Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-12-24 / 27. szám
1904. deczember ‘24 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS előtti átlagait, az kénytelen beismerni, hogy a tisztviselők, ma rosszabbul vannak fizetve az esedékessé vált korpótlékok daczára is, amelyek pedig nem drágasági pótlékok, hanem szolgálati jutalmak természetével kellene, hogy birjanak. Nem! Erre a kérdésre nem kielégítő válasz. Annál kevésbbé, mert csak felületes betekintésre is látható, hogy a főváros tárgyi kiadásai is lényegesen megnövekedtek. A szükségletek terén tapasztalt vizsgálat eredménye a kétséggel szemben támasztott igények szertelen megszaporodásához vezet. Igényeink a közélettel szemben nem csak a lakosság arányában, de ahoz képest hatványozottan megszaporodtak. Nemcsak több iskolát, uj utczákat, kövezeteket, kórházakat kívánunk, de a községtől akarjuk a vizet, a gázt, a villamosságot, a fertőtlenítést, a tisztogatást, a fürdőket, a cselédelhelyezést, a munkaközvetítést, patikát, bankot, takarékpénztárat, tűzbiztosítást, szóval a polgári élet majdnem minden megnyilatkozásának szabályozását és az e téren támasztható (és a kielégítés által folyton fokozódó) igényeknek a közület által való biztosítását. A vizsgálat ezen eredménye szükség- szerüleg kellene, hogy a fedezetek terén is evvel parallel eredmén}7re vezessen, vagyis hogy a nagyobb mértékben támasztott igények nagyobb áldozatkészséget fognak létrehozni. Pedig itt a vizsgálat homlokegyenest ellenkező eredményre vezetne. Több iskolát akarunk — de ingyenes oktatással í jobb gázt, villámot, vizet — olcsóbban: közlekedést sűrűbbet, de jutányosabban, az adót pedig inkább leszállítani óhajtanok semmint emelni. Kétségtelenül van ebben az okoskodásban valami az ember rövidlátó önzéséből, mely mindent szeretne kapni, és semmit sem adni. De ez nem olyan fontos indító ok, mint aminek látszik. Mert a jól felfogott (mondjuk: intelligensebb) önzés viszont parancsolólag követeli, hogy áldozatokat nyújtsunk a közéletnek, ha az oly előnyöket tud érte biztosítani, melyeket az 2 egyes éppen nem, vagy csak sokszorta nagyobb áldozatok árán tudna megszerezni. Mibe kerülne az egyesnek, ha magának kellene gondoskodnia, hogy legyen jó ivóvize, villamos világítása, közlekedése stb. Hiszen olcsóbb volna, ha folyton tokaji bort innék, vagy gummikerekün járna! Hogy van mégis, hogy ezek a megfontolások nem képesek érvényesülni, s a közület részére nagyobb áldozatkészséget eredményezni P Azért: mert ezen társadalom-gazdasági igazságok csak addig érvényesülnek, amíg — mint fentebb jeleztük — az adózók részére oly jövedelmi források állanak rendelkezésre, melyeket a község javára átengedve, azért nagyobb előnyt tudnak élvezni, mint magángazdasági felhasználás mellett. Az első feltétel tehát, hogy ilyen szabad jövedelmek egyáltalában létezzenek. Nálunk azonban úgy áll a dolog, hogy a legelsőbb- rendü életszükségletek (étkezés, ruházat, lakás) a társadalom legnagyobb rétegének összes jövedelmeit lekötik s igy a község iránt áldozatra nem is képesek; az igények azonban, melyek kielégítését a vagyonosabbaktól látják, éppen ennélfogva náluk is élénken jelentkeznek, azokat hangosan követelik, anélkül, hogy azok méltányos ellenértékét szolgáltatni képesek volnának. Ez a végső analízise azon szörnyé kontrasztnak, hogy mindenki a közszolgálmá- nyok fokozását követeli, a közszolgáltatások leszállítása mellett, mikor a kettő között máris megbillent az egyensúly. Innen van, hogy a város képviselete szinte irtózik a deficzit nyomán keletkező első és legtermészetesebb gondolattól, az adóemeléstől; innen van, hogy az adóemelés, ha behozatnék is, rendkívüli behajtási terhekkel nagy részben aláásná a saját maga hatását. A gondolkodó ember nem állhat meg ennél a szomorú faktumnál, amely meglehetős vigasztalan képet nyújt pénzügyeinknek nemcsak jelen állapotáról, de azok jövő fejlődéséről is. Kutatnunk kell az orvoslás lehetőségét még mélyebb alapokig. Mi az, ami a városnak való gazdagsága, ami annak* egyedüli, kiapadhatatlan jövedelmi forrása? Vagyona,