Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-11-11 / 25. szám
8 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1904. november 11. között az Egyesült budapesti takarékpénztár áll legelső helyen, követtek is el hibákat a mnltban, viszont kétségtelen, hogy ezen hibák következményei talán épen a most emlitett egy takarékpénztár kivételével már el van háritva, mert a többi intézetek mindazon objektumoktól megszabadultak már, amelyek rossz időkben,az épitési válság idejében,birtokukba jutottak. Hogy pedig ezen objektumoktól való megszabadulás egyetlen egy fővárosi intézetnek még csak múló, futólagos megrenditésével sem járt, de mi több, még csak a rendesen fizetett osztalékok csökkenésére sem vezetett, teljesen világos bizonyitéka és kétségtelen próbaköve annak a szoliditásnak, amelylyel ami záloglevél-intézeteink kölcsönüzletükben — ide beértve az épitési köl- csön-üzletet is — eljártak. Hogy egyes túlterhelések történtek, amelyek a beállott prekárius viszonyok folytán érzékenyebben voltak érezhetők mint máskor, azt az intézetek rovására Írni annál kevésbbé lehet, mert hiszen a most elmúlt években beállott szomorú helyzetet nem egyedül és nem főképpen az épitési válság, hanem a közgazdasági viszonyok általános lanyhasága és rosszabbodása idézte elő, amely ellen pedig az intézeteknek tenniök nem állott módjukban. Feltétlenül helyeselnünk kell azonban a fejtegetéseknek azt a részét, amely az átírási illetékek túlságos magasságára vonatkozik. Kétségtelen és senki által meg nem czáfolt tény, hogy addig, amíg a fővárosi ingatlanforgalmat ez az 5*37,,-os átírási illeték terheli, addig egészséges ingatlan-forgalomról, az ingatlan-piacznak, az építési vállalkozásnak és a lakásviszonyoknak egészséges alakulásáról szólni nem lehet. Az épitési krachnak, amely beállott, meggyőződésünk szerint főoka ez a magas átírási illeték volt. Addig, amig egy épület elkészül, a telek a vállalkozó kezébe jut, az építkezés befejeződik és a kész épület annak tulajdonképeni tulajdonosának nevére jön, annyira felszaporodnak az átírási illetékek, hogy ezen magas átírási illetékek által a kincstár és a főváros abszorbeál minden üzleti nyereséget, amely az építkezés által elérhető és így a maga részére lefoglalva azt a hasznot, amelylyel az építés járhat, tönkreteszi a vállalkozót, vagy az ingatlan vevőjét, vagy a telek- tulajdonost, vagy mindannyit. Normális építkezésnél ez az átírási illeték felmegy az ingatlan értéknek 10°/0-ára, vagyis olyan tételre, a mely pro maximo felel meg annak a nyereségnek, a melyet egy egészséges üzletnél elérni lehetséges. A míg a kincstár megfosztja az összes üzletfeleket ettől a nyereségtől és azt a saját maga számára konfiskálja el, addig egészséges építkezés itt a fővárosban nem folyhat. A kilenczvenes évek nagy építkezési periódusában az érdekelt felek az átírási illetéknek ezzel az elpusztító hatásával még nem jöttek tisztába, ma azonban ezt a körülményt a szomorú múlt tapasztalatain leszűrődve mindenki látja és ez elháríthatatlan akadálya annak, hogy a vállalkozás ismét az építkezésekre adja magát. Ha tehát azt akarjuk, hogy az építkezési kedv ismét megjöjjön és az építési üzletág ismét fel virulj on, ennek legelső feltétele az átírási illeték mérséklése, amelyről lemondani semmiféle fiskális szempontokért nem lehet és nem szabad. A tejhamisítók. Aki a szocziális egészségügy iránt csak parányit érdeklődik, az tisztában van azzal, hogy igazi eredményes egészségügyet nem annyira gyógyítással, mint inkább azzal lehet elérni, hogy az egyes betegségeknek elejét kell venni. Sokkal többet ér a gyógyításnál : kitanitani a nagyközönséget arra, hogy miként védekezzék az egyes bajok ellen. Amikor igy ki szoktuk oktatni a nagy publikumot arra, hogy miként lehet eredményesen szembeállani a betegséget okozó káros befolyásokkal szemben, akkor minduntalan azt szoktuk hangsúlyozni, hogy fő : a táplálkozás. A táplálékok legelseje pedig: a tej. Csakhogy a humanista orvos mindig helyes táplálkozást ért a táplálkozás alatt; a tápszerekről pedig ab ovo felteszi, hogy azok igaziak, nem hamisítottak. És mit mutat a tapasztalat? Nemde azt, hogy a tápszerek legnagyobb része, különösen pedig a tej hamisított. Az emberi kapzsiság sokféle lelketlen üzelme közt talán egy sincsen ilyen fellázító. Nem elég, hogy az ember, különösen pedig a szegény ember, a legkeservesebben bír mai napság annyit keresni, amennyi valahogy elég arra, hogy nagyon is kimért táplálékot biztosítson vele magának és a családja számára; az élelmiszer, amit verejtékes munkája árán szerez, gonosz és lelketlen kufárok pancsa és gyártmánya, akárhányszor élvezhetetlen silányság, sőt az egészségre egyenesen káros, veszedelmes, mérges vagy romlott anyagok vegyüléke. A csalásnak ez a fajtája annál felháboritóbb, mert leginkább a szegény népet sújtja. Egyike azoknak az élelmiszereknek, amelyeket leggyakrabban szoktak hamisítani, a tej. Éppen a tej, amit pedig a szegény néposztály számára a főélelmiszernek lehet tekinteni. Mily lelkiismeretlenség az, ha ezt az egyetlen táplálékot is erősen megrongálva, vagy pláne úgy kapja, hogy megbetegedhet tőle. Ami a tejhamisítás körül az egész országban történik, az szégyenletes. Lépten-nyomon rábizonyul a tejkereskedőkre valami csúnya visszaélés, meg is büntetik őket olyformán, mintha a vásott fiúnak, a ki szándékos gonoszsággal beveri valakinek a fejét, baraczkot nyomnánk viszonzásul a fejére, de azt is minél szelidebben, nehogy megsokalja. Berlinben most egy tejhamisítót egy esztendei börtönre Ítélt a bíróság. Ennél becsületesebb ítéletet mi sem óhajtanánk. Bár csak megértenék már a mi fórumaink is, hogy az élelmiszerhamisító egyike a legveszedelmesebb gonosztevőknek s a szerint
