalaphoz, 20(00 korona a nyug­díjalaphoz csatoltassék és 19.699 korona 21 fillér pedig uj számlára vitessék át. Forgalomban volt az intézet kibocsátmányaiból 72 302.100 korona zálog­levél és 17.983.200 korona községi czimlet. A juta­lékszámla összege szemben az előző évi 439.946 koronával 513.407 korona. A Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó- Bank igazgatósága minapi ülésében megállapította a bank 1903. évi üzleti zárszámadását. Az előter­jesztett mérleg-, nyereség- és veszteség-számla az 1902. évi 197.775 40 koronányi áthozatallal együtt — a különféle levonások után — 2,175.843-30 korona

Next

/
Thumbnails
Contents