Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-12-16 / 44. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS szent atya írása szerint csak ,,jóravaló restek“ — azt kizárólag a protektoroknak köszönhetik. Mert ezen urak jelentős mosolynál és szemhunyoritással szokták emlegetni, hogy kenőcs kell a szekérnek! Mit értsen ebből az ügybajos ember mást, mint azt, hogy az illető nagyságos ur megkeni majd azt a hivatalnokot, akinek a kezén az ő dolga keresztül megy, az ügy fontosságához képest néhány forinttal, tízessel, vagy százassal. Persze hogy az a kenésre szánt pénz ott reked a protektor zsebében, de az illető fél meg van győződve, hogy legalább egy része annak valamelyik tisztviselőhöz jutott. Ha zárkózott ember, soha nem emlegeti, csak titokban táplál rossz véleményt a hivatalnokok felől. Ha azonban fecsegő természet, akkor bizalmas társaságban eldicsekszik, vagy elpanaszolja, hogy mennyit kellett fizetnie ügye elintézéséért. Pár efajta eset már nyilvánosságra és bíróság elé is került. De a tisztviselői kar elrémülne, ha megtudhatná, hányákról kering a liir, hogy meg lettek fizetve az önzetlen jóindulatért vagy valamely ügynek soron kívül elintézéséért. Micsoda botrány lenne! Mennyi rágalmazási pör! Hány közéleti szereplőről derülne ki, hogy svindler, hazug és csaló, ki saját romlottságának árnyát tisztességes emberekre is rávetette! A fáma azonban nem hozná hírbe a tisztviselők becsületét, ha kötelességüket szorgalmasan és személyválogatás nélkül teljesítenék. Mihelyt a közönség meggyőződik, hogy a hivatalokban nem lievertetik az aktákat hónapszámra, s egyforma előzékenységet tanúsítanak minden ügyféllel szemben, rövidesen meg fog szűnni a közbenjárók működése s azzal együtt a tisztviselők meg- gyanusitása. Világos tehát, hogy nemcsak a közönség, hanem a tisztviselői kar érdeke is megköveteli a bürokban való lelkiismeretes, gyors munkálkodást. Leg}7enek rajta a szorgalmas tisztviselők, hogy hanyag kartársaik megváltozzanak vagy kiszorittassanak. Az állami és városi tisztviselők vegyenek példát a magánhivatalnokokról, akiknél, ámbár helyzetük nem fényesebb, jövőjük pedig bizonytalanabb, a restanczia ismeretlen fogalom. 1908. deczember 16. A téli nyomor. Még nem borítja hó az aszfaltot, téli keresetre nincs kilátása a napszám nélkül maradt tömegnek. A statisztikai hivatalnak meg kell kezdeni a szegények számának összeírását. Az évenkinti robotmunkát. Háuy szegénye van a városnak ? Milyen foglalkozást űztek azelőtt ? Miért tengődnek most munka nélkül ? Maguk hibája vagy az általános pangás az oka ? S a kérdésekre adott feleletekből kell kihámozni azt a rettenetes nyomort, azt a véghetetlen elzüllést, a mely a fővárosban megdöbbentő arányokat kezd ölteni. A szegénység többé nem osztálykérdés. Megoldása a társadalom létföltétele s a fővárosban sem a társadalom, sem a hatóság nem jár azon úton, a mely a helyes megoldást eredményezheti. A parádés jótékonyság az uralkodó rendszer; annak hódol a kegyelmes úr, a méltóságos asszony és a házfel- ügyelőné nag}^sága. Úgy adok, hogy mindenki tudjon róla s csak olyannak, a ki ezzel a kapott ajándékkal eldicsekszik felfelé is — lefelé is, hogy mennél többet tudjanak — rólam. Mert a koldusnak is az az érdeke, hogy modern legyen, értsen a reklámhoz, a melyet az adakozóról terjeszt, különben felkopik az álla. A hivatalosan összeállított számadások emiatt megbízhatatlanok. Csak a modern koldus vallja be magát; az igazán szerencsétlen, a valóban szánalmat érdemlő nyomorult hallgat és elbuvik bajával a nyilvánosság elől. A statisztika számai mellett tehát meg kellene kapnunk azoknak a számait is, a kiknek a nevei nincsenek a parádés jótékonyság könyveiben elszámolva; a kikről nem gondoskodik az úristenen kívül senki, mert szégyenlősek, nyomorultak és ügye- fogyottak. Az a rettenetes pangás, a mely az idén minden téren ezreket fosztott meg a kenyértől; a kis és nagy vállalatokban beállott munkaszünet s ennek következtében a nagy mértékben elterjedt nyomor a legerősebb hatósági beavatkozást igényelné. A minden eszközzel rendelkező hatóság kötelessége gondoskodni azokról, a kik az éhhalál előtt állanak. Gondoskodnia kell annál inkább, mert az elszegényedés örvényében az erkölcsi züllésnek már is olyan nyomai mutatkoznak, a melyek közvetetlen veszedelemmel fenyegetik a főváros lakosságát. Gondoskodnia kell a hatóságnak mindenekelőtt pontos és lelkiismeretes nyilvántartásról, hogy intézkedéseiben számot tudjon vetni a rendelkezésére álló eszközökkel. Legelső sorban a kerületi elöljáróságok kötelessége a választmányok és a kerületi jótékony egyesületek útjában tisztába jönni a kerületi szegények, a munka nélkül levők, az ideiglenesen bevándoroltak és munkanélkül maradtak, a dologkerülők és nyomorékok számával. Csakis ők állapíthatják meg pontosan a főváros szegényeit, mert egyedül ők ismerik a területükön pusztitó nyomorúságot.
