Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-12-23 / 45. szám

1903. deczember 23. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS KÖZGAZDASÁG. Az olasz kereskedelmi szerződés. A római kamarának a kereskedelmi szerződésekre és a vám­tarifa megállapitására kiküldött bizottsága hozzájárult ahhoz a törvényjavaslathoz, a mely szerint a kormányt megbizzák, hogy Magyarország-Ausztriával ideiglenes kereskedelmi szerződést kössön és az esetleg szük­séges intézkedéseket megtegye. A bizottság elhatá­rozta továbbá, hogy a kormánj^hoz azt a fölhivást fogja intézni hogy arra az esetre, ha e törvényja­vaslat fölhatalmazása alapján intézkednék, haladék­talanul uj vámtarifa-javaslatot terjeszszen a kamara elé. Culujanni előadó ebben az értelemben jelentést tett a kamarának. A kamara elhatározta, hogy ezt a törvényjavaslatot, a mely szerint fölhatalmazzák arra, hogy Magyarország-Ausztriával ideiglenes keres­kedelmi szerződést kössön, tárgyalás alá veszik. Czukorkivitel Amerikába. Washingtonból jelentik: Az angol kormány hivatalosan értesítette a miniszterelnökséget, hogy elvárja, hogy a brit Antillákról jövő czukrot az Egyesült-Államokban a legnagyobb kedvezmény alapján ugyanolyan föltételek­kel bocsátják be, mint a kubai czukrot. Nem kétel­kednek azon, hogy Németország, Magyarország- Ausztria, Francziaország és a többi répatermelő állam hasonló követelésekkel áll elő. Emlékezetes, hogy Olecy volt államtitkár Cleveland idejében ezt a követelést el nem fogadkatónak nyilvánította. A Magyar-Osztrák Bank kimutatása deczem­ber 15-éről a rendes deczemberi képet mutatja, a mikor a hónap első felében a medio ellenére nem nagyok az igények. A szükséglet rendesen csak a hónap második felében áll be, a mikor már meg­történnek az előkészületek az ultiméra, mely ezúttal az óv végét is jelenti. A váltótárcza 9,129.000 korona csökkenést mutat, a mi a tavalyi kimutatáshoz képest a felényinél is nagyobb javulásnak mondható, a mennyiben tavaly deczember 15-én körülbelül 20 millióval csökkent a váltótárcza. Az idei helyzet még azzal jobb a tavalyinál, hogy az idén a váltó­tárcza állaga 300.249 000 korona, mig tavaly csak 258,780.000 korona volt. Ennek a helyzetnek meg­felelt a nyílt piacz helyzete is, a hol kevés az anyag és a kamatláb szilárdságát csak az okozta, hogy az eszkomptőrök visszatartók voltak, mert készülnek az ultimóra. Az angol bank medióra ismét gyöngült ugyan, a mennyiben tartaléka 45'2 százalékra csök­kent, de az a csekély gyöngülés és a bankjegyfor­galom emelkedése 43.000 fonttal nem áll kapcsolatban a pónzpiacz viszonyaival. Ennek oka nem más, mint a rendes karácsonyi forgalom, mely Angliában min­dig igen nagy szokott lenni. És minthogy a nyílt piaczon a magánkamatláb is csökkent, az angol bank ebben az évben nem fogja fölemelni a kamatlábat. A német birodalmi bank ma közzétett kimutatása szintén javulást mutat, a mennyiben érczkészlete és 9 a birodalmi péntári jegyek összege, az utóbbi bár nagyon kis mértékben, emelkedett. A pónzpiacz helyzete tehát Európában megnyugtató. A jegybank­nak kimutatásában még örvendetes az órczkészlet szaporodása 4 millió koronával, ngy hogy az 1437.233.000 korona órczkószlettel szemben a bank­jegyforgalom 1639,068.000 korona a melyből 235.209.000 korona adómentes. A kimutatás hivatalos adatai ezek: Bankjegyforgalom 1639,068.000 (— 7,147.000) korona. Érczkószlet 1477,233.000 (-f 4,077.000) korona. Váltótárcza 300,429 000 (— 9,129.000) korona. Lom- bardüzlet 39,573.000 ( 141.000) korona. Adómentes bankjegy tartalék 235,209.000 (-|- 11,232.000) korona ijmtiyiiiiMimiiiiuiinimt .......m.m....... _ - . ......‘ Hí rek a városházáról. A marliaközvágóhíd átalakítása. A buda­pesti közvágóhíd és vásár modern berendezésre leendő átalakítását a főváros évek óta tervezi. A jövő évi költségvetésben nagyobb összeget vettek fel a programmtervek kidolgozására s a tanács utasította a mérnöki hivatalt, kogy a tervezetet mielőbb állítsa össze. A hivatal most mutatta be jelentését, amely­ben az átalakítás munkáját a következőkben irá­nyozta elő : Első és legszükségesebb a központi hütő, gép- és kazánház berendezése, amelynek a vágóhíd már ma nagy hiányát érzi. Ennek berendezése után a mai hűtőkből tágas előhütőket terveznek. — A vágókamrákban a mai kezdetleges szerkezetek kikü­szöbölésével uj rendszerű emelő és szállító szerke­zetet kell felállítani. A próbavágóhíd épületét meg­felelőbb módon kell berendezni. — Megváltoztatandó a vásártéri berendezés, uj vasúti felszerelés kell a vásártelepre és a rakodóhoz ; a konzumvásártelepnek uj helyet kell kijelölni; a vásárra érkező állatok elhelyezésére uj istállók létesítendők, külön a gazda­sági, a belföldi és a külföldi állatok részére. Végül a Hungária - körútnak a vásártéri istállók mellett elhúzódó vonalát kívánja a hivatal ideiglenesen meg­nyitni. — Az előterjesztett tervezet teljes kidolgo­zására a hivatal öt külön munkaerő kirendelését kéri. Heverő ügyek. A naphegyi-utak telektulaj­donosai már régóta sürget1 k a fővárost, hogy állapítsa meg az utak végleges szinmagasságát, mert ennek ismerése nélkül senki sem mer épít­kezésbe bocsájtkozni, sőt még a telkek sem kerit- hetők el, holott erre szabályrendelet kötelez. A tanács javaslatot kért a mérnöki hivataltól, amely azt ajánlotta, hogy az utak szinmagas- ságánál 10°/,, emelkedési maximum állapíttassák meg. A tanács ezt tudomásul vette ugyan, de további intézkedéseket nem tett. Most beleszólt az ügybe a fővárosi közmunkák tanácsa. Abban a nézetben van, hogy a 10’/0-os emelkedési maximum a magánérdekek megsértése nélkül nem vihetők keresztül. Bárhogy álljon is a dolog, a közmunka- tanács égető szükségnek tartja, hogy e kérdés végre elintézést nyerjen, mert indokolatlan halogatással nem szabad gátat vetni a naphegyi részek fejlődésé­nek. Kéri ez okból a tanácsot, hogy az utszinmagas- ságra vonatkozó terveket mihamarább készíttesse el s azokat vele is ismertesse.

Next

/
Thumbnails
Contents