Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-02-24 / 8. szám
VII. évfolyam. Budapest, 1904. február 24. 8. szám. KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP előfizetési ara: Egész évre ......... __......................... 12 kor. Fé l évre — ... ... ... ... ... ... ... 6 kor. SZERKESZTI ES KIADJA: DR BARTHA SÁNDOR. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADD: IV., Reáltanoda-utcza 5, Telefon szám 645. Előfizetőinknek a városi hatóságoknál levő ügyeiben díjtalanul jár el a szerkesztőség. Spekuláczió és házbér. A háziúr, mint fogalom, Budapesten sohasem tartozott a rokonszenves dolgok közé. Azt hiszszük, másutt sem. És ez természetes, mert a lakó érdeke: lehetőleg kevés házbért fizetni, ellentétben van a háziúr érdekével. A fehér hollónál is ritkább az a háztulajdonos, aki fokozni ne szeretné ingatlanának jövedelmét. Ez a természetes érdekellentét azonban túlságos kirivó kezd lenni a fővárosban. A háziurak folyton stájgerolnak, s most a legutóbb — igen tapintatlanul — a tisztviselők fizetésjavitására való hivatkozással nagyobb bért akarnak szedni az állami hivatalnokoktól. A szándék nagy reczenzust szült. A tisztviselők föl vannak háborodva és a stájgerolni akaró háziurakat szidják, mint a bokrot. A lakosság zöme természetesen a tiltakozók pártján áll, mert mindenki arra gondol: hódié tibi, eras mihi. Hátha általános házbéremelésre fogunk virradni? Elfogulatlanul vizsgálva a kérdést, arra a fölfedezésre jutunk, hogy a háziurak túlnyomó része nem shylocki indulattal emeli a házbért. A legtöbben kényszer alatt állanak. Saját létérdekük követeli, hogy a tulajdonukat képező házból nagyobb jövedelmet préseljenek ki. Ez a kényszer kétféle. Az egyik abban rejlik, hogy az uj házak bizonyos idő múlva elvesztik az adómentességi kedvezményt. A tulajdonos tehát akkor, amidőn több teher nehezedik vállaira, a különbözetet nem hozhatja be máskép, mint a lakásbérek fölemelésével. Erre főkép azok vannak utalva, kik az adómentesség lejárta előtt lettek valamely ház birtokosává. A másik ok általánosabb és lényegesebb. Ez tulaj donkjgjpn az egész fővárosi épitkezés mizériája« i^Agyet a könnyelmű spekuláczió teremte^’Jí;uM3udapestről el lehet mondani, hogy a' !»^íínensen kiváltságos helyzetet foglal el oly tekintetben, hogy itt a háziuraknak legalább 60 százaléka csak névleges tulajdonos. A 80-as évek óta épült nagy bérkaszárnyák túlnyomó részének fundamentuma váltó, fölépitménye bank-kölcsön, berendezése mesterembereknél és iparosoknál levő számlatartozás. Világosabban beszélve: az üzérkedők és könnyelmű emberek úgy építettek Budapesten házakat, hogy csak a telek megszerzésére volt pénzük. Mire a ház tető alá került és lakhatóvá vált, már agyon volt terhelve első, második és tizedik helyre betáblázott követelésekkel. E tartozásokat amortizálni kell, különben jön a liczitáczió. Ha a házat az illető vállalkozó a saját tőkéjéből épitette volna, normális házbérek mellett is meg volna a tisztességes haszna. Ámde a modern háziúrnak 4'/a— 5°/0-os amor- tizácziót kell fizetni a bank részére, 7— 8 perczentet a privát hitelezőnek, s ezefelül az iparosok számlái is rendezendők. Mindezt és ezenfelül még a privát hasznot is normális házbérekből kiszorítani nem lehet. Az eladósodott háztulajdonos oly magasra srófolja a lakások árait, amennyire csak lehetséges. íme: ez és a fentebb emlitett körülmény adja magyarázatát a házbérek folytonos emel
