Magyar Székesfőváros, 1904 (7. évfolyam, 1-27. szám)
1904-03-12 / 10. szám
1904. márczius 12. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 3 A gázgyár megváltása. Nemsokára dönteni kell a fölött, hogy a főváros házi kezelésbe vegye-e a légszeszvilágitási üzemet? A közvélemény már megalkotta nézetét. Mondhatnék : egyhangúlag követeli, hogy a légszeszgyárak, a szerződés lejárta alkalmából, kisajátittassanak. A kérdés azonban alapos megvitatást igényel, nemcsak azért, mert a közvilágitás szolgáltatása a főváros gazdasági életében kiváló fontosságú tényező, hanem azon anyagi szempontok miatt is, melyek a gázgyárak megváltásával és az uj légszeszgyárak épitésével előtérbe nyomulnak. A törvényhatósági bizottság, mely az ügyben dönteni hivatott és a nagyközönség, mely a kérdés iránt élénken érdeklődik, elismeréssel tartoznak Hcutfel Adolf középitési igazgatónak, aki a kérdés egész complexumát és minden részletét megvilágító jelentést terjesztett a tanács elé. Terjedelmes könyvvé nőtte ki magát ez a jelentés, melynek tartalmáról tájékoztatót nyújthatunk az egyes fejezetek czimé- nek felsorolásával. A fejezetek igy sorakoznak egymás mellé: 1. A világítás fejlődésének története. 2. Magyar szenek. 3. A főváros jelenlegi légszeszgyárai. 4. A helybeli gázgyárak kitelepítése. 5. A jövendőbeli gázgyárak. 6. A kitelepítendő légszeszgyárak helyett építendő uj gázgyárak költsége és az ezen ügygyei összefüggő kérdések. 7. Az uj gázgyárak építési terveinek beszerzése. 8. A költségek kiszámítása. A nagy és alapos munkából ezúttal ismertetjük azt a részt, mely felelet sokaknak ama kérdésre: miért akarja a főváros a sok millióba kerülő gázgyárakat átvenni akkor, midőn a villamos világítás diadalmasan tért hódit. E kérdésre Heuífel igy felel: A villamos világítás végső czélja az volna, hogy a jövőben egészen uj alapon, egészen uj eszközökkel és uj berendezésekkel olyan átalakuláson menjen át, hogy otthoni házi világitó eszközzé váljék, vagyis oly szerepet játszszék, mint a minőt a mostani közönséges lámpa, a kőolaj minden hibája nélkül a villamosság összes jó tulajdonságaival. Ha tehát még el is fogadjuk azt az elvet, hogy ez a villamos világítás lehetséges és bekövetkezhetik, még mindig nagy kérdés az, hogy mikor lesz ez, hogy mikor fog ez bekövetkezni: vájjon egy évtized, vagy egy évszázad múlva, vagy talán sokkal később; előre megállapítani képtelenség. így állván a villamos világítás kérdése, egészen határozottan lehet, sőt kell azt állítanunk, hogy a gázvilágitásnak, mint közvilágításnak nemcsak jelene, de határozottan jövője is van, és hogy a gázvilágitás fölött rövidesen napirendre térni sem technikai, sem gazdasági szempontból nem lehet és nem is szabad. Bármily praktikus és bármily egyszerűvé váljék a villamos világítás, a gáz rendkívüli olcsósága hatalmas versenyképességet ád a gázvilágitásnak a villamos világítással szemben. E szerint a gáz, mint világitó szer — manapság — és még hosszú időre a villamvilágitás mostani fejlettsége mellett az Auer-égő és egyéb hasonló szerkezetek segítségével határozottan versenyképes, úgy a lángnak és a fénynek intenzitása, mint az anyagnak olcsósága szempontjából. De a gáz jövőjét nemcsak kizárólag mint világitó anyagét kell figyelembe vennünk, hanem figyelembe kell vennünk még mint fütőszert, mint főzésre szolgáló, mint általában hőt fejlesztő, nemkülönben az erőátvitel közvetítésére szolgáló anyagot. És még abban az esetben is, ha a gáz, mint [világitószer a villamos világítás mellett végleg megszűnnék, ez a két dolog a messze jövőben biztosítja a gáznak használhatóságát, tehát jövőjét. Az utóbbi évtizedben eziránt végzett kutatások során több világitó anyag került napirendre, anélkül azonban, hogy ezek a világitó gáznak és villamosságnak ezen a téren elfoglalt domináló állását eddig- elé érintették volna. Azok között az anyagok között, amelyek a világítási czélokra felhasználhatók, meg kell még említenünk az acetilént is, amely 1895 óta kezd feltűnni. A szép és erőteljes fénynyel égő, azonban robbanékony acetilén tudvalevőleg calcium-carbid és víznek egymásra való hatása folytán áll elő és úgy magánépületeknek, mint újabban kisebb városokban a köztereknek világítására alkalmaztatik. A vizgáz előállításánál az az elv, hogy izzó kokszon vízgőzt vezetünk át. Ennek a feladatnak gazdaságos megoldására számos mód és eljárás van. Az egyik mód az, hogy a vízgőzt tulhevitik, a másik mód pedig olyan, hogy az izzáshoz szükséges levegőt hevítik; a harmadik pedig ismét az, hogy a vízgőzzel együtt vegyesen levegőt vezetnek az izzó szénen keresztül. így oly gázokat nyerünk, amelyeknek fő alkotó részei a hydrogen (H) és szénoxyd (CO). E gázokat ezután még tisztítás alá veszszük, mely a rendes tisztítástól alig különbözik. így nyerik ezt a gázt, amely színtelen lánggal ég s nagy hőfokot fejleszt. Még nyers állapotában is alkalmas világításra, ha izzó testekkel világítunk, máskülönben pedig, pl. pillangó-égőknél karburálni kell, rendszerint olajjal vagy benzinnel, Budapesten úgy a gáz, mint a villamvilágitó mód állandó fejlődést mutat fel. Ennek a ténynek az a magyarázata, hogy a gázvilágitás az Auer-féle izzó testek alkalmazásával, a legolcsóbb és legállandóbb lévén, a villamvilágitás erőteljességével szemben is sikeresen versenyez és mindinkább terjed, annak daczára, hogy itt csökkenés volna várható. Mindkét világítási mód a versenynek köszönheti intenzivebb fejlődését. Mihelyt a villámvilágitás tökéletesbedett, a gáztechnikusok is nyomban érezték szükségét annak, hogy a gázvilágitást az elavult pillangó-égőről más alkalmatosabb és versenyképes módra tereljék. Az ivlámpa előnyös oly helyiségben, ahol erős fény kell.
