Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-02-17 / 7. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS e> ( 1903. február 17. kevésbbé közönyös, hogy naponként legalább 10—15 fillérrel kell többet kiadniok. Már pedig a széna-téri piacz és a bomba-téri vásárcsarnok közt ez a minimális különbség időben és pénzértékben. Tudvalevő, hogy a II. kerület külső részében Bánffy Dezső báró főudvarmesteren és Heltai Ferencz képviselőn kivid alig van olyan lakos, akinek háztartásában havi 3—5 korona különbség szerepet nem játszanék. Szegény emberek élnek itt, akiknek a feleségei magok járnak bevásárolni és a fogukhoz kénytelenek verni minden garast. Ezeknek a piaczi árak is tul- magasak, hogyan birják el a vásárcsarnok még magasabb árait ? Azt hiszem, nem a közönség van a vásárcsarnokokért és piaczokért, hanem megforditva. Ha valahol a közönség érdeke megkívánja a piaczot, akkor fölösleges és erőszakos dolog rákényszeríteni a közönséget, hogy vásárcsarnokba járjon. Mi elhisz- szük, hogy a bomba téri vásárcsarnok árusai élénken óhajtják a forgalom szaporodását, ámde 50 vagy nem tudom hány csarnoki árus kedvéért nem szabad sok száz családot elkeseríteni és megterhelni idő- és pénzbeli fölösleges kiadással. Azok a csarnokbeli elárusítók nélkülünk is meg tudnak élni, sőt lassan meg is fogják szedni magukat. Mi ellenben a folyton emelkedő drágaság mellett végre is odajutunk, hogy kenyéren kivül mást nem vásárolhatunk A tisztelt bizottság, ha protegálni akarja a csarnokbelieket, szállíttassa le az árusok helypénzét, de ne szerezzen nekik vásárló publikumot a mi kárunkra és akaratunk ellenére. Reméljük, hogy a „Magyar Székesfőváros“, mely mindig a közönség igazát szokta védeni, pártunkon lesz és állást foglal a széna-téri piacz megszüntetési kísérlete ellen. * Tisztelt olvasónk felszólalásához nincs mit hozzátennünk. Alánjuk argumentumait, s miután ebben a kérdésben a budai polgári kaszinó is hasonló nézetnek adott kifejezést a tanácshoz intézett előterjesztésében, meg vagyunk győződve, hogy a tanács a közönség óhaját fogja szem előtt tartani. A közegészségügy javulása. A statisztikai hivatal legutóbbi füzetében érdekes kimutatást közöl Budapest halandóságáról, összehasonlitva Becs halandóságával. A kimutatás számokban bizonyitja a főváros közegészségügyének javulását. Az országos statisztikai hivatal egyik tavalyi kimutatása szerint Magyarország legegészségesebb városa Budapest, mert a halálozási koeficiense a legkisebb. Most pedig a főváros statisztikai hivatala grafikus táblázatban mutatja be, hogyan csökkent Budapesten a halálozási arányszám, s mig a hetvenes évek elején minden ezer lakosból másfélszer annyi halt meg Budapesten, mint Bécsben, most már Budapest elhagyta az osztrák várost s Budapesten kisebb a halálozási arányszám, mint Becsben. Minden ezer lakosból 1874-ben Budapesten 45 halt meg, Bécsben pedig csak 30. 1874—1879. években Budapesten 35°/0„ és 45‘yoo között, Bécsben 30'/0l) és 3i'7oo között váltakozott a halálozási arányszám. A nyolczvanas években mind a két városban csökkent a halálozás koeficiense, de Budapesten sokkal nagyobb arányokban. 1889-ben Budapesten 27ÉV’/o,,, Bécsben 23l/2ä°/0(, volt a halálozási arányszám. Csak 1886-ban emelkedett 37"/()b-re, a minek a kolera pusztítása volt az oka. A kilenczvenes években is javultak a viszonyok. 1894 ben már elérte Budapest Bécset, mert mind a két városban 23°/0() volt a halandóság. Azóta körülbelül egyformán haladt a két város. Budapesten átlag r'/00-el volt nagyobb a halálozás. 1897-ben mind a két város halálozási arányszáma 2i°/oo volt. S egymás mellett haladtak három esztendeig. 1900- ban már Budapest javára billent a mérleg, mert Budapesten 291/2°/,)0, Bécsben 21 °/00. 1901-ben Budapesten 18y.2 7oo, Bécsben 19L/2°/()0 volt a halálozás. Vagyis 1901-ben minden ezer lakosságra Budapesten 18V-2, Bécsben l9‘/2 halálozási eset jutott. Ezek a számok kétségtelenül bizonyítják, hogy a főváros közegészségügye évről-évre javul. Nagy része van ebben a közegészségügyi intézményeknek : a vízvezetéknek és csatornának berendezésén kivül a jó közegészségügyi adminisztrácziónak. Ha Budapest lakosságának mai számát veszszük alapul, úgy konstatálhatjuk, hogy a közegészségügyi állapotok javulásával évenkint átlak tizenötezer embert mentenek meg a haláltól. A hetvenes évek koeficiense szerint ugyanis 700.000 lakosra 28.000 halálozás jutott volna, mig az 1901. évi koeficiens szerint csak 13.000. Függőben tartott szubvencziók. Az 1902. évi költségvetés tárgyalásakor a közgyűlés elhatározta, hogy komolyan takarékoskodni fog. Kimondották, hogy a mikor a főváros deficzittel küzd, nem lehet hivatása, hogy más egyesületeket támogasson. Szigorú elhatározottsággal törülte is a szubvencziókat. Az illető egyesületek számítottak arra, hogy a közgyűlés haragja és szigorúsága nem lesz tartós és évközben csaknem valamennyi megismételte a kérelmet. Néhánynak sikerült is kieszközölnie a szubvencziót, de a legtöbbnek a kérelmét eltették az idei költségvetés tárgyalásáig. Az idei költségvetésben azután újra helyet kapott minden egyesület, a közmunkát kivéve mindenre akadt pénz. A belügyminiszter, a ki tavalyi leiratában helyeselte, hogy a főváros szükebb korlátok közé szorítja a szubvencziókat, úgy látszik, nem feledkezett meg
