Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1903-05-19 / 20. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1903. május 19. (3 tozása miatt. E módosítások részben tisztán alakiak, más részben azonban érdemiek is; és különösen arra kellene irányulniok, bogy a Tanács maga ne építkezzék, és ne legyen végrehajtó is. Vagyis általában véve állapittassék meg a kellő határ a városátalakitó nagyobb szabású teendők és a kisebb jelentőségű, inkább adminisztrácziós jellegű ügyek között, azaz mentessék föl a tanács ama teendők végzése alól, a mezeknek más eredménye és czélja nincsen, minta Tanács erejének és munkabírásának elforgácsolása, elaprózása. A főváros tündérkertje. Ha mi tudnánk annyira sovinisták lenni, mint a francziák és ha nyelvünket a 17-ik és 26-ik hosz- szusági fokok közzé eső területen kivül is értenék: már rég világkire volna a Margitszigetnek. A párisi Pare Monceaut és a Butte Chaumontot, a nápolyi Biviera di Chiaját és a nizzai Esplanade des Anglaist minden redingotos ur és fűzőt viselő hölgy ismeri Európában, ha nem látásból, hát leírásokból. Pedig ezek egyike sem vetekedhet a Margitszigettel. Európa folyóvizein nincs még egy sziget, mely szépségben hozzá hasonlítható volna, s amelyet oly remek panoráma övezne, aminőt a körülte elterülő magyar főváros nyújt a jobb parton emelkedő hegyekkel. Amióta a Margithid oldalszárnya ráépült a szigetre: hozzászámíthatjuk a városi parkok közé. Előkelőségéből és exkluzivitásából talán veszített azóta, szépsége és érdekessége ellenben gyarapodott. Csak a poéták lettek hütelenné hozzá. Harmincz év előtt Arany János és Gyulay Pál andalogtak árnyas utain, rímekbe foglalva érzéseiket, most lírikusok helyett kaczkiás dressben járó regattisták és labdarugók Üirtölnek a szép asszonyok meg leányok körül és pozitív gondolkodású tőzsdelátogatók cserélnek esténként eszméket az árfolyamok fölött. A közönség megváltozott, de maga a sziget megmaradt régi bájosságában. A hatalmas, árnyas fák, a zöldellő pázsitok, a sürü bokorcsoportok, a tarka virággruppok és az óriási rózsatelep csodásán szép látványt nyújtanak nemcsak tavasz derekán, a mikor édes illat lebeg az egész sziget fölött, hanem a rekkenő nyárban és a természet haldoklása idején is. Hogy a kertészet művészet, arról a Margitsziget meggyőz mindenkit. És aki immár több mint két évtized óta igazgatja ezt a tündérkertet, méltó az egész főváros elismerésére. Ez a művészember Magyar György, József főherczeg margitszigeti főkertésze. Buzgalmánál talán csak szerénysége nagyobb. Egész életét a Margitszigetnek szentelte s ezidőszerint nemcsak Magyar- országon, de a külföldön sincs még egy kertész, ki oly alkotásra mutathatna, aminő az ő kertészete. Az általa nemesített virágok és cserjék szétterjedtek az egész országban, s a hol gyönyörű rózsákat látunk pompázni, biztosra vehetjük, hogy a Margitszigetről kerültek oda. Az igazi saison most kezdődik a főváros tün- dérkértjében. Egymást fogják érni az ünnepségek és mulatságok. Illő volna, hogy akik gyönyörűségüket találják a szigetben, valamely formában kifejezésre juttassák elismerésüket Magyar György iránt. Uj gyárváros. A főváros belső területeinek intenzív fejlődése arra kényszeríti a nagyobb gyárakat és ipartelepeket, hogy kivülebbre vonuljanak. Mint sok egyébben, úgy a gyárak elhelyezésének kérdésében is hiányzik a czéltudatos irányítás. Ez a kérdés pedig egyike a legfontosabbaknak, mert helyes vagy helytelen megoldása rendkívüli befolyással van a főváros közegészségügyi viszonyaira. Azzal laikus ember is tisztában van, hogy a füstöt okádó gyárkémények és különféle bűzt terjesztő ipartelepek a lakott városrészektől mentői távolabb helyezendők el. Legczélszerübb volna egy helyen konczentrálni valamennyit, ez azonban többféle oknál nem valósítható meg. Jelenleg Budapestnek majdnem minden oldalán füstölögnek gyár- kémények. Legtöbb a Soroksári- és Ujpesti-ut mentén. Tiszta levegőt a fővárosi lakos nem kap máshonnét, csak a budai oldal felől. Ez a része Budapestnek mentes maradt a gyárak tömeges letelepülésétől, s aki súlyt fektet a jó levegőre, szívesebben lakik a Duna jobb oldalán, mint a IV.—X. kerületekben. De most veszedelem fenyegeti a budaiakat, s velők együtt az egész fővárost. A gyárosok szemet vetettek a Lágymányosra, s a balparti belső részekről, honnét távozniok kell, áttelepedni készülnek a Gellérthegy aljában elterülő lapályra. Veszedelemnek mondjuk e szándékot azért, mert ha a Lágymányos megtelik gyárakkal Buda felől sem fogunk egészséges levegőhöz jutni. Eddig már két gyár kért a fővárostól telepengedélyt : a Pesti Hengermalom és a Gchwindt-féle szeszgyár. Az engedély megadása azonban, a fentebb hangoztatott szempontot nem is tekintve, sok akadályba ütközik. Egy csomó vitás kérdést kell a hatóságnak tisztáznia. Ugyanis a Gschwindt-gyár- letelepülése ellen a Pesti Hengermalom adott be felebbe- zést, azt hozva fel indokul, hogy a kigőzölgő szesz ártalmára van a lisztnek. Ugyancsak a Gschwind- gyár ellen adott be felebbezést a Sósfürdő tulajdonosa is, aki levegőjét félti a szeszgyártással járó kigőzölgéstől. A budapesti hadtestparancsnokság viszont a sért adott kérvényt a fővároshoz, hogy a Hengermalom építését tagadja meg, mert az ottani katonai lőportár szomszédságában a katonai szabályzatok Szerint 400 méternyi távolságban gyárat építeni nem szabad.
