Magyar Székesfőváros, 1903 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1903-04-14 / 15. szám

1903. április 14. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

angol társasággal mielőbb létrejöjjön a végleges megállapodás. A külföldiek hozzá vannak szokva a gyors intézkedésekhez. Jelszavuk: time is money. Az ajánlatot tehát nem szabad elhevertetni a különböző bizottságoknál, hanem egy-kettőre tárgyalják le minden fórumon és a kész megállapodást terjesz- szék a közgyűlés elé. A főváros hatóságát a közönség méltán kárhoztatni fogja, ha az esetleges huzavona miatt az ajánlattevők visszavonulnak.

*

E sorok nyomdába kerülte után értesülünk, hogy az angol konzorcium tervekkel rendelkezik ugyan, de pénzzel nem. Hát ez fölöttébb nagy baj. De ha a konzorcium nem is tud tőkét összehozni, ajánlatukat annak jeléül tekinthetjük, hogy a küldföld már fölismerte, mily természeti kincsekkel bir a főváros.

De volna-e lehetséges, hogy saját pénzintézeteink befolyásos vezető férfiai hozzák össze a szükséges tőkét akár idehaza, akár a külföldön ?

A fővárosi törvény revíziója.

ii.

A múlt alkalommal kifejtettem azokat a főszempontokat, melyek a fővárosi törvény sürgős revizióját indokolják, s röviden utaltam azon fő irányelvekre, melyeknek a reform megalkotásánál dominálniok kell.

Akkor felvetett irányelveimet vizsgálni óhajtom most, több olyan főfontosságu kérdésben, melyeknek minkénti eldöntésétől függ voltaképen az egész reformnak a jellege. Ezen alkalommal a közönségnek az administracziő szervi megalakitdsában való részvételével kivánok foglalkozni, mely témára vonatkozólag a „Magyar Székesfőváros“ f. évi 11-iki számában a következő három alapvető kérdést teszi fel:

1. Fentartható-e a törvényhatósági bizottság megalakitásának jelengi módja? stb.

2. Föltétlenül eltörlendő-e a virilizmus ?

3. Nem volna-e kivánatos a választó kerületek arányosabb felosztása és pedig a választók számának figyelembe vételével?

Az első kérdésre határozott nemmel felelünk. Mert a jelenlegi rendszer fenn nem tartható, valóban ha Budapestet a nemzet tényleges fővárosává akarjuk tenni és abban a nemzeti erőt centralizálni akarjuk.

A képviseleti rendszernek csak úgy van értelme, ha a képviselet utján az összes meggyőződések, összes irányok, minden törekvés, minden érdek érvényesülni tud, s a képviselet kötelessége éppen a szerte ágazó vélemények tárgyalása alapján oly megállapodásokra jutni, melyek a különféle törekvések eredőjekint tekinthetők, melyek ennélfogva egy pártnak egy osztálynak sem kedveznek túlságosan, viszont egy érdekszférát sem mellőznek teljesen s igy általános megnyugvásra vezetnek s a

közület békés és tartós előrehaladásának vetik meg alapját.

Ám a mai rendszer a képviseletről táplált magas fogalmainknak egyenesen gunyjára szolgál. Hogy a polgárság széles és nagy rétegeinek képviselete közgyűlésünkből kiszorult, azt mi sem mutatja jobban, minthogy ott ma is azok a „pártok“ uralkodnak, melyek talán - még a főváros egyesitésekor keletkeztek s oda bejutottak. Hogy ezen, a „pártvezérek“ örökletességére alapitott rendszer mellett a képviselet lényegileg csonka, s tényleg létező széles és nagy néprétegek képviselete ott érvényre nem jut — ezek után fejtegetni nem kell. Pedig minden érdekszférának jogosultsága van a képviselethez, és keresni kell, hogy tényleg képviselve legyen ott minden érdek, mert a nyilvános küzdőtér, a „fórum“, a leg- kevésbbé veszélyes hely a hol azok megnyilatkozhatnak, mert a tényleg létező érdekeket a képviseletből való kizárással megszüntetni nem lehet, sőt nem szabad legfeljebb csak helytelen irányba terelni, ahol sokkal több kárt okozhatnak. Két nyilvánvaló példával igazolom állításaimat. Az összes érdekeltek részvételének hiánya, magának az intézménynek bukására is vezethet.

Ugyan mi buktatta meg Schmerling „Central parlament“-jét, ha nem a magyarok távolmaradása? S másodszor, hogy a nyilvános képviseletben való részesedés mennyire fegyelmezőleg hat a legszélsőbb irányzatokra is, azt a szoczialista pártok fejlődése mutatja. Eélszázad előtt kizárólag nemzetközi és forradalmi alapon állván, rémei voltak a kormánynak ; mióta képviselethez jutottak, mint Németországban, Francziaországban és Olaszországban, nemcsak hogy nemzeti alapra helyezkedtek, hanem a két utóbbiban államfentartó pártokká lettek.

Hogy mindezek után a választói jogosultságnak mai szűkös, korlátozott, feltételekhez kötött megállapítását helytelennek, annak fentartását lehetetlennek kell tartanunk, az nem kétséges.

Sőt annak kiterjesztését nem csak a képviselő- választási jogosultak körére, de még szélesebb körre óhajtanok kiterjeszteni; mert hisz nagyon jól tudjuk, hogy a képviselő választási jogosultság megállapítása is igen önösen és kormányhatalmi szempontokból történt, az úgynevezett „liberális“ párt örökös fen- maradása érdekében. Ezen határig való kiterjesztéssel tehát nem sokat nyerünk. Akiket a törvény az intelligenczia alig magas fokán állóknak tart, hogy közvetett utón az állam kormányzatára befolyást gyakoroljanak, azokban kellő képességet kell föltételeznünk, hogy a város ügyeire való befolyásukat is helyesen fogják tudni felhasználni. Sőt miután egy kisebb közületben —• mint aminő a főváros az állammal szemben — szükebb körű érdekeknek érvényesülése is jogosult, ennélfogva óhajtanunk kell, hogy a községi választói képesség a képviselői választás körén túl is kiterjesztessék, vagy legalább is, hogy a képviselő választói jogosultság is uj, az