Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-12-01 / 26. szám
6 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1904. deczember 1 A vizműigazgatóság összes kiadása az 1905. évi előirányzat szerint 1.210,808 korona, melyből a személyzet fizetése 579,603 korona. A bevétel 1905-re 4,846,700 koronában lett preliminálva, azon az alapon, bogy a folyó év I—III. negyedében 3.235,380 korona folyt be. Az elmondottak után, azt hisszük, mindenki egyet fog érteni velünk abban, hogy a vizműigaz- gatóságot ki kell venni az ügyosztály köréből és megfelelő szabályzattal önállósítani. Egyidejűleg azonban gondoskodni kell személyzet szaporításról s az ideiglenes alkalmazottak véglegesítéséről, valamint az állandó munkások nyugdijáról. A fővárosi vízvezetékre büszkék lehetünk. Mióta Kajlwger Mihály áll az élén, óriásit tökéletesedett s immár a közönségnek nincs oka panaszra a vizvezetéki viz ellen. Méltó, hogy a főváros ezt a nagybuzgalmu és lelkiismeretes szakerőt kellő elismerésben részesítse, s úgy az ő, mint a mellette levő mérnökök fizetését legalább arányba hozza szolgálatuk fontosságával. Az ipariskolák újjászervezése. Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter a legkomolyabban megvalósítja mindazon tennivalókat, amelyeket programmjába felvett. Az ipariskolák megreformálására vonatkozó törvényjavaslat kidolgozása czéljából már felszólította a „Magyar mérnök- és épitész-egyletetu, hogy ez ügyben adjon véleményt és jelölje meg a módokat, a melyek által a legmegfelelőbben lehetséges e kérdést megoldani. Az ipariskolák jelen szervezetükben és követett oktatási irányukban nem felelnek meg annak a czélnak, hogy egyrészt a magyar ipart a kívánatos módon fejleszszék, másrészt meg, hogy a pályát kereső ifjúságot buzditsák az ipari pályára lépni Sőt őszintén kimondva, a jelenlegi irány mellett növek- lik a hazánkban — fájdalom — úgyis eléggé nagy számban élő szellemi proletárok számát. Az ipariskolák a jelenlegi nevelési rendszer mellett sem tökéletes iparost, sem mérnököt (amire különben hivatva sincsenek), nem nevelnek, hanem átmeneti irányt követnek az oktatásban e két szak között, mely azonban a végzett növendéket a gyakorlati életben inkább a mérnöki foglalkozás betöltésére animálja, legkevésbbé azonban az ipari szakra, amelynek pedig a valódi czélnak kellene lenni. Tény az, hogy az eddig végzett ipariskolai növendékek legnagyobb része a gyári iparban talál alkalmazást, még pedig leginkább oly gyáripari telepen, hol — mint olcsóbb munkaerővel — végeztetik velük azon teendőket, amelyeket eddig a nagyobb fizetést igénylő szakvégzett mérnök teljesített. Hát ez részben dicséri az ipariskolában nyert kiképzést, de miután az ipariskoláknak nem czéljuk főmérnököket nevelni, akik több tudással és szükséges alapképzettséggel biró műegyetemet végzett mérnökökkel vetélkedjenek, tehát az egész rendszert elhibázott- nak kell tekinteni, annyival is inkább, mert a gyári iparban mint műhely főnök, művezető, gépész stb. alkalmazást nem igen vállal és nem is talál a végzett ipari növendék, egjuúszt, mert a megkivántató műhelyi gyakorlata sincsen meg, másrészt, mert az iskolában nyert kiképzéséhez viszonyítva megfelelő állásnak ezeket nem tartja. Pedig egyik főczélja lett volna az eddig követett oktatási iránynak, hogy a gyári ipar műhelyi üzeme részére megfelelő egyéneket neveljen, de elméletileg nem lehet megszerezni azokat a szükséges ismereteket, amelyek csakis műhelyi hosszas gyakorlat utján sajátíthatok el, amelyre azonban kellő súly fektetve nincsen és kismérvű, leginkább gépészeti műhelyi berendezésekkel biró ipari iskolákban nem is sajátíthatók el. És itt ismét szükségesnek találjuk a miniszter figyelmét felhívni a Művezetők országos szövetségére, mely egyletnek nézetét és javaslatát szintén meg kellene hallgatni, annyival is inkább, mert annak tagjai a műhelyben kiképzett és ott szerzett alapos tudással biró egyénekből áll, akiknek közreműködésével sikerült a hazai gyári ipart a külföldivel egy rangúvá fejleszteni. Nagyon sok megszívlel- hetőt nyerhetne tőlük az iparoktatási ügy. Hogy az ipariskolák czéljuknak megfeleljenek, az oktatási iránynak gyökeresen át kell alakulni. Csakis szakrendszer mellett — súlyt fektetve a gyakorlati (műhelyi) képzésre, lehet az ipar hasznára való munkaerőt nevelni. Az ipariskolába találja meg minden olyan iparág, amelyet közgazdasági és ipari szempontból fejleszteni kell és a mely képzettebb és megbízhatóbb erőt kiván, a maga külön tanszékét. Az általános ipari tudnivalókon kivül elméletileg és gyakorlatilag képezze szakiparossá a növendékeket oly rendszerrel, hogy az elméleti oktatás ne haladja felül a gyakorlatit. Akkor majd a növendék, ha elvégezte a tanfolyamot, nem fog azon gondolkodni, hogy tulajdonképen milyen ipari szakmába iisérelje meg boldogulását, hanem teljes bizalommal művelni fogja azt az iparágat, amelyre megfelelő és alapos képzettsége utalja. A polgári középiskolát végzett fiatal ember már képes tisztán gondolkozni és megjelölni azt az ipari szakot, amelyre kedve, hajlama és tehetsége készteti, módot kell tehát nyújtani neki, hogy az általa választott szakra képezhesse ki magát. Mert ha saját kivánalmának megfelelően képezteti ki magát az általa választott ipari szakban, sokkal nagyobb bizalommal indul neki az ipari tanfolyamnak, mert nem kell annak bevégzése ut#n — a mai rendszer szerint — azon tűnődnie, hogy voltaképen miféle iparos is lesz belőle.
