Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-01-27 / 4. szám
MAGYAR SZEKESFÓVAROS kérelmet. Ha az ügy szóba kerül a közgyűlésen, ajánljuk városatyáink figyelmébe, kérdezzék meg a polgármester úrtól: vájjon a lovaregjdet protekcziója mellett működő fogadási iroda, mely a vidéki lóversenyjátékosok pénzével manipulál és a bécsi versenyekre közvetít fogadásokat, fizet-e valamely összeget a főváros szegényalapjának ? Az irodát a Ferencziek bazárjában találhatják meg. 1908. január 27. Városi tisztviselők országos egyesülete. Fölkérettünk az alábbi sorok közzétételére : Néhány szó a városi tisztviselőkhöz. 1898. év október hónapjában felhívást intéztem a városi tisztviselők országos egyesületének alakítására. Felhívásom, mint tapasztaltam vegyes érzelmeket keltett. Mindössze alig akadt húsz város, mely érdemesnek tartotta, hogy velem szóba álljon. Ez, megvallom elkedvtelenitett, mig végre egy kis szabad királyi város tanácsa megadta a kegyelemdöfést és kijelentette, hogy a városi közigazgatási tisztviselők országos egyesülete teljesen felesleges valami, mert az államosítás küszöbön van. Ki tudja, talán neki van igaza gondolám. Tudomásul vettem és az eszmét az összes iratok kapcsán, mint további intézkedést nem igénylőt irattárba helyeztem; magam pedig szerényen félreálltam és figyeltem az idő nagy teleskopj án keresztül, mikor jön fel a várva-várt csillag, valamely nagynevű, magas állású tekintélyes és befolyásos férfiú személyében, aki az eszmét életre kelti és talpra segíti. Azóta teljes négy esztendő múlt el. De hiába, nem akadt senki aki a mi ügyünkkel törődött volna, így hát uraim ott vagyunk ma is, ahol négy év előtt voltunk, nincs senki, aki mondanná: szeretlek gyermekem. Mi ebből a tanulság ? az, hogy aki maga magát elhagyja, azzal az Isten sem sokat törődik. Tehát ne hagyjuk el magunkat, hanem tömörüljünk és csoportosuljunk. Én ezennel újra felveszem a mozgalom fonalát és ezúttal ez utón kérem fel az összes magyar városok tanácsait és tisztviselőit, foglalkozzanak behatóan ez eszmével és értesítsenek alábbi czimen levél utján arról, vájjon óhajtják-e a magyar városok közigazgatása és annak tisztviselői érdekét szolgáló „városi közigazgatási tisztviselők országos egyesülete“ eszméjének megvalósítását, mikor és hol óhajtják az alakuló gyűlés megtartását. E mozgalom programmja természetesen ma is az, melyet négy év előtt felhívásomban közzétettem. Hazafiui üdvözlettel Kemény Béla, Pápa rendezett tanácsú város jegyzője. Megjutalmazott stréberkedés. A múlt hét nagy örömet szerzett tizenhárom fővárosi tanítónak, de nem kevésbbé nagy csalódást és lehangoltságot keltett a tantestület többi tagjaiban. Annak a tizenhárom urnák oka volt az örömre. A tanács egyenként 2400 koronával jutalmazta meg őket a Kökk Szilárd-féle alapítványból. Nem tekintve az összeget, mely a mai szűk viszonyok között fölér egy kisebb osztály sorsjátékos nyereménynyel, maga a kitüntetés sem kismiska. Mind a tizenhárom kitüntetett fölemeltebb fővel és duzadtabb kebellel jelentkezik meg saját tükre és a publikum előtt, mert hiszen a tanács a jutalom odaítélése által egyszersmind rájuk nyomta a kiválóság bélyegét. Nekünk eszünk ágában sincs kétségbe vonni, hogy ezek az urak meg nem érdemlik a jutalmat, de több oldalról fölhívták figyelmünket arra a furcsa körülményre, hogy a megjutalmazottak nagy része nem annyira a paedagógia mint a közéleti szereplése terén tűnt ki, s hogy van közöttük olyan is, ki mindössze egy év óta áll a fővárosi tanügy szolgálatában. A mellőzöttekben tehát az a meggyőződés vagy inkább gyanú támad föl, hogy a tanács nagyobb súlyt vetett az iskola falain kívül való tevékenységre, mint a tanügyi téren elért sikerekre és az iskolában kifejtett működésre. Ezt a meggyőződést nem volna szabad megérlelni, mert fölöttébb káros visszahatást fog gyakorolni a tantestület szellemére. Szó sincs róla, hogy a főváros tanítói ne érvényesítsék tehetségüket az irodalom terén, s ne buzgólkodjanak a tanügyi egyesületekben, amikor azonban az iskolai működés megjutalmazásárói van szó, akkor az elbírálás zsinórmértékéül nem lehet az iskolán kívül szerzett érdemeket figyelembe venni. Elég baj, hogy Magyar- országon nemcsak a tanítók, hanem a középiskolai, sőt egyetemi tanárok nagyrésze mellékesnek tekinti a tanítást és a közéletben iparkodik föltűnni. A stréberkedés szelleme bevette magát a magyar tanügyi világba, végtelen kúrára tanügynek és a tudományos munkálkodásnak. Mig külföldön, nemcsak a paedagógikus Németországban, hanem valamennyi czivilizált államban a tanférfiak egyetlen ambicziója a tanügyi téren kitűnni és pedig zajtalan, folytonos munkálkodás révén, addig nálunk a tanférfiaknak legalább 60—70 százaléka politizál, szónokol, gyülésezik, s kihasználja a reklám minden eszközét, hogy nevet szerezzen magának. A komoly társadalom már eddig is visszatetszéssel látta ezt a viselkedést, de neheztelése hatástalan marad, ha más oldalról, hivatalos helyről éppen azok részesíttetnek erkölcsi és anyagi jutalomban, akik stréberkedésre adták magokat. Úgy tudjuk, Rökk Szilárd teljes életében feltűnést kerülő, csöndben munkálkodó, hiuságos dolgok után nem áhítozó férfiú volt. Csak halála után derült ki, mily nemes lélek lakozott benne. Egy ily férfiúnak nem lehetett intencziója az, hogy szereplő tanférfiak kapjanak jutalmat a hagyatékából. O maga soha sem kaszinókban, sem egyesületekben soha nem szerepelt, s bizonyára kétségeket érzett ama tanítók belső értéke iránt, akik az iskolán kívül is hangadók. Ha az ő idejében efajta jutalom kiosztásra kerül, s neki szava van az odaítélésben, bizonyára csak azokat ajánlotta volna, kik kizárólag hivatásuknak élnek. Kár, hogy a tanács erről megfeledkezett és éppen ellenkező szellemben döntött. Tartani lehet, hogy a tanács eljárásának követ- kezményekép a 2400 koronás jutalmak elnyerése czéljából az elemi iskolai tanítók egy része a jövőben különféle szereplésre adja magát, úgy okoskodván, hogy nem a kitűnő tanítási módot, nem az iskolai eredményt és nem a tanügyi buzgalmat veszik tekintetbe, hanem azt, hogy az illetők mily nevet szereztek maguknak, ha mindjárt stréberkedéssel is. Ennek pedig az lehet a szomorú következménye, hogy az oktatást részben elhanyagolják, aminek a tanuló gyermekek adják meg az árát, az oktatásügy gyei
