Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-09-18 / 23. szám
1904. szeptember 18. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 • 9 A főváros háztartásának szomorú állapotára, s a folyton fenyegető deficzitre való tekintettel Budapest polgársága joggal elvárhatja, hogy a törvény- hatóság minden módot és eszközt megragad a kiadások csökkentésére. Miután beigazolható, hogy a szemétfuvarozás jövedelmes vállalat egy részvény- társaság kezében is, semmi kétség nem foroghat fenn az iránt, hogy jövedelmet hajtó lesz a főváros számára is, ha a saját kezelésébe veszi át. Ettől eltekintve kétségtelen, hogy a vállalatnak a szerződés lejárta előtt eszközlendő megváltása több százezer koronára rugó megtakarítást jelent a fővárosra nézve. / A részvénytársaság szeretné befektetett tőkéjét már most megkapni, s ezért tette a megváltási ajánlatot. Vele tehát lehet alkudni. Akinek pénzre van szüksége, rendesen engedékeny szokott lenni. A fővárosnak meg kell ragadnia az alkalmat, hogy méltányos megegyezés mellett a saját előnyét is biztosítsa. Az eddigi tárgyalások, a mi tudomásunk szerint, helytelen alapon folytak, mert a főváros attól tartott, hogy a szent-lőrinczi telepnek nem fogja hasznát vehetni. Ez az aggodalom azonban alaptalan, mert máris akadt magánvállalkozó a telep kibérlésére. A tanács nem tévesztheti el szem elől, hogy ha visszautasítja az ajánlatot, 1906 végén kénytelen lesz körülbelül 8—9000 koronát fizetni csupán a berendezésért, a a szemétszállító vasút nélkül, amelynek szerződése csak 1913-ban jár le. Az ügyet tehát nem szabad félretenni és Pató Pál álláspontjára helyezkedve azt mondani, bogy a főváros várhat. A főváros, sajnos, eddig túlságos sokat költött hasznot nem hajtó berendezésekre és befektetésekre. Most végre alkalma van nyereséges transzakczióra. Ezt elszalasztani hiba volna, amiért majd később jogos szemrehányás illethetné a tanácsot. Az adósságrendezésből nem lesz semmi. Mint a villám, oly gyorsan terjedt el a fővárosi alkalmazottak és a tantestületiek kebelében az a leverő hir, hogy az adósságrendezésből nem lesz semmi, hogy legalább is ez idén nem. Ez a hir természetesen a vég kezdetét jelenti, mert ha másfél év óta nem tudtak a fővárosi káptalanok segiteni, vagy talán nem is foglalkoztak behatóan a kérdéssel, ezidén még kevésbé fogja a tanácsot és a közgyűlést az alkalmazottak tömegnyomora érdekelni, legfeljebb annyiban, hogy ez év végével kezdetét veheti a fegyelmi vizsgálatot megelőző vizsgálat — en gros. Lapunknak épp megelőző számában tettük szóvá a rendezkedés, vagyis eladózás ügyét. Czikkünk általános érdeklődést keltett és nem lehetett csodálni, ha egy küldöttség felkereste pénteken a polgármestert, kérvén őt, hogy nyugtassa meg a tisztviselőket, tanárokat, tanítókat, hogy talán mégis lesz valami a hivatalosan improvizált adósságrendezésből. A polgármester felelete rövid volt, szabatos és lesújtó. Azt mondotta a küldöttségnek, hogy az egészből előre láthatólag semmi sem lesz, mert a pénzintézetek feltételei túlsúlyosak. Tehát csaknem másfél évi huza-vona s halogatás után kibújt a szeg a zsákból. Nagy aplomb- bal indult meg a „hivatalos“ eljárás, tapogatózás volt egy nehány konferenczia, azután nem volt sem konferenczia, sem semmi, hanem aludta az öreg a boldogok álmát, most pedig jön a rövid válasz, a hideg zuhany : s semmi! Két napon keresztül a tisztviselők és a tantestület tagjai maguk között egyébről sem meséltek, mind a hivatalos semmiről! Arról, hogy hány exisz- tenczia ment eddig és megy ezután tönkre, a városházán nem tőrödnek, számos tisztviselő plane azt az ellenőrizhetlen hirt hangoztatta, hogy a rendezkedés mögött egyik ezélzat rejlett s tudni akarták a fő-főhivatalosok, hogy ki mennyire van „elázva“, hogy azokat szépen elültessék, kibuktassák, fegyelmileg nyugdíjazzák stb. Persze: mi ezt fel nem tételezzük és nem is hisszük el, csak regisztráljuk. De nem csodálkozunk a nagy hitegetés után azon, hogy a tisztviselői kar most már festett rímeket lát. Azt azonban kereken ki kell jelentenünk, hogy erre az eredményre .már korábban rájöhettek volna. Ha a főváros maga nem tudott, vagy nem akart semmit sem csinálni, hagyta volna a szerencsétleneket magukra, akik persze hol és mikép vigyék tovább az eladósodottak az elejtett fonalat? Vesztettek időt, rémséges sok időt, azóta még jobban eláztak, bemásztak az adósság hináraiba és a hatósági segedelem reményében a nyakukba nőtt a kamatok és a költségek tengeri kígyója! Lehetetlen, hogy a közgyűlés valamelyik igazi humánus tagja ne tegye az ügyet szóvá! Lehetetlen, hogy a mit gróf Tisza is annyira megoldan- dónak jelentett ki, az a fővárost: mit se érdekelje. Most azt ismételjük: mi a magunk részéről elvileg azt tartjuk, hogy eladósodott alkalmazottakkal tilos dolgozni! Ha a főváros nem akar szánakozni a szerencsétleneken, segítsenek ők magukon, övék lesz az érdem, a dicsőség! Siessen valamely hatalmas hazai pénzintézetéhez a megszorultak segélyére, törölje le a könyeket és a gondok által kivert izzadságot mert kárát nem fogja vallani. De annak az állapotnak véget kell vetni, még akkor is, ha egy eleven miniszter szól is bele a dologba ! Videant! Olcsó nyaralótelepek. Alább közöljük Gelléri Mórnak a főváros törvényhatóságához czímzett indítványát, a melyben feltétlenül okos és bölcs elvek, indokok vannak, de ismerve a fővárosi hatóság fatalizmusát, sikert alig várunk az indítványtól. Grellérinek, általában mindenkinek teljesen igaza van, ha kritizálja a környékbeli nyaraló-faluk drága, haszontalan és czélszerűtlen voltát. Közismert tény, hogy a budapesti nyaralóközönséget (a svábok kapzsiságának áldozatul eső „szummerlajt“-ot) a környékbeli nyaraló falukban jobban megkoppasztják, mint Plátónak két lábú csirkéjét Kényelem, jó levegő, jó víz, olcsóság? Dehogy az. A nyaraló budapesti amolyan fejős tehén, a ki anyagilag kimerülve, kifáradva, rengeteg port nyelve menekül vissza Budapestre. Fentebb azt mondottuk, hogy a hatóságtól ezen a téren reformot nem remélünk. Indokoljuk azt azzal, hogy a mi hatóságunk konzervatív észjárása szerint nem kell és nem szabad az olcsóságot támogatni, a fővárosnak terjeszkedni nem lehet, mert a vele kapcsolatos hatósági feladatok (világítás, csatornázás, kövezés stb.) indokolatlanul terhelnék meg a törvényhatóságot. Ellenben csak zsúfolódjék össze méregdrága lakbér ellenében a budapesti ember a bérkaszárnyákban, a hol nyáron megsülhet, télen pedig még az ágy fáját is elfűtheti.
