Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-08-16 / 22. szám
8 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1904. augusztus 16. kális egy óra alatt kész blankettákkal nyolczvan, száz alperest elmarasztaltat, elítéltet. A szegény, vagy szerényebb viszonyok között élő fővárosi lakos martaléka lesz az áru uzsorának. A vagyonos ember készpénzzel a zsebében alkuszik és vesz olcsón. A szegény ember hizlalja a részletárusokat és minden öt-hat esztendőben száz meg száz család megy tönkre, züllik el e miatt. Ezen az állapoton mindenesetre kellene segíteni. A középút pedig ott volna keresendő, hogy a teljes hátralékos tartozás egy-két hónapi késedelem miatt esedékes ne lehessen. Mert e nélkül, ha úgy tetszik a hitelezőnek, a hónap másodikén — ha adósa nem fizetett órapontossággal — az egész tartozást perelheti. Az ékszer-uzsora. Ezt külön kell kiemelnünk, noha ez is az áruuzsorának csak egy válfaja. .Rettentő veszedelmes egy uzsora ez. Kapcsolatban áll a pénzközvetitéssel és burkolt pénzművelet, a mire lelketlen ügynökök csábítják a megszorult embereket. Vannak ugyanis ékszer-, aranynemü-kereskedők, akik a részletüzlettel rettenetes dolgokat miveinek. Sokan és talán nagyrészt a zálogházakból potom pénzért megveszik árverésen az ékszereket, drágaságokat, műhelyeikben kitisztogattatják, kissé modernizálják és raktárba helyezik. Azután vagy direkt a lapokban ők maguk hirdetik, vagy cselekszik ezt az ügynökeik, olcsó részletre ajánlván a cseléd-fülbevalótól és ezüstevőeszközöktől kezdve a briliáns ékszerekig minden drágaságot a hiszékeny közönségnek. Ha valaki pénzben megszorul és egy pénzügynököt keres fel, száz esetben kilenczvenszer — ékszert ajánlanak vételre. És hozzá, eléggé arczátlan őszinteséggel. Pénzt ugyan nem szerezhet — mondja az ügynök — de szerez ékszert részletre, amit akár azonnal visszavásároltat, vagy zálogba tetet. Hogy aztán az ilyen mivelet legalább is hat-, nyolczszáz perczentbe kerül, az természetes. A könnyelmű fiatalember, vagy megszorult apa vesz egy harmincz forintos aranyórát száz forintért; ha eladja, kap érte húsz-, huszonöt forintot. Volt aranyórája, nincs aranyórája, de van száz forint adóssága. Arról persze ne is beszeljünk, hogy az úgynevezett gavallérokkal mit miveinek az ékszeruzsorások. Olvasóink, eltalálhatják, hogy az ékszeruzsorában nem a becsületes adásvétel, hanem a váltóügylet szerepel. Történik pedig az ekképen: a megszorult gavallér vesz ezer korona névleges értékű ékszert, a mely megérhet — négj^száz koronát. De váltóadós lesz ezer koronáig. Hitka is az eset, a hol az ilyen ékszeruzsora ügyleteket ne a váltótörvényszék előtt perelné a hitelező. Hány existenciát hálóznak be ekkép a lelketlen ügynökök, arról a törvényszéki krónika eleget mesél. Az uzsorának fentebb említett formája valóságos budapesti specialitás. Mert azt csak nem lehet elképzelni, hogy annyi száz és száz ékszerkereskedő a nagyközönség rendes szükségleteit fedezné. Hány olyan ékszer van, a melyet egy agyafúrt ügynök egy évben — tízszer is elad ? És vegyük csak komolyan a kérdést: elképzelhető-e, hogy a budapestieknek tényleg annyi ékszerre van szükségük, a menynyi a — zálogházakba vándorol, vagy a mennyi visszakerül ama bizonyos ékszerkereskedők — kirakatába, vagy raktárába? A hitelkeresőknek pénz kell, ámde az ékszer-ügynökök gondoskodnak arról, hogy ezek a hitelmiveletek javarészt ékszervásárlások formájában valósuljanak meg. A pénz-uzsora. Itt jól meg kell különböztetnünk a „pénzadó“-1 s az ügynököt. Gyakran a két ember egy és ugyanaz. Hogy miképen? azt is megmagyarázzuk. Mindenekelőtt, — miután a törvény megengedi, ama bizonyos 8 perczentet biztosítja magának a pénzuzsorás. De hát ki hallotta volna, hogy potom 8 perczenttel egy pénzuzsorás megelégednék? Hisz az uzsora a meg nem engedett kamatösszeg szedésénél kezdődik. Létrejön tehát a „burkolt uzsoraüg}det“. A pénzadósnak van rendesen egy rokona, vagy kompanistája. Egy nehány ismertebb uzsoráson kívül, a ki csak ezerekben dolgozik, a pénzkereső rendszerint nem is tudja, vagy legalább nem is sejtheti, hogy kitől kapja a pénzt. A pénzkereső ad egy váltót, a mely hol forog, hol pedig ama bizonyos ismeretlen pénzadónál marad. Az uzsora pedig ekkép jön létre: Az ügynök, rettentő fontoskodás után, vagy előre felvesz bizonyos informáezió-dijat, vagy pedig kiköt a maga részére 5 —10 perczent közvetítési dijat. 0 ugyanis mindig szembeállítja magát a pénzkeresővel, mondván, hogy a pénzadásért ő, az ügynök felelős. Aláíratja tehát a váltót, a mely egytől három hónapi lejáratról szól. Már most pl. 500 frt után a 8 perczent kamat egy negyed évre 10 frt. Ezt levonja a pénzadó részére. Legkevesebb 5—-10 perczent közvetítési dijat visszatart a maga számára az egész összeg után; ez kitesz 25—50 frtot. És most jön a java: a közvetítési díjon megosztozkodik az ügynök a pénzadóval. Ez az uzsora. Mert a 8 perczent kamatot csak negyedévre vonja le, de a közbenjárási dijat az egész összeg után. A leggyakrabban azonban sajnálattal jelenti az ügynök, hogy az 500 frtos váltóra csak 300—400 forintot kaphat. A megszorult hitelkereső belemegy ebbe is. Ez az eljárás, azt hisszük, bővebb magjmrá- zatot nem igényel. Ezek az ügynökök ott lebzselnek a legtöbb kávéházban, mulatóhelyen, fürdőkön. Mindig kéznél vannak, mint a mentő angyal. Ha alkalmas baleket fogtak, azt el nem eresztik. Tönkreteszik, nem engedik ki a hálójukból, mint a pók a legyet. A pénzügynökök egy része szegényesen él külsőleg, titokban azonban a legjobb módban. Sokan rajta vesztenek, de sokan rövid idő alatt annyira
