Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-02-03 / 5. szám
1903. február 3, Magyar székesfőváros 5 Az emlékirat először az ipari hanyatlás okaival foglalkozik. Azt mondja, hogy Budapesten és Magyarország egyéb városaiban az ipari pangás okai részben összefüggnek azzal az általános pangással, mely Ausztriában és Németországban már régóta tart, részben saját gazdasági életünkben találhatók föl. Ilyen a mezőgazdasági válság a tengerentúli verseny, a rossz termések és a filoxera pusztításai következtében. Az ipar hanyatlásának okozója az utóbbi időben rendszerré fajult versenyzés és az, hogy a közszállitásoknál a legolcsóbb ajánlatot fogadják el. Iparunk egy nagy baja, hogy mindenki csak az államtól akar anyagi támogatást és kedvezményeket, a mi a személyes vállalkozásnak kárára van. A székesfővárosban még külön bajok is vannak, melyek károsan hatnak az iparra. Sokat szenved a fővárosi kereskedés a visszás folyamhajózási politikától. A kormány a dunai gőzhajós-társaság üldözésével épp úgy lankasztotta Budapest dunai forgalmát, mint a Duna két partjának folytonos elzárása. A Duna két partja hijával van a szükséges rakodóhelyeknek ; a nagy liidvám megakadályozza a budai part fölhasználását a pesti forgalom számára; a partdijak és az ezek beszedésével járó zaklatás eltereli a forgalmat Budapestről. A vasúti összeköttetések sem gondozzák a Budapesttel való könnyebb érintkezést. Az élelmezési viszonyok fölötte drágává teszik a fővárosban az életet. Az épitkezési szabályrendelet miatt az ipari épitkezés nagyon drága; a bérházakban elhelyezett műhelyek bére ennélfogva szintén tuldrága. A fővárosi közutak elhanyagoltak; a fővárosi vám vagy fogyasztási adó ismert panasz. Munkásviszonyainkkal komolyan senki sem törődik. Legnagyobb mértékben sújtja a válság az építési ipart s a vele kapcsolatos számos iparágakat, a téglavetőket, az ácstelepeket, az épitő és butoriparosokat, a lakatosokat, a mázolókat stb., továbbá a gépgyárosokat és részben a fővárosi malmokat, a vidéken pedig a vas-, főleg a nyersvasipart, mely a fővárosra is visszahat. A fővárosi malmokat az őrlési forgalom megszüntetése hozta zavarba s mindaddig, mig legfinomabb lisztjük elhelyezésére nem találják meg a kellő átvezető intézkedéseket, vajúdó állapotukban a nagy malomipar egészséges helyzetbe nem jut. A gépipar a rossz termések következtében a legújabb időkig kényes helyzetben volt; mezőgazdáink csak akkor vásárolnak mezőgazdasági gépeket, ha termésük által vevőképességük emelkedik; gépgyárosaink az utolsó rossz termések után hiába kinálták gépeiket és csak az 1902. év folyamán mutatkozott némi lendület a gépek vásárlásánál. Legjobban sinyli a viszonyok súlyát az ópitési ipar s a vele kapcsolatos nagyszámú fém- és faipari mesterség. Azok az iparágak pedig, a melyek külföldön való térfoglalásra is utalvák, szomorúan tapasztalják, hogy külföldi képviseleteink nem magyarok és semmit sem tesznek az ipar és kereskedelem érdekében, holott más államok iparosai az ő külföldi képviseleteikben hathatós és praktikus támogatókat b Írnak. Áttérve a helyzet javítására, alkalmas hatósági, intézkedések fölsorolására, kiemeli az emlékirat, hogy a viszonyokat rendkívüli módon javítaná nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban az önálló vámterület létesítése, mely elgyöngült társadalmi szervezetünk vérveszteségét aránylag rövidebb idő alatt jórészt helyrehozhatná. Magának a fővárosnak legelső föladata volna egészséges építési és közmunkaprogramot inaugurálni. A munkálatok kiadása körül a kisipar résztvételének megkönnyítését kéri az emlékirat. A dunai forgalom emelése és a főváros kereskedelmi érdekei szempontjából való jobb kiaknázása is egyenesen a főváros föladata volna. A székesfőváros városrendezése és kiépítése tekintetében szükséges, hogy a város uj szabályozási terv megállapítására törekedj ék. Múlhatatlanul szükséges, hogy a főváros hatósága sürgesse a kormányt, hogy az évtizedek óta a tervezgetés stádiumából ki nem jutó kereskedelmi és téli kikötő megvalósítása érdekében minden lehetőt elkövessen. Addig is, mig a kikötők megvalósulnak, legalább a rakodópartok használtassanak ki a kereskedelem czéljaira. A téli kikötők kérdésével kapcsolatos a pályaudvarok rendezésének kérdése is, melyre nézve a tervek másfél évtized óta készen vannak. Szól azután a vasúti tarifakérdésekről, a melyeket nem a főváros irányit ugyan, de kötelessége figyelemmel kisérni. Fölemliti, hogy a zónatarifának emelése a főváros érdekeit mélyen érinti. Még ennél is fontosabb azonban az árutarifák lehetetlen állapota. Ezt a memorandum érdekes példákkal illusztrálja. A meddig Triesztből Prágába olcsóbb a nyersbőr transzportja, mint Fiúméból Budapestre, a meddig a posztó Beichenbergből olcsóbban kerül Budapestre, mint Zsolnáról, addig az iparnak a fővárosban való intenzív és extenziv terjeszkedéséről alig lehet szó. Szól ezután az emlékirat példaképpen a malomipar, majd a gabonakereskedés a vas- és faipar-kereskedés külön sérelmeiről; majd rátérve a közlekedési politika helytelenségeire, rámutat arra, hogy a határhoz közelfekvő városok, mint például Pozsony, Sopron, Szombathely stb. a közlekedés ezer kedvező szálaival vannak Bécshez kötve és alig történik valami, hogy ezek a városok Budapesttel is a lehető legkedvezőbb összeköttetésbe hozzassanak, hogy kereskedelmük Budapest felé irányoztassék. Kívánja a memorandum a főváros fejlesztésében a közúti forgalomnak helyes irányítását, a vonalaknak kiterjesztését és szaporítását. Egyik legnagyobb akadálya a kereskedelem fejlődésének a fővárosban a nagy adóteher. Mindehhez járul újabban a városi vám, mely szintén aránytalanul nagy terhet ró iparosainkra, kereskedőinkre, de a munkásosztályra is. Végre a progresszív adórendszer behozatalának szükségességét említi az
